2014. augusztus 30., szombat

5.fejezet. - "Itt minden titok az enyém!"

Hey!
Ha, szombat, akkor új rész! 
Jó olvasást!:)
xx


"Itt minden titok az enyém!"






 Első nap. Az egyetemen. Ha csak rá gondolok, a gyomrom összeszorul, és hányingerem lesz. Hogy miért? Mi van, ha nem tetszem majd az évfolyamtársaknak? És, ha elszúrok valamit? Persze a fiúk folyton nyugtatgattak, hogy nem lesz semmi baj, és ügyes leszek, de nem segített semmit…  És ma eljött ez a nap. Mint már mondtam, csak 1-re kell bemennem, így nyugodtan aludhattam. Persze nem délig…
  Halkan szuszogott mellettem a barátom, Luke. Mosolyogva néztem az arcát. Ajkai kicsit elnyíltak egymástól, így szuszogott, gyönyörű kék íriszei pedig csukva voltak.
  - Ne nézz! – motyogta hirtelen, mire egy pillanatra megállt bennem az ütő, majd elnevettem magam. – Min röhögsz? – nyitotta ki egyik szemét.
  - Semmin. – hajtottam le a fejem a párnára.
  - Hát jó! – ült fel, majd fel is állt, így elém tárult egy csodálatos látvány. Luke CSAK boxerben. – Gyere reggelizni! – biccentett a fejével.
  - Nincs kedvem, túlfáradt vagyok. – bújtam vissza a puha takaró alá, majd rápillantottam az órámra, ami fél tizenkettőt mutatott. – Ha jobban belegondolok, gyere, menjünk reggelizni! – pattantam ki az ágyamból, majd Luke kezéért nyúltam, és elkezdtem kifele húzni, de visszarántott. – Mi van? – néztem rá furán.
  - Nem felejtettél el valamit? – húzta fel a szemöldökét. Hát persze! Fehérneműben vagyok.
Kitoltam Lukeot a szobámból, majd felöltöztem. Raktam fel egy kis sminket, majd a hajamat is megcsináltam. Kimentem a szobámból, és leszaladtam az emeletről. Mindenki az asztalnál ült, és evett. Jó sokat.
  - Jó reggelt! – mosolyogtam mindenkire. Csak néhány motyogást hallottam, amik szintén ezt, mondták, majd amikor leültem Luke, a bátyám közé, kaptam egy puszit a homlokomra Ashtől.
  - Izgulsz? – nézett rám Michael velem szemben.
  - Kicsit. – vontam meg a vállam, mire mindenkitől egy fura nézést kaptam. – Oké, nagyon. – forgattam meg a szemeimet, majd ismét a kajájukra szentelték a figyelmüket az asztalnál ülők. Befejeztük a reggelinket, és mindenki ment a dolgára. Michael, és Calum a városba mentek, ugyanis dolguk volt, Luke családlátogatásba ment egy másik városba, és Ash maradt velem otthon. Felszaladtam a szobámba, és leültem az ágyamra.
  - Szia. – dugta be a fejét Ash az ajtón.
  - Szia. – mosolyogtam rá.
  - Tudod… - jött beljebb, majd a kezeit zsebébe vágta. – Ha szeretnéd, elkísérhetlek. – vonta meg a vállát.
  - Az nagyon jó lenne! – vigyorogtam. Ash megkönnyebbülten felsóhajtott, majd leült mellém.
  - Szoktál gondolni Austinra? – szólalt meg egy roppant kínos csend után. Ez a kérdése, most, hogy jön ide?
  - Nem igazán. – néztem rá kérdően. – Miért kérdezed? – ültem törökülésbe.
  - Csak eszembe jutott. – mosolygott rám.
  - Csak van oka. – kerestem a tekintetét. Felsóhajtott.
  - Csak azon gondolkodom, hogy… mi van, ha Ő is ugyanarra a sorsa jut, mint mi? – ült velem szembe. – Talán meg kéne keresnünk? – vonta össze a szemöldökét.
  - Ilyenekre ne is gondoljunk! Boldogok vagyunk, így ketten, vagyis… öten. De mindegy. – ráztam meg a fejem. – A lényeg az, hogy… Austin most még csak 10 éves. – vontam meg az egyik vállam. – Majd ha idősebb lesz, akkor megkeressük, és megnézzük, mi van vele. Rendben? – kerestem a tekintetét, ami a szőnyegemen állapodott meg. – Ash?
  - Mi? – zökkent ki a gondolataiból.
  - Figyelsz rám? – vontam fel a szemöldököm.
  - Persze. – vágta rá, mire egy „Tudom, hogy nem” nézéssel válaszoltam. – Na, jó… mit is mondtál? – nézett kétségbeesetten. Ismét elmagyaráztam neki, mire már tényleg megértette. Ebben állapodtunk meg, majd kiment a szobámból.

