Játékszabályok

Bonjour!

Felraktam az első részt, a Catarina's Diary-ból! 

Nagyon kezdő vagyok!:/:) Azért igyekszem!:) Remélem tetszik majd!:))

Na szóval csak annyit akartam mondani, hogy a következő rész, 5 megjegyzés/email után lesz!:) Köszi, puszi!:)

xoxo.

I.fejezet.- Catarina's Diary

Kedves Naplóm!

A mai napom kész káosz volt. Először magamra borítottam a forró tejeskávémat, aztán szépen odacsuktam az ujjaimra az ajtót, a buszmegállóban állva elment előttünk egy autó, belehajtva a pocsolyába, engem teljen eláztatva. De inkább kezdeném az elején.

  Péntek reggel, még annyira se volt kedvem felkelni. Utolsó nap volt, szóval úgy döntöttem, rászánom magam! A hátamra fordultam, és a plafont vizslattam, ami ugyanúgy nézett ki, mint eddig. Fehér, és unalmas. Kicsit sem kötött le a látvány, ráadásul a gyomrom korgása is megzavarta az elmélkedésemet. Nagy nehezen felkeltem addigi helyemről, és felültem az ágyon. Felvettem a nyuszis mamuszom, és a rózsaszín bolyhos hálóingem. Odaballagtam a szekrényemhez, és kikaptam belőle valami elviselhetőt. Gyorsan felvettem, majd az ágyam mellett lévő ajtóhoz bicegtem el. Az én kis szentélyemhez. A napom fénypontjához. Az életem részéhez. A fürdőhöz. Meghitt hely számomra, itt senki sem zavarhat, akár csak a szobámban. Gyűlölöm, ha valaki csak úgy bekopog az ajtón, hogy mikor jövök ki, miközben én kellemesen élvezem a habos-babos fürdővizet, egy kimerítő nap után. A saját fürdőmben ez nem eshet meg! Na mindegy, szóval a fürdőbe belépés után, megmosakodtam, hogy ne legyen Szörnyella hasonmás, majd a gyomromnak eleget téve a konyhába mentem. Anya, és Apa sehol, pedig ma úgy volt, hogy ők visznek suliba. Ezt nem hiszem el! Remek…Mehetek busszal.

  Megforgattam a szemeimet ebbe belegondolva, majd a hűtő felé vettem az irányt. Egy kis zabpehely tökéletes lesz ma reggelire. Miután elfogyasztottam kimerítő reggelimet, felraktam egy kis sminket, és ahogy visszamentem a nappaliba egy cetlit láttam meg a TV-n.

   „Korán elmentünk, nem tudunk elvinni a suliba. Menj busszal, kislányom! Bocsi! Szeretlek! Anya”

Dühöngve tettem le a papírt az asztalra, majd mentem az ablakhoz. Elhúztam a függönyt, és kinéztem rajta. Nem tetszett a látvány. Az eső esik, a szél fúj, és nekem busszal kell mennem…Nem egyszer esett már meg, de nem volt akkor sem ínyemre a dolog! Még volt fél órám a busz indulásáig, szóval úgy döntöttem, leülök egy kicsit, és olvasok..Na jó, kit áltatok?! Leülök egy kicsit, és TV-zem. Ahogy néztem a képernyőt, éreztem, hogy leragadnak a szemeim. Majdnem elaludtam. Gyorsan csinálok magamnak egy tejeskávét. Nem sokat segít egy tejeskávé, de azért valamennyit biztos!

  Huh, jó forróra sikeredett! Lassan sétáltam a kanapé felé, de a kávézóasztal lábában megbotlottam, így egy pár csepp a ruhámon landolt.

  -Basszus! –motyogtam mérgemben. Imádtam azt a ruhát! Ráadásul nem volt a legmegfelelőbb hőmérséklet a bőrömnek. Gyorsan leraktam a kávét az asztalra, és felszaladtam, hogy átcserélhessem a most már kávé cseppel díszített blúzomat. Miután visszamentem, a kávéból már kevesebb volt, így már nem kellett annyira féltenem fekete, fehér „GEEK” feliratú pólómat, se a fehér farmeremet. Leültem, és elfogyasztottam a kávémat, majd elmentem fogat mosni. Felfogtam kontyba a hajam, felvettem a Vans tornacipőmet, kabátomat, a kezembe fogtam a táskámat, és már mentem is a buszmegálló fele. A nagy „sietésben” rácsuktam az ujjamra ajtót…pechem van ma… 3 percem van, míg odaér a busz, de szerencsére alig kell gyalogolnom fél percet, hogy elérjek a buszmegállóig. Amikor odaértem, beálltam az alig 2-4 ember mellé, és vártam a járművet, amely eljuttat a sulihoz. Abban a 2-3 perben, elment egy pár kocsi előttünk, és pechemre, egynek sikerült is olyan módon belegázolnia a megálló előtt álló pocsolyába, hogy az pont csak engem áztasson el, az emberek közül. Nem sokszor érzem ezt, de ott, akkor kész csődtömegnek láttam magam. Az ujjam sajgott, a tejeskávé még mindig égette a bőröm, és ráadásul csuron vizes vagyok…

