2014. június 29., vasárnap

X. fejezet.- CL

Hellóka!:)
Meghoztam az új részt! Nem tudom, hogy megfelel e nektek e rész hosszúsága, de szerintem pont jó lett. 4 oldal lett Wordben, szóval nem lett sok se, és kevés se! 
 Nem tudom, hogy mikor hozom a legújjabb részt, de sietek vele, ígérem!:) 
Jó olvasást!:)
xx


CL


  - Jajj Cat! Te kis buta kislány! – tűrte a fülem mögé a hajtincsemet Ash. Összevontam a szemöldököm.
  - Miért vagyok buta? – kérdeztem puffogva.
  - Nem hagyunk itt. – mosolygott Calum.
  - Ezt… nem értem. – mondtam, majd Ashre néztem, hátha ő megmagyarázza.
  - A turné kb. 3 hónapos. 3 hónapig nem fogunk téged itt hagyni. – magyarázta mosolyogva, mire én is elmosolyodtam. – Eljössz velünk. – jelentette ki.
  - Ez komoly? – kérdeztem vissza vigyorogva. Mindenki bólintott egyet, majd felálltam, és egy nagyölelésre hívtam mindenkit. Miután szétroppantottak, ismét kérdezni akartam valamit:
  - És… Mikor kezdődik? Hova mentek először? Várj, 3 hónap, akkor az pont belefér a nyárba. – hadartam.
  - Nyugi Cat! – hallgattatott el Michael. – Nos, az igazat megvallva 1 hét múlva, Las Vegasba. – jelentette ki.
  - Hú, oda mindig is el akartam menni. – mosolyogtam.
  - Hát, akkor most megteheted – kacsintott Calum.
  - Ez szupi! Köszi srácok! – köszöntem meg, hogy magukkal visznek. Miután kibeszélgettük magunkat, a fiúk kimentek a szobámból, én pedig lefeküdtem. Alig bírtam elaludni, annyira izgatott voltam. Ez csodálatos! Nem csak ez a turné dolog – de az sincs kizárva – hanem az is, hogy most minden klaffol. A fiúk karrierje felfelé halad, nekem minden rendben a sulival, a családomat végre el tudtam felejteni, és szereztem egy újat. Egy sokkal jobbat! Várjunk… a családom! Hát persze! Hisz… hisz ők is Amerikában vannak. Áh, tuti nem futunk velük össze. Nem lenne kellemes. De nem érdekel. Gyorsan ki verem a fejemből ezt a puszta gondolatot is. Nagy gondolkodásomban lassan álomba szenderültem.
   Éppen valami nagyon szépről álmodtam, amikor egy kis simítást éreztem az arcomon. Pillegve kinyitottam a szemeimet, és Luke bámult engem.
  - Te meg min röhögsz? – kérdezte összevont szemöldökkel. Hoppá! Túl hangosan kuncogtam el magam.
  - Olyan vicces vagy ilyen közelről. – kuncogtam tovább.
  - Oh, tényleg? – kérdezte vissza, miközben elkezdett csikizni, majd rám mászott, - úgy értem lovagló ülésben - miközben én már fulladoztam a nevetéstől.
  - Ne, Luke kérlek! – nevettem, miközben próbáltam mosolyogva lehámozni magamról csikiző mancsait, de nem nagyon sikerült. Már szinte az egész hasam fájt a furcsa érzéstől, és a nevetéstől. Még Luke egy kicsit szórakozott a szenvedésemen, majd abbahagyta kínzásomat, és legördült mellém.
  - Sajnálom. – puszilta meg az orrom vigyorogva. Duzzogva ellöktem magamtól, és elfordultam a másik irányba. – durcás – motyogta magában Luke. Visszafordultam, és megcsókoltam, majd lassan rámásztam. Egy kicsit bosszút akartam állni rajta, így kicsit odanyomtam magam az ágyékához, ezzel az őrületbe kergetve mire belenyögött a csókunkba, én pedig elmosolyodtam. Édes a bosszú. Még kicsit perverz formájában is.
  - Háhá! – nevettem kárörvendően, majd lemásztam róla. Előkaptam egy összeállítást, és elkezdtem öltözni, amit Luke örömteli fejjel nézett végig.