  Lassan eljött a fél egy. Igazából elég gyorsan, de mégis lassan. Nem tudtam túl sok mindenre gondolni, csak az első napomra.
  - Kész vagy? – kiáltott fel az emeletre Ash.
  - Egy pillanat! – válaszoltam. – Hol van, hol van, hol van? – motyogtam magamnak halkan, miközben a telefonomat kerestem. – A fenébe! – mondtam már hangosabban.
  - El fogsz késni! – szólt rám Ash lentről.
  - Nem találom a telefonom. – szóltam, miközben egy tincset tűrtem a fülem mögé, és a szobámat pásztáztam.

*Ashton Irwin szemszöge*

  - El fogsz késni! – kiabáltam fel az emeletre.
  - Nem találom a telefonom. – válaszolt. Ebben a pillanatban egy lopott pillantással, megtaláltam Cat telefonját a kanapén. Odamentem, kezembe kaptam, és visszamentem az ajtóhoz.
  - Megtaláltam! – kiabáltam fel, mire Cat azonnal megjelent a lépcső tetejét, és sietős léptekkel jött le onnan. – Mehetünk? – kérdeztem.
  - De gyorsan! – nyitotta ki az ajtót, majd kiszaladt rajta. Elkuncogtam magam, majd beültem mellé a kocsiba. Beindítottam a motort, és elindultunk az egyetemhez.
Körülbelül 10 perc alatt ott is voltunk. Cat nagyon gyorsan szállt ki az autóból, én viszont csigalassúsággal mentem, hiszen még volt 20 percünk, hogy beérjünk, az innen maximum 10 méternyi épületbe.
  - Cat, lassíts! – húztam vissza a karjánál fogva, nevetve.
  - Mennyi az idő? – nyúlt a kezemért, majd megnézte a karórámon az időt.
*Catarina Irwin szemszöge*


  - Mennyi az idő? – néztem meg a bátyám karóráján az időt.
„12:42”
  - Na? – mosolygott gúnyosan Ash. – Elkésünk? – vágott tettetett szomorúságot.
  - Nyaljál sót! – vágtam le a kezét az oldalára, majd elindultam a suli felé.
****************************
Mai napom, egy szóban: Zsúfolt.
Ash lassan elment, és utána teljesen elvesztem. Kívülállónak éreztem magam, aki azt sem tudja, hogy hol van. És ez így is volt. Fogalmam sem volt, hogy hol lesz az első órám. Ami Finnugrisztika…
  - Elnézést! – állítottam le egy szőke hajú lányt. – Szia. – mosolyogtam, majd a fülem mögé tűrtem az egyik kósza tincsemet. – Nem tudod, hogy merre van az… - néztem az órarendemre. – A208-as terem? – néztem rá.
  - De, tudom – mosolygott. – Az „A” szektorban. Te most a „B”-ben vagy. – húzta el a száját.
  - Meg tudod mutatni, hol van az a bizonyos szektor? – vontam össze a szemöldököm.
  - Ühüm. – mosolygott. – Ott lesz nekem is órám. – vonta meg az egyik vállát. – Gyere! – húzott maga után.
Onnan kb. 3 perce volt az „A” szektor. Sokkal nagyobb volt. Gondolom A, B, és C szektor van, és így csökken a méretük, és a látogatottságuk.
  - Nos… - álltunk meg a folyosó közepén, ahol szállingóztak az emberek. – Ha felmész azon a lépcsőn. – mutatott rá. – És mész 2 emeletet, akkor eléred 2. emeletet. Ott a 208-as terembe kell bemenned. – mosolygott tovább. Nagyon mosolygós lány, és nagyon helyes.
  - Köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok! – viszonoztam. – De megmondanád a neved? – vontam össze a szemöldököm. – Ilyen sokat segítettél, és még a nevedet sem tudom. – meresztettem ki a szemeimet.
  - Alison vagyok. – nyújtotta a kezét. – De barátoknak csak Ali. – hajolt közelebb, mire elnevettem magam.