  Persze a buszon mindenki megbámult, hogy vajon ruhástól fürödtem e meg. Nem volt valami kellemes, de el kellett viselnem.

  Mikor leszálltam a buszról, a suli parkolója előtti megállóban, az épület felé vettem az irányt. Ahogy beléptem az ajtón, szintén mindenki megbámult, és susmutolni kezdtek, miközben néha-néha felém pillantottak. Mindenki a szekrényének dőlve pillantott rám, „ez hülye?!” arccal…

 Én csak némán mentem végig a lépcső mellett, a folyosón, néha rájuk néztem, kínos tekintettel. Ez a nap már nem is lehetne rosszabb….

 Szerencsére volt váltó ruhám, „vészhelyzetekre” a szekrényemben, és ezt annak tituláltam. Ugyanolyan ruha volt, mint ami rajtam van, fekete alapú, fehér „GEEK” feliratú póló, fehér gatya, egy pár zokni, és ami még kell. Közepes tempóban vettem ki a szekrényemből a cuccaimat. Egy kis zacskót is magammal vittem, hogy majd abba rakom a vizeseket. A női öltöző fele vettem az irányt az átöltözéshez, majd át is öltöztem. Visszamentem, beraktam a vizes ruháimat a szekrénybe, és már ismét jól néztem ki. A sminkemen igazítást raktam, a hajamat újra felfogtam kontyba. Úgy éreztem magam, mint aki a suliban készülődött reggel...

  Amikor már végre kinéztem valahogy, kivettem a könyveimet, a kezembe fogtam őket,  és a táskámmal a vállamon indultam el a teremhez, ahol az első órám kezdődik. Fizika.

   Az igen megerőltető hidrosztatikai nyomás c. témakör kivesézése után, az ebédlőbe mentem.

Ahogy leértem a lépcsőn, a folyosón kezdtem el sétálni, majd ott is egy kisebb átmérőjű folyosóra kanyarodtam be. Vagyis kanyarodtam volna, ha hirtelen belém nem jön valaki. Nagyon megijesztett…

  -Jesszus! Normális vagy?! – oktattam ki. Nem akartam ennyire leszidni, csak azért mert belém jött véletlen, de valahogy kicsúszott. Ahogy ránéztem az illetőre, ismerősnek tűnt. Szőke, kék szemű srác, talán 1 évvel idősebb nálam, vagyis 11.-es lehet. Pingvines póló volt rajta, fekete farmergatya. Megjegyzem a pingvines póló elég fura volt, de meglehetősen aranyos.

  - Sajnálom…Nem láttalak! – húzta félre a száját kínosan.

 - Sajnálhatod is. – nem tudom minek kaptam fel a vizet. De azért tényleg egy kicsit hirtelenjött, és fájdalmas volt a bal vállamnak. Ezt érzékeltettem is, ugyanis ahogy kimondtam ezt a mondatot, fájós testrészemhez nyúltam.

 - Hé! Most, hogy belegondolok…Te jöttél nekem! – mosolygott pimaszul. Még, hogy én mentem neki?!

 - Tessék?! Te nem figyeltél oda rendesen! Máskor nézz az orrod elé! – tettem át súlyomat a másik lábamra, és igazítottam meg kezeimben a könyveket.

 - Ha te mondod… - mosolygott. Most tényleg felidegesített. Hogy lehet valaki ennyire….?!

 - Ide figyelj! A te figyelmetlenségedben történt ez az egész….Nem fogok leállni vitatkozni egy ilyen majommal, mint te, egy olyan hülyeségen, mint ez! A lényeg, hogy máskor nézz az orrod elé, és nem fogsz még több szerencsétlenséget okozni! – mondtam a szemébe, bár egy fejjel biztos magasabb volt, így nem hiszem, hogy komolyan vette, azt a tekintetet, amivel mondtam! Miután elmondtam mondandómat, kikerültem, és egyszerűen elsétáltam mellette. Hihetetlen ez a gyerek...Mit is mondott, mi a neve?! Nem mondta a nevét…pingvines póló, fekete farmer….legyen pingvines fiú! Találó név…

Bementem az ebédlőbe, és megláttam az egyik asztalnál, a legjobb barátnőimet, Sarat, és Mac-et. Odamentem hozzájuk a tálcámmal együtt, és leültem eléjük, a kör alakú asztalhoz.