  - Jól szórakozol? – kérdeztem tőle, miközben a felsőmet kaptam magamra. Luke bólintott egyet egy kaján vigyorral az arcán, mire megforgattam a szemeimet, majd megragadtam a kezét, és lerángattam az emeletről. A fiúk a konyhában reggeliztek, és már nekem is ott volt egy szelet pirítós az asztalon. Összedörzsöltem a kezeimet, és leültem megenni.
  - Neked is jó reggelt! – mondta a mellettem ülő Ashton.
  - Jaj ne haragudjatok, jó reggelt! – mondtam utólag is, majd adtam Ash arcára egy puszit, és elkezdtem a reggelimet. A fiúk reggeli közben a turnéról beszélgettek, hogy mennyire várják, és még sok dologgal ezzel kapcsolatban…
Aztán egyszer csak beugrott, hogy azt mondták, hogy 1 hét múlva kezdődik meg a turné. De…
Nekem még 2 hét van a suliból! Mi lesz azzal az 1 héttel?  
  - Öm… Ash! – szólítottam meg a bátyám.
  - Hm? – hümmögött.
  - Mit is mondtatok, 1 hét múlva kezdődik a turné? – kérdeztem.
  - Aha, miért? – vett a szájába egy falatot.
  - Nekem még 2 hét van a suliból. – magyaráztam.
  - Tudom. – vonta meg a vállát.
  - És? – vontam fel a szemöldököm.
  - Mi és? Kértünk neked igazolást arra az egy hetedre. Bele ne halj, hogy nem kell a suliban rohadnod egy hetet. – forgatta meg a szemeit.
  - Köszi Ash, ez szuper! – öleltem meg.
  - Szívesen, de megehetném a reggelimet? – mutatott a még félig tele tányérjára.
  - Oh, persze, bocsánat! – mosolyogtam, majd a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet. Befejeztem én is a reggelimet, majd felmentem a szobámba, és elővettem egy könyvet, ugyanis semmi kedvem nem volt most kockulni. Hasra feküdtem az ágyamon, és kinyitottam az olvasnivalómat. Alig 10 percen belül csörögni kezdett a telefonom. az íróasztalomon. Felkászálódtam az ágyamról, és ránéztem a kijelzőre, amin Mac neve volt. Mosolyogva vettem fel a telefont.
  - Szia Mac! – köszöntöttem.
 - Szia! – szólt bele édesen a telefonba. Mac mindig is olyan édes volt. És fura… - Szóval csak azt akartam megkérdezni, hogy lenne e kedved, ma átjönni? Vagy anyukád nem engedné? – erre a kérdésére lefagytam. Ők még nem tudják. Jesszus, hogyan mondjam el nekik, hogy „Hát tudod, anya, és apa elmentek a kisöcsémmel, itt hagytak, és elmentek Amerikába, engem pedig az eddig nem ismert bátyámhoz küldtek, aki mellesleg egy világhírű banda tagja, és most ezzel a bandával lakom együtt.” Ezt még én sem venném be… Megvan! Nem én megyek el hozzájuk, hanem ő jön el hozzánk, és bemutatom őt is nekik! Úgy már biztos elhinné! De akkor már Sarat is elhívom! – Cat! Caat! Itt vagy még? – kérdezte Mac.
  - Ömm…igen persze, ne haragudj! Figyelj csak Mac! Mi lenne, ha te jönnél át? Be kell mutatnom valakiket! – mondtam. De várjunk csak! Mac eddig a szomszédom volt! Azt sem tudja, hogy elköltöztünk. – vagy tudod mit? Elmegyek érted! Fél óra és ott vagyok! – mondtam.
  - Fél óra? Hisz 5 perc sincs átjönnöd ide. – kért számon furán.
  - Hidd el, van mit mesélnem. Fél óra. – tettem le a telefont ezzel. Gyorsan beszaladtam a fürdőbe, és raktam fel egy kis sminket, majd leszaladtam a fiúkhoz, megkérni Asht, vagy valakit, hogy vigyen el Machez. Michael vállalkozott, hogy elvisz, azt mondta nincs jobb dolga. Nekem mindegy ki visz el, mindegyik fiút imádom.
Beszálltunk a kocsiba Michaellal, és elindultunk Machez. Mikor odaértünk, mind a ketten kiszálltunk a kocsiból, és Mac háza felé vettük az irányt. Ránézve a régi házunkra kicsit szomorú volt. Hisz itt nőttem fel, és egy szempillantás alatt minden megváltozott. Észre sem vettem, hogy egy könnycsepp gurul végig az arcomon, ellentétben Michaellal.