  - Én… – be akartam mutatkozni, de bele vágott a szavamba.
  - Cat Irwin. – fejezte be a saját szövegem, mire furán néztem rá. Honnan tudja a nevem? –Itt minden titok az enyém! – mosolygott vállat vonva.
  - Aha. – mosolyogtam bizonytalanul.
  - További szép napot! – intett hátrafelé, nekem háttal, majd elment. Mégis mit jelent ez? Hát jó…

2014. augusztus 24., vasárnap

4.fejezet. - "Mindig az leszek!"

Hey!
Igazából nincs mit hozzáfűznöm...
Csak annyit, hogy...
Jó olvasást!:)
xx

"Mindig az leszek!"


- Mert a bátyád vagyok, én megtehetem! – vette lejjebb a hangját.
  - Igen, igazad van! Amikor 16 voltam, vagy 17 megtehetted! De most, hogy nagykorú vagyok, azaz 18, már semmi közöd nincs az életemhez, vagyis ahhoz, hogy mit teszek, kivel, hol, és mikor! Szállj ki az életemből, és abból, hogy parancsolgatsz nekem! Elegem van a folytonos beleszólásaidból!- És tudod mit? Megmondtam, többé nem vagyok a húgod! - és ezzel felszaladtam az emeletre, magam mögött az erősen becsapott szobám ajtajával. Ash az egyetlen családtag az életemben, akit szeretek, és aki viszont szeret. De most őt is egyre jobban elveszítem. És ezt csak magamnak köszönhetem!
Reggel olyan dél körül kelhettem fel. Kicsit se későn… Mikor kinyitottam a szemeimet, és kicsit felemeltem a fejem a párnámról, kisebb beszélgetés szűrődött fel az emeletre. Nyöszörögtem egyet, majd felültem az ágyamon. Megvakartam így is kócos hajam, majd kikeltem az ágyamból. A fürdőben megmostam az arcomat, és felhúzott szemöldökkel vettem tudomásul, hogy a tegnapi ruhámban aludtam el. Mikor éppen ki akartam menni a fürdőmből, valahogyan az orromba jutott egy számomra kellemetlen illat, szag, ahogy tetszik…
A cigaretta. Hát persze… Tegnap valamilyen úton-módon elszívtam egyet, amire kicsit sem vagyok büszke. Fintorogva mentem vissza, és levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá.
15 perces fürdőszobai mosakodással, végre elértem, hogy lejöjjön rólam ez a szag. Kiballagtam a fürdőmből, egyenesen a szobámba – mivel onnan nyílik… - egy szál törülközővel még kicsit nedves testem körül. Kerestem a mára megfelelő ruhát, majd fel is vettem. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, majd lassú léptekkel mentem le a lépcsőn. Egyedül Ash ült a konyhában, a kezében szorongatott valamit, és maga elé dermedt idegesen.
  - Jó reggelt! – mentem be a konyhába, és leültem elé. A kezében lévő kis dobozra néztem. Nem, ez… Ez nem lehet igaz! A cigis doboz, amit tegnap vettem. Hogy került hozzá. Az addigi halvány mosoly lehervadt az arcomról, és az ajkaim kicsit elváltak egymástól. A „Jó reggelt!” Szövegemre nem kaptam választ, csak egy ideges nézést. – Minden… rendben? – kérdeztem, de az utolsó szót nagyon halkan mondtam, szinte én is alig hallottam meg. Bár ez a kérdés nagyon hülyeség volt feltenni, hisz, hogy is lenne minden rendben?
  - Minden rendben? – kérdezte vissza. – El tudod mondani, hogy mi ez itt? – mutatta fel a dobozt. A tekintetemet lesütöttem az ölembe, és az ujjaimmal kezdtem el zavartan játszani. – Kérdeztem valamit! – emelte fel a hangját. Hirtelen felkaptam a fejemet, és szigorúan néztem a bátyámra.
  - Egy cigis doboz. – mondtam egyszerűen, majd felálltam. – Amit kérek vissza! – nyúltam a tárgy felé, de Ash felállt, és elhúzta azt.
  - Mit képzeltél? Mégis mire jó ez? – nézett a tárgyra fintorogva.