  - Cat! – szólt hozzám édesded hangján Mac.

 - Hümm…? – hümmögtem éppen a falatom megrágása közben.

 - Miért fogtad az előbb a válladat? – kérdezett rá .Elmeséltem nekik a sztorit.

 - Pingvin fiú?! Ez komoly? Jobbat nem tudtál volna? – húzta fel a szemöldökét Sara.

 - Ha láttad volna, hogy hogyan viselkedett, hidd el…jobbat nem tudtál volna neki kitalálni te se!

   Amikor már végleg kiveséztük ezt a témát, Sara, és Mac elmentek, majd én is.

    Lassan vége lett az óráknak, és a kijárat fele igyekeztem, ami már sokkal jobb ötletnek tűnt, ugyanis odakint semmi nyoma nem volt a víznek! A nap hétágra sütött, a madarak is repkedtek, egy enyhe szellő borzolta fel a fák lombjait. Végülis… Utolsó sulis hetekben járunk. Június van.

 Na szóval, ahogy a kijárat fele sétáltam, oldalra pillantottam, és egy nem igen kedvező személy tárult fel előttem! A pingvines fiú! Lazán a szekrényének volt dőlve, és nyomkodta a telefonját. Ahogy odapillantottam, észrevehette, ugyanis ő is rám pillantott, erre én gyorsan elkaptam a tekintetemet, és a másik irányba néztem, mintha soha nem is néztem volna oda! Ezzel nem törődve, zsebére vágta a telefonját, és felém igyekezett. Szaporább léptekkel vonultam tovább, a folyosón, de ő is gyorsabbra vette a tempót.

   - Héé! Várj már! – kiáltotta felém. Én mit se törődve ezzel, tovább mentem. Mikor odaértem az ajtóhoz, és már nyitottam volna ki résnyire, ő azonnal visszacsukta. Még egyszer megpróbáltam kinyitni, de megint odarakta a kezét, megakadályozva azt.

 - Mivan?! – fordultam felé, s vágtam oda flegmán.

 - Ne mondtad el a neved! – kacsintott. Én csak „fújjolva” vágtam egy grimaszt, és tettem keresztbe magam előtt a kezeimet. – Komolyan mondtam! – mondta komolyan. Az ajtóra pillantottam, majd rá, ahogy felvont szemöldökkel vizslat engem, a választ várva. Oldalra néztem, néz e minket valaki, de alig pár embert láttam, ahogy egymással beszélgetnek, vagy éppen könyvet olvasnak.

 - Ha elmondom, elengeded az ajtót, és békén hagysz végre?! – kérdeztem, bár inkább kijelentésnek hangzott. Kuncogott egyet, és válaszolt:

 - Nem ígérek semmit! – mondta mosolyogva. Minél többet mosolygott, annál jobban lett szimpatikus…Vagyis inkább helyes….MI?! MIRŐL BESZÉLEK??!! Cat, térj magadhoz! Ez egy hülyegyerek!.. Ez a válasza nem volt a leg meggyőzőbb, de azt hiszem, ennél nem lesz jobb…

 - Cat vagyok. – mondtam halkan, lesütött szemekkel. Ismét kucogott egyet.

- Én Luke. – nyújtotta a kezét. Nem nagyon érdekelt, hogy kezet fogjak vele. Csak ki akartam már kerülni ebből a kínos helyzetből. Feltűnően, az ajtóra pillantottam, majd felhúztam a szemöldököm, jelzés képpen, hogy kienged e még ma.

 - Ja, tényleg! – vette el az ajtóról a kezét, majd a kilincshez nyúltam, és kinyitottam az ajtót. Alig tettem kint 2 lépést, máris megfogta a kezemet, de nem rántott vissza. Megszólalt:

 - Figyelj...

Új blog!:)

Sziasztok! ;)

A nevem Zsófi, a korom nem publikus:)

Most kezdtem ezt a blogot, remélem tetszeni fog! 

Luke Hemmings fanfictionnak is hívhatjuk, hisz tulajdonképpen az is! 

Ha szeretnétek esetleg ötleteket adni, kifejezni, hogy mit hiányoltok a blogból, vagy mit vennétek ki belőle, azt megköszönném! :)

Megjegyzésbe írjátok meg, vagy írjatok nekem e-mailt!:) <3

xoxo.