  - Hé, jól vagy? – húzott vissza.
  - Persze. – töröltem le a könnycseppet mosolyogva. – Semmi bajom. – indultam el újra, de Michael ismét visszahúzott.
  - Látom. – nevetett. – Nyugi. – ölelt meg. Nagyon jól esett, hogy így törődik velem. Miután elváltunk, ismét megindultunk a ház felé, most már sikerrel. Becsöngettem, és Mac azonnal ajtót nyitott, nagy mosollyal az arcán, majd megölelt. Később Sara is megjelent, majd hazahajtottunk. Út közben bemutattam Michaelt is, és úgy tűnt vele nagy sikert arattam, ugyanis szimpatikus volt nekik, ahogy észrevettem. Mikor beléptünk a házba, a többi fiút is bemutattam nekik, és ez elég nagy örömükre volt Saraéknak. Mármint az, hogy találkoztak velük. Ismerték ezt a bandát, és oda, meg vissza voltak érte. Mikor felmentünk a szobámba átbeszéltük a turné dolgot is, és sajnos a családom történetére is sort kellett kerítenem. Elmeséltem nekik az egész történetet, amit tátott szájjal hallgattak végig. Meglepte őket, hogy ennyi minden történt velem, és még fog történni.
Lassan elment az idő, és beesteledett. Jaj, tényleg azt nem is mondtam! Ma mondták, hogy nem kellett suliba menni, mert valami osztályozó bigyó volt a tanároknak.  Michael, és én hazavittük a lányokat, majd visszajöttünk vacsira, amit persze szintén én csinálok ma. Micsoda lusta népség ez itt!
Én is megvacsiztam, majd felballagtam a szobámba, lefürödtem, és folytattam a könyvem olvasását. Kopogtak. Miért nem hagynak néha egy kicsit olvasni, vagy kockulni? Ezt nem értem. Az illető egy „gyere be” után beljebb jött. Luke volt az. Az egyik keze a háta mögött volt, másikkal pedig idegesen vakargatta a tarkóját. Elmosolyodtam erre a látványra, majd felálltam.
  - Szia – fújta ki idegesen a levegőt. Elnevettem magam.
  - Szia – mondtam felhúzott szemöldökkel, és egy halvány vigyorral az arcomon.
  - Én csak… ömm… Szóval… - dadogott, majd lesütötte a tekintetét.
  - Igen? – mosolyogtam. Visszamosolygott, majd ismét vett egy nagy levegőt.
 -  Szeretném ezt odaadni – húzott elő a háta mögül egy kis ékszerdobozt, majd felém nyújtotta. Hitetlenül néztem a dobozra, és Lukera felváltva, és kicsit tátva is maradt a szám, amin Luke elmosolyodott. Lassan, remegő kézzel elvettem tőle a dobozkát, majd leültem vele az ágyra mellém Luke. Ránéztem Lukera, majd a doboz felé biccentett.
  - Nyisd ki! – mosolygott. Visszamosolyogtam, majd felnyitottam a dobozt. Egy kis nyaklánc volt benne, egy „CL” alakú medállal. Jézusom, olyan szép! El sem hiszem, hogy ezt kapom Luketól! Még nagyobbra nyílt a szám, majd kivettem a nyakláncot a dobozból, és úgy csodáltam.
  - Tetszik? – nézett rám Luke, bizonytalanul. Jézusom, ő azért izgul, hogy esetleg nem tetszik?!
  - Hogy tetszik e, ez fantasztikus, el sem hiszem, köszönöm Luke! – öleltem át könnyekkel a szememben. Lágyan megsimította a hátamat, majd a fülembe súgta: ’szeretlek’
Erre a tettére, még jobban könnyek gyűltek a szemembe, és egy pár le is gurult az arcomon. Luke letörölte őket, majd megcsókolt.
  - Nekem kell felraknom? – nevettem el magam.
  - Nem – nevetett ő is, majd kivette a kezemből az ékszert. Háttal fordultam neki, kisöpörtem a hajamat a nyakamból, majd Luke felrakta a nyakamba a nyakláncot. Felülről megnéztem a medált, és gyönyörű volt. Visszafordultam Luke felé.
  - Köszönöm Luke. – csókoltam meg.