  - Megkönnyíti a dolgokat. – küldtem felé egy halvány mosolyt, és ismét nyúltam érte, de elhúzta.
  - Megkönnyíti? – hunyorított. – Mi történt veled?
  - Felnőttem. – válaszoltam egyszerűen. – És mégis hogyan került az hozzád? – böktem az állammal a doboz felé.
  - Nem, Cat. Nem! Ez is mutatja, hogy egyáltalán nem nőttél fel. Még csak gyerek vagy! Amúgy amikor tegnap este hirtelenjében felrohantál az emeletre, kiesett a dzsekid zsebéből. – szólt halkan.
  - Nem, nem vagyok gyerek! Miért nem tudod felfogni? – ráztam a fejem.
  - Mert eddig nem tettél semmi olyant, ami azt mutatná, hogy felnőttél. – jelentette ki határozottan.
  - Egyetemre megyek! Ez nem elég?
  - Nem! – vágta rá. – Gyerek vagy! És ezt meg ne lássam többet a kezedben, világos? –kérdezte, vagyis inkább kijelentette, majd elrakta a zsebébe. Már tiltakozásra nyitottam a szám, de Ash elment mellettem, majd kiment az ajtón.
  - Gyűlölöm a napot, amikor megismertelek! – kiabáltam utána. Valahol, reméltem, hogy nem hallotta meg. A könnyek ismét összegyűltek a szememben, és egy kósza kis cseppet, ami éppen lefolyt az arcomon, hirtelen mozdulattal töröltem le, miközben az ajtóra meredtem.
A bal lábamat már lépésre mozdítottam, gondolva magamban; utána megyek!
Már éppen a kilincset fogtam meg, amikor megtorpantam. Nem tudok utána menni… Mégis mit mondanék neki? Lehunytam a szemeimet, majd hátrébb léptem egy lépést.
  - Hova ment? – szólalt meg mögöttem Michael.
  - Nem tudom. – válaszoltam egy hosszabb csönd után, miközben még mindig háttal voltam neki.
  - Ha hozzád beszélek, akkor a szemembe nézz! – vette kicsit szigorúbbra a hangját. – Mondtam valamit! – rántott a kezemen egy kicsit erősebbet, mire szembekerültem egy dühös, és megviselt pillantással. Most miért lett ilyen? Kicsit megijedtem tőle, és ezt ő is észrevette. Magától érthetően ijedt pillantásokkal cikáztam bal, és jobb szeme között. – Ne haragudj, én nem akartam… - vette lejjebb hangját, ami már nyugtatóan csengett fülemben. Közben egyik kezével az általa erősen megrántott, fájós kezemhez nyúlt, de én ijedtemben elhúztam onnan. Nem tudom, hogy miért, de kicsit megijedtem tőle. Pedig ő Michael. A legjobb barátom…
  - Bocs. – ennyit mondott, majd lassan, és szomorúan indult meg az emeletre.
  - Mi történt? – szóltam utána, mire visszanézett, és elmosolyodott.
  - Hosszú lenne. – jött vissza elém. Hátranéztem az ajtóra, amin vártam, hogy Ash lépjen be, de semmi.
  - Van időm. – fordultam Michaelhez.
Leültünk a kanapéra, és végül elmesélte miért volt ilyen ideges. Nemrégiben, volt egy egyéjszakás kalandja, és a lány elég csúnya híreket terjesztett Michaelről utána, miután Mikey közölte, hogy nincs tovább. Majd én is elmeséltem a ma reggelt. Ezután kínos, és hosszadalmas csönd uralkodott köztünk.
Úgy tűnik, mind a ketten ennek véget akartunk venni, ugyanis egyszerre kezdtünk el egy tök más mondatot, belevágva egymás szavába, amit mind a ketten megmosolyogtunk.
  - Kezd te! – mondtuk megint egyszerre, mire megint elnevettük magunkat.
  - Oké, mondjad! – mondtam mosolyogva.
  - Csak annyi, hogy várod már az egyetemet? – kérdezte. Lefagyott a mosoly az arcomról. Egyetem… Biztos vagyok benne, hogy ide akarok járni? Mi van, ha még jobban összekapok Ashel, és még megbánnám. Lehetne Hollywoodban saját lakásom. Talán egy szép kerttel, medencével, és egy macskával. Nem szeretem a kutyákat…
  - Hol jársz? – integetett a tekintetem előtt a kezével Mikey, majd elnevette magát, ahogy megráztam a fejem.
  - Bocsi, csak… azon gondolkoztam, hogy…
  - Hogy? – vágott a szavamba egyre feszültebben.
  - Elmegyek Hollywoodba. – halkan közöltem Michaellel, egy kis csönd után.
  - Ez… ez biztos? – állt fel.
  - Igen. – nyeltem egy nagyot.
  - De… miért? – lépett hátrébb.
  - Mert Ashel, már nem a legjobb a kapcsolatunk, és… - kezdtem el magyarázni.

  - Mi van? Mondd, hogy csak viccelsz! Azért hagysz itt mindenkit, ismétlem MINDENKIT, csak mert a bátyáddal jelenleg nem vagy jóba? – ráncolta össze a homlokát. – Komolyan, nem értelek. Mi a franc történt veled? – kezdett el kiabálni, mire összerezzentem. Miért kérdezi ezt mindenki folyton?
  - Mi történt volna? – álltam fel idegesen. – Csupán annyi, hogy reálisabb döntéseket hozok, ugyanis felnőttem! – kezdtem kiabálni.
  - Akkor neked más az elképzelésed a felnövésről, Cat! Ugyanis kibaszottul úgy viselkedsz, mintha még csak egy 16 éves kislány lennél! Rágyújtasz, a bátyáddal hülyeségeken vesztek össze, ráadásul, csak így el akarsz menekülni a problémáid elől! Nem is beszélve arról, hogy így itt hagynál minket! Főleg a bátyádat, aki csak meg akar védeni téged, mert nagyon szeret! Tudod, amikor idejöttél, 2 évvel ezelőtt, Ash folyton rólad beszélt! Persze nem ismert, így csak azokat hajtogatta, hogy mennyire látni akar már téged, és meg akar, ismerni! Most meg csak így itt hagynád. Hát kurva szép… – mondta, majd felsietett az emeletre. Egyedül maradtam a gondolataimmal, és azzal, amiket Mikey vágott hozzám. Azaz az igazságot…
Kicsit úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejem, így elmentem kicsit sétálni.
Út közben leültem a játszótéren lévő egyik hintába. Mellém egy körülbelül 4 éves kislány ült le, majd jött utána, egy Ash korabeli fiú, és elkezdte lökni a hintán. Belegondoltam… Hogy mi lett volna, ha Asht a születésem óta ismerném, akkor… Mi is így néztünk volna ki? Elmosolyodtam ebbe belegondolva, majd amikor a kislány leszállt a hintáról, és elkezdett az egyik mászóka fele szaladni, kizökkentem gondolkodásomból. A fiú utána ment, majd lehámozta a kicsit nagyobbak számára kifejlesztett játékeszközről, majd elmondta neki, hogy ehhez kicsit nőnie kell még.
Ekkor beugrott. Ash tényleg azért csinált értem mindent, azért avatkozik ennyire bele a dolgaimba, mert csak vigyázni akar rám… Persze eddig is gondoltam erre, de kételkedtem benne. És persze Mikey „felvilágosítása” is segített ebben.
Hirtelen álltam fel a hintáról, majd kerültem meg, de alig mentem egy lépést, egy erős mellkasnak mentem neki. Felnéztem, és persze… Ashton.
  - Mit csinálsz te itt? – vonta össze a szemöldökét. Nem válaszoltam, mert nem tartottam lényegesnek, hanem csak erősen magamhoz szorítottam izmos testét. Ő erre még nem reagált, hirtelen jött neki, érzelmi támadásom, de egy kis idő múlva ő is magához szorított, és a lábaimnál fogva felemelt.
  - Sajnálom. – motyogtam nagyon halkan. Nem válaszolt. Kicsit megijedtem, hogy nem bocsájt meg nekem, de amikor meghallottam kis kuncogását, elmosolyodtam. Letett a földre, majd leültünk a közelben lévő padra.
  - Tudod… - szólalt meg egy kis csönd után. – Sajnálom, hogy beleavatkoztam mindenbe, amit csinálsz. – nézett rám, mire összevontam a szemöldököm.
  - Nincs mit sajnálnod! – ráztam a fejem. Elkuncogta magát.
  - Figyelj, Cat… Mi csak 2 éve ismerjük egymást. Bármilyen szomorú is, de igaz! Ezt el kell fogadnunk mindkettőnknek…
  - Én elfogadtam! – vágtam rá.
  - Tudom. De én nem! – hajtotta le a fejét. – Vagyis… azon vagyok. – forgatta meg a szemeit. – És tudod… Mivel kis ideje ismerjük egymást, sok mindent kellene bepótolnunk… Ami nagyrészt sikerült is! De… amikor idejöttél, még 16 éves kislány voltál, akinek szüksége van egy érett bátyóra, aki vigyáz rá! És én ezt a szerepet nem sokáig játszhattam el. – rázta a fejét, közben pedig a földet pásztázta. – Mert felnőttél. – nézett rám. – És én nem akarom ezt! – egyenesedett ki. Elmosolyodtam. – Szeretném, ha még az én kis hugicám lennél! – ült közelebb.
  - Ash! – öleltem meg. – Mindig az leszek! – suttogtam neki.