2014. június 24., kedd

IX.fejezet.- Turné.

Sziasztok!:)
Tudom, hogy kedd van, és nem szombat, de most hoztam részt! Ráérősködtem, és gondoltam hasznossá teszem magam, így koptattam 2 árnyalatot a billentyűzetemen!:) 
A következő részt is elkezdem most, így lehet, hogy már holnap, vagy már ma fel is rakom!:)
Jó olvasást!:)
xx


Turné


  - Most már hiszel nekem? – kérdezte miután elváltak ajkaink. Nem mondtam semmit, csak ismét megcsókoltam, jelezve hiszek neki. Hevesen, mégis szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, mikor ajtónyitódásra, és beszédre lettünk figyelmesek. Michael, Calum, és Ash léptek be az ajtón. Gyorsan elengedtük egymást, és próbáltunk természetesen viselkedni, de azt hiszem nem vették be. Basszus…
  A fiúk értetlenül vizslattak minket, mi pedig kínosan néztünk néha rájuk, néha pedig egymásra. Fogalmam sem volt, most mit kéne mondanunk.
   - Ti most… - próbálta összeszedni a gondolatait Calum.
  - Ők most smároltak. – mosolygott Michael.
  - Bakker, srácok légyszi máskor szóljatok, hogy éppen ledugjátok egymás torkán a nyelvetek, és, hogy ne nyissunk rátok, fújj, ez undorító blahh…  - mosolygott Ash, majd lerakta a szatyrokat a konyapultra – gondolom bevásárolni is voltak. – Hú! Ez mi volt? Akkor most nem akadtak ki? Lukekkal meg sem szólaltunk, csak álltunk ott, mint két szerencsétlen, majd egymásra néztünk, és elnevettük magunkat. Miután kimosolyogtuk magunk, a fiúk után mentünk a konyhába, én pedig újra felültem a konyhapultra.
  - Szóval, akkor ti most jártok? – ült le Michael.
  - Mondhatjuk úgy is… - mondta Luke, miközben a szatyorból szedte ki a kajákat, majd rám mosolygott. Mi? „Mondhatjuk úgy is?” Ne értsétek félre, azért vagyok kiakadva, hogy ez azt hiszi, vagyis akarja, hogy mi most járjunk? Nem értem ezt a pasit…
  - Aha, oké… de figyelmeztetlek! Ha meg mered bántani a húgomat, ezzel verlek szét! – mutatta az öklét Ash. Megforgattam a szemeimet, majd elindultam az emeletre, de Michael utánam kiabált:
  - Te meg hova mész? – kérdezte.
  - Felöltözöm. Mennem kell a suliba. – magyaráztam.
   - Nem, nem cica, itthon maradsz! Hidd el, semmiről nem maradsz le! Még mindig nagy huplid van, és gondolom fáj is, szóval itthon maradsz!  – mondta Ash.
  - De… - nyafogtam.
  - Nincs de! Öltözz fel, és gyere le enni! Nem hiszem, hogy Lukekkal pont az evéssel foglalkoztatok! – röhögött a bátyám. Ismét megforgattam a szememet, és felmentem az emeletre. Megmosakodtam, és felöltöztem:


Felöltöztem, és lementem az emeletről. Reggeli közben Luke mellett ültem. Nagyon aranyos volt.
  Miután megettem a reggelimet, felálltam az asztaltól, és felmentem a szobámba. Kicsit még tényleg fájt a fejem, ezért gondoltam pihizek egyet. Nálam a pihi egyet jelent a kockulással, így leültem az ágyamra, és az ölembe vettem a Laptopomat. Körülbelül 5 perc telt el, és kopogtattak az ajtómon.
  - Bújj be! – mondtam. Luke dugta be a fejét az ajtón. Rámosolyogtam, és beljebb jött, maga után becsukva az ajtót.
  - Szóval? . jött közelebb, majd leült az ágyra. Magam mellé raktam a gépemet, és felé fordultam.
  - Szóval? – nevettem.
  - Figyelj, tudom, hogy ez most neked hirtelen jött, hogy azt mondtam együtt vagyunk, ha nem szeretnéd, nem kell, és nem erőltetek semmit, én csak… - hadart, de elhallgattam azzal, hogy megcsókoltam. Belemosolygott a csókunkba, és én is. Beletúrtam a hajába, és az ölébe másztam. Azt hiszem kilyukadhattunk volna VALAHOL. Csókunk közben, halk suttogást hallottam, amik azt mondogatták, hogy ’nézd milyen édesek’ meg, hogy ’aww’. Lassan elszakadtam Luketól, majd megfordultam, és a három fiú az ajtóban lesett minket, egymás alatt. Felkászálódtam, és hirtelen elindultam feléjük, mire a fiúk futásnak eredtek.
  - Mi a faszért kell leskelődni? – mondtam nekik, miközben üldöztem őket. Egészen le az emeletig követtem a fiúkat, míg a kanapé mögött sarokba szorítottam őket. Mérgesen csípőre tettem a kezem, majd elindultam feléjük, de csak ijesztésképpen, de megálltam, és elnevettem magam, hogy mennyire félősek.
  - Jézus srácok, ilyen beszarik vagytok? – nevettem, majd Ash elindult felém, a vállára kapott, és velem együtt kezdett el mászkálni. Nagyon rossz érzés volt, mivel fejjel lefelé lógtam. A fiúk nevetni kezdtek.
  - Ne, ne, Ash tegyél le kérlek! – nevettem.
  - Mondd, hogy Ash a legjobb, legviccesebb, leghelyesebb srác az egész világon, imádom őt! – mondta Ashton.
  - Hmm… nem mondom! – makacskodtam, még mindig a bátyám vállán.
  - Akkor nem teszlek le! – vonta meg a vállát, ami nekem rendkívül kellemetlen volt, majd ismét mászkálni kezdett velem.
  - Jó, jó oké! Ash a legjobb, legviccesebb, leghelyesebb srác az egész világon, imádom őt – egyeztem bele kérésébe, mire Ash letett. Kicsit megszédültem, majd mikor visszaszereztem egyensúlyomat, makacs módon keresztbe fontam magam előtt a karomat, majd durcás fejet vágtam.