2014. augusztus 15., péntek

KÖZÉRDEKŰ!

Drága, Kedves, egyéb pozitív megszólítású Olvasók!

A blog egyenlőre, (csak egy napra!) Szüneteltet!
Mostantól, minden Szombaton rakok fel CSAK részeket! De azok hosszúak lesznek, nagyon hosszúak...
Rermélem, hogy nem haragszotok meg, és remélem azt is, hogy a pozitívumot látjátok benne; Nincs vége a blognak!
Remélem az egy héten egyszeri részek ellenére, érdekel még titeket a blog, és nem hagytok cserben!:)
VISZONT!
Majd csak jöbő hét szombaton kerül fel a következő rész, családi problémám/okok miatt!
Köszönöm, a megértéseteket!:)
xx

2014. augusztus 14., csütörtök

3.fejezet. - "Többé nem vagyok a húgod!"

Hey!
Itt az új rész!:)
Az előző rész nagyon rövidke lett, alig 2 oldalas Wordbe!
Viszont ez valami nagyon hosszú lett, ha jól emlékszem, mégpedig jól, akkor ez 5, és fél oldalas!^.^
Jó olvasást!:)
xx

"Többé nem vagyok a húgod!"


Nagyokat pislogva nyitottam ki barnás, szinte már feketés íriszeimet, majd nagyra nyílt szemekkel vettem tudomásul, hogy fejjel lefelé tartottam Tobyt, így a macska feneke, éppen az arcomban volt. Hevesen fordítottam meg, majd raktam le a kis állatfigurát a párnámra. Felültem a puha ágyon, és lassan felálltam. De ezt meg is bántam. Beszédültem, és szinte rögtön, ahogy a lábaimra helyeztem a súlyomat, a látásom, elsötétült. Minden egyszerre folyt össze, egy fekete csomóvá, és hangosan találkozott elgyengült testem a szőnyeggel fedett padlóval.
  Kisebb pofozgatások érték a bal, majd a jobb arcomat. Összeszorítottam a szemeimet ezt észlelve, bár egyáltalán nem voltak erősek. Kinyitottam a szemeimet, majd a fejem felett, 4 aggódó tekintetet véltem felfedezni. Ashton volt az, aki pofozgatott, közben a homlokomra, egy nedves, és hideg rongyot tettek. Lassan felkönyököltem az oldalam mellett, és felültem. Ashton a jobb oldalamon megragadta a karomat, és segített felülni, ahogy a balomon Luke is.
  - Hogy érzed magad? – kérdezte, az előttem törökülésben ülő, aggódó arckifejezést vágó Michael.
  - Fantasztikusan. – forgattam meg a szemeimet.
  - Miért estél össze? – kérdezte Calum.
  - Összeesni? – vontam össze a szemöldököm. – Mégis… mikor estem össze? – néztem hevesen mindenkire.
  - Ma reggel. – magyarázott Luke mellettem. – Éppen az ajtód előtt mentem el, amikor hallottam valami nagy koppanást, gondoltam benézek. – vonta meg a vállát. – Aztán láttam, hogy a földön fekszel, eszméletlenül. Majd lehoztalak. – fejezte be. Magam elé meredtem. Fura… mégis miért estem össze?
  - Kérsz valamit enni? – szakította meg gondolkodásomat Ash.
  - Igen, az jó lenne. – mosolyogtam.
  - Gyere, ülj le a kanapéra. – segített fölállni Michael. Igen, eddig a földön feküdtem, a fejem alatt egy párnával. Leültem a kanapéra, és a kezembe vettem a távirányítót. Michael, és Calum Ash után mentek a konyhába, Luke pedig mellém ült, és szorosan magához húzott.
  - Biztos, hogy jól vagy? Ne hívjunk orvost? – kérdezte aggódva.
  - Jól vagyok, nyugi. – kuncogtam. – Csak kicsit fáj a fejem.