  - Bocsi Cat! – mondta Ash, majd megpuszilta a homlokomat. Elmosolyodtam, majd felballagtam az emeletre, tudván Luke még mindig ott van. Ott is volt, éppen a képeimet nézegette amik az asztalomon voltak. Azok a képek, főleg rólam, Sararól, Macről voltak. A családomról csak egy-két kép lehetett. Azokat azért hoztam el, hogy valami emlékem mégis legyen róluk. De már szinte megbántam, hogy elhoztam őket, mivel itt ezerszer jobban érzem magam! Lassan odamentem Luke mellé, aki éppen a családos képet tartotta a kezében, amin anya, apa, és Austin voltunk.
  - Nagyon boldog voltál! – mondta halkan Luke.
  - Az voltam! De itt sokkal jobban érzem magam! – mondtam neki, majd kivettem lágyan a kezéből a képet, és lehelyeztem az asztalra. Felé fordultam, és a nyaka köré fontam a kezeim, majd megcsókoltam. A keze az arcomról, a derekamra vándorolt, majd onnan a fenekemre, amit lágyan megmarkolt, mire bele kuncogtam a csókunkba.
  - Srácok! – kiabált fel Calum. – Gyertek le!
Luke és én lassan elválasztottuk ajkainkat, a másikétól, majd megfogta a kezem, és úgy mentünk le az emeletről.
  - Hú! Meglepően hamar leértetek az emeletről! – mosolygott Michael, mire Luke játékosan beleütött a vállába, mire Michael feljajgatott.
  - Áú! Te izmos faszfej! – panaszkodott Michael a vállához kapva.
  - Na, na gyerekek, abbahagyni a veszekedést! Titeket pedig azért hívtalak le, ugyanis elmegyünk vacsorázni. – jelentette ki Ash. – Jól hangzik? – kérdezte mézes-mázosan.
  - Aha! – mondtam. – Csak előbb hadd mennyek fel a telefonomért. – mutattam az emeletre, a hátam mögé. Ash bólintott egyet, majd közölte, hogy kint a kocsinál megvárnak. Gyorsan felmentem az emeletre, majd zsebre vágtam a telefonom, és a kocsihoz siettem. Az ajtón kívül bezártam az ajtót, majd beszálltam Luke mellé, a kocsiba. Luke megfogta a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat, majd megcsókolt.
  - Oh, Jézus! Mit tettem, hogy nekem kell itt lennem mellettük? – panaszkodott Calum.
  - Komolyan, néha annyira értetlenek vagytok! – forgattam meg a szemeimet.
Lassan odaértünk az étteremhez, ahol rengetegen voltak. Amikor kiszálltunk a fiúkkal, és bementünk az étterembe, hallottam pár suttogást, de nem vettem figyelembe. Gondolom csak pár rajongó. Leültünk a helyünkre, én Luke, és Ash közé kerültem, Michael, és Calum pedig velünk szemben.
2 percenként jöttek a fiúkhoz a rajongók, hogy képet csinálhassanak, és autógrammot kérjenek. Ne értsétek félre, nagyon örülök a sikerüknek, és rettentő büszke vagyok rájuk, de kezdtem elég kellemetlenül érezni magam, ugyanis szinte alig tudtunk csak ötösben beszélgetni, és hülyülni. 
  Lassan eltelt az idő, és hazamentünk. Elég késő volt, legalább éjfél. Gyorsan eltelt az idő…
Kimentünk a kocsihoz, és hazamentünk. Felmentem a szobámba, és lefürödtem, megmosakodtam, és pizsire öltöztem. Leültem kis kuckómba (ágyamba) és az ölembe vettem a laptopom. Miközben elmerültem az internet világában, kopogtak.
  - Kopp, kopp – motyogtam magamban. Ja, igen nem is mondtam! Mostanában rászoktam arra, hogy ha például –vegyük a mostani szitut – kopognak az ajtón, akkor kényszert érzek arra, hogy visszamondjam magamban a hangot. Ez esetben magamban motyogok egy „kopp, kopp”- t. Vagy ha például csengetek, akkor „csing, csing”- et. Mindegy, fura szokás…
Kiabáltam, hogy bejöhet az illető, és Luke lépett be. Intettem, hogy üljön mellém, majd amikor éppen, hogy belépett s szobába, ajkaira tapadtam hevesen. Annyira hevesen, hogy szegény Lukeot kidöntve az egyensúlyából, hátra estünk, mind a ketten. Luke persze miattam aggódott, hogy jól vagyok e, de azt hiszem ő volt az, aki elég nagy erővel kötött ki a földön, én csupán a fiú testére estem.
  - Jól vagy? – kérdeztem nevetve. – Ne haragudj! – kuncogtam még mindig, miközben felálltam, és a kezemet nyújtottam Luke felé, elszánva magamat azzal a céllal, hogy segítek neki felállni. Azonban Luke megfogta a kezem, és hirtelen, nevetve ismét lehúzott maga mellé. Megpróbáltam felállni mellőle, de visszahúzott, és ő került felém, de figyelt, hogy ne nyomjon agyon. Kisöpört egy hajtincset az arcomból, miközben én még mindig fulladoztam a röhögéstől.
   - Uh, bocs, megzavartunk valamit? – kérdezte Calum az ajtóból, Ashel, és Michaellal az oldalán. Persze kínos volt. Luke feltápászkodott rólam, majd felsegített a földről.
  - Srácok, jó lenne, ha meg tanulnátok kopogni. – mosolyogtam rájuk.
  - Jó, jó bocs. Csak ezt el kell mondanunk! – mondta Michael lelkesen.
  - Mi történt? – ültem le, majd követett Ash is.
  - Az előbb felhívott a menedzsment. – mondta Ash.
  - És? – kérdezte Luke.
  - Azt mondta, az album tarolt, és… - mondta Calum, miközben leült az íróasztali székemre.
   - És? – kérdeztem vissza.
  - Turnéra megyünk. – jelentette ki Michael mosolyogva. Ash, Luke, Michael, és Calum is mosolygott, én viszont egyáltalán nem. Tessék? Turnéra mennek? Ezek szerint hónapokra elmennek? Nem… nem foglalkozhatok most ezzel. Hiszen nekik ez egy hatalmas lehetőség, és én nem foszthatom meg ezt tőlük. Büszkének kell lennem rájuk.
  - Nem is örülsz? – kérdezte Ash, kizökkentve gondolkodásomból.
  - Öm… Dehogynem! – erőltettem egy mosolyt arcomra. – Gratulálok srácok! – mondtam nekik mosolyogva, majd lesütöttem a tekintetem. Nem hiszem el! Most megint itt maradok egyedül. Hónapokra.
  - Jajj Cat! Te kis buta kislány! – tűrte a fülem mögé a hajtincsemet Ash. Összevontam a szemöldököm.
  - Miért vagyok buta? – kérdeztem puffogva.
  - Nem hagyunk itt. – mosolygott Calum.

2014. június 22., vasárnap

Késés.

Sziasztok!
Tudom, hogy tegnap nem raktam fel részt, de nagyon sok dolgom volt...
És sajnos most azt sem tudom mondani, hogy majd pótolok, ugyanis egyrészt nem hiszem, hogy annyi mindenkit érdekelt volna, másrészt pedig mert még mindig rengeteg elintéznivalóm van/lesz....
Ha lesz időm, ígérem rakok fel részeket!:)
Addig is, akit érdekelnének, és,-vagy hiányoznak a részek, azok kommenteljenek kérlek! Köszönöm! :)
xoxo.

2014. június 20., péntek

VIII. fejezet.- Elhiszem

Helló! 
Ma még egy részt hoztam, remélem nem bánjátok! :) ;D
Ez a rész kifejezetten rövid lett, de azt hiszem, - mivel ma már raktam fel ezen kívül egy részt - ez nem probléma.
Ezen kívül holnap is azt hiszem rakok fel egy, vagy két részt!:) Amit elég izgire tervezek! ;) 
Jó olvasást nektek, és komizzatok!:) :*
xx

Elhiszem.

 

 


Másnap reggel úgy ébredtem pihe-puha törzshelyemen, mintha csak az egészet álmodtam volna. De nem. Ugyanis szörnyen fájt a fejem, és még mindig az arcomon volt a ragtapasz. Felsóhajtottam, majd felvettem a hálóingem, és lementem az emeletről. Amit, vagy inkább akit ott találtam, az egyedül Luke volt. Más nem volt otthon csak ő. Ott ült a kanapén, és nézte a tévét, közben a telefonját nyomkodta. Körbenéztem a szobában, hátha találok még valakit, de csak Luke volt ott. Közelebb mentem, míg meg nem látott. Mikor felfogta, hogy én vagyok az, nagyon gyorsan felpattant addigi helyéről, és felém vette az irányt.
   - Jó reggelt! – mosolygott.
  - Jó reggelt! – mosolyogtam vissza. – Hol vannak a többiek? – vakartam a fejem álmosan, de nem volt jó ötlet ugyanis pont ott vakartam meg, ahol fájt, így felszisszentem.
  - Még mindig fáj? – jött közelebb Luke. Bólintottam egy kisebbet, majd megismételtem a kérdést.
  - Hol vannak a többiek? – kérdeztem újra.
  - Próbán vannak. – válaszolta egyszerűen, majd kimet a konyhába. Követtem.
  - Te miért nem vagy velük? – kérdeztem, miközben felültem pultra.
  - Mit kérsz reggelire? – meglepett, hogy nem is vette figyelembe a kérdésemet.
  - Azt kérdeztem miért nem vagy velük? – ismételtem meg. Luke sóhajtott egy nagyot, majd válaszolt.
  - Azért, mert itthon maradtam, hogy vigyázzak rád. Mit kérsz reggelire? – nevetett. Ez jól esik, hogy csak azért hagyja ki a próbát, hogy rám figyeljen. Ez kedves.
  - Mindegy. – mosolyogtam. Jesszus! Nekem még meg kell beszélnem Lukekal azt a …khm… igen, azt! De hogy fogjak hozzá?! Jézusom…
  - Figyelj csak Luke… - kezdtem bele.
  - Hmm? – kérdezte, miközben egy kenyeret vett ki a kenyértartóból.
  - Tudod… emlékszel a… khm… csókunkra? – kérdeztem bizonytalanul. Luke elmosolyodott, majd betette a pirítóba a kenyeret. Elém jött, majd rátette a kezét a combomra.
  - Igen, emlékszem. Miért? – kérdezte.
  - Hát csak… azért, mert… - dadogtam. Lehámoztam a mancsát magamról, majd felálltam, és elfordultam tőle, bevágva a durcát. Luke nem hiszem, hogy értett volna bármit is, tekintve, hogy elém jött, és kérdően nézett rám.
  - Mi a baj? – kérdezte, majd a fejemet felé fordította.
  - Láttalak azzal a lánnyal, ömm… csókolózni. –fejeztem be. Luke felsóhajtott, majd mélyen a szemembe nézett.
  - Cat… az iránt a lány iránt nem érzek semmit, érted? Semmit… - magyarázta. Megforgattam a szemeimet.
  - Persze… - kuncogtam a földet vizslatva.
  - Nem hiszel nekem? – kérdezte felvont szemöldökkel.
  - Szerinted? – flegmáztam, majd el akartam menni mellette, de visszarántott magához, közel. Túl közel. Ismét mélyen a szemembe nézett, de most szenvedélyesebben. Már amennyire valakinek a szemébe lehet szenvedélyesen nézni. Luke lassan megfogta az állam, és megcsókolt. Nem akartam ezt a csókot, de nem tudtam ellenkezni. Annyira jól csókol. Visszacsókoltam.
  - Most már hiszel nekem? – kérdezte miután elváltak ajkaink. Nem mondtam semmit, csak ismét megcsókoltam, jelezve hiszek neki. Hevesen, mégis szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, mikor ajtónyitódásra, és beszédre lettünk figyelmesek. Michael, Calum, és Ash léptek be az ajtón. Gyorsan elengedtük egymást, és próbáltunk természetesen viselkedni, de azt hiszem nem vették be. Basszus…