  - Megértem. Elég nagyon koppantál. – nevetett, mire mellkasba ütöttem egy kicsit. – Nagyon aggódtam érted. – komorodott el, majd tűrt ki egy hajtincset a fülem mögé, majd a szemembe nézve, elmosolyodott.
  - Köszönöm. – viszonoztam, majd átöleltem.
  - Na, jó gerlepár, elég a nyalakodásból. – jött be a nappaliba Ash. – Kész a reggelid, Cat. – kiabált vissza. Nagy nehezen felálltam, persze Luke segítségével, majd kimentem a konyhába, és leültem az asztalhoz. Megettem a reggelimet, majd felálltam, és a szobámba indultam. Bementem, és amint elkezdtem volna készülődni, Ash lépett be a szobába, előtte pedig 3-at kopogott, én pedig beengedtem.
  - Te meg, hová mész? – nézett rám csodálkozva.
  - Ashton, fél óra múlva kezdődik a műszakom, én viszont úgy nézek ki, mint egy zombi. – forgattam meg a szemeimet.
  - Nem érdekel, hogy nézel ki, és nem mész be ma dolgozni. – vonta meg a vállát.
  - Ezt nem te döntöd el. – vágtam oda, majd elővettem a szekrényemből egy pólót.
  - Még mindig én vagyok a bátyád, tehát igenis én döntöm el. – vette feljebb a hangját.
  - Miért kell neked folyton beleavatkoznod az életembe? – emeltem fel én is a hangom. Persze ez csak félig ideillő téma, de ez már régóta foglalkoztatott.
  - Nem avatkozom bele én semmibe, de az, hogy 18 lettél, nem azt jelenti, hogy mindent te dönthetsz el! – kiabált.
  - De, de igenis azt jelenti! – tettem ugyanazt.
  - Tudod mit? Nem érdekel, hogy mit akarsz! A húgom vagy, és én meg a bátyád! Nem kérdeztem a véleményed. – kiabált tovább.
  - Mi az, hogy nem kérdezted a véleményem? Nem is kell, ugyanis azt csinálok, amit akarok! Igenis be fogok ma menni, dolgozni, akár tetszik neked, akár nem! – ordibáltam.
  - Amíg itt élsz, és a húgom vagy, azt csinálod, amit mondok, világos? – ordibált tovább.
  - Talán akkor elmegyek, és nem vagyok a húgod! – csúszott ki a számon az, amit nem akartam kimondani. Ash csak fújtatva, és meglepetten bámult rám, miközben én nagyot nyeltem.
  - Mi folyik itt? Miért kiabáltok, tőletek zeng az egész ház, az előbb a szomszéd csöngetett be. – jött be halál higgadtan Michael, majd amikor meglátta az egekben henyélő feszültséget a bátyám, és köztem, kicsit megriadt. – Mi folyik itt? – vonta össze a szemöldökét.
  - Semmi. – böktem ki nehezen. – Csak… felejtsük el. – néztem Michaelre.
  - Igen. – nézett rám idegesen, és szomorúan Ash. – Elfelejtjük. – nézett rám szomorúan a bátyám, majd Michaelt kicsit meglökve ment ki a szobámból. Könnyek gyűltek a szemembe, bár dühös is voltam a bátyámra, amiért folyton folyvást bele akar avatkozni az életembe, és abba, amit csinálok. Nem az ő feladata, hogy megmondja, mit csináljak. Nagykorú vagyok, tehát már saját magam is eldönthetem.
Amíg itt élsz, és a húgom vagy, azt csinálod, amit mondok, világos?
Talán akkor elmegyek, és nem vagyok húgod!
Ez a párbeszéd zajlott le a fejemben újra, és újra. Nem tudom kiverni a fejemből ezt a 4 mondatot. Az én mondatom az, ami nagyon fájt. Nekem is, és talán Ashtonnak még jobban. Kit áltatok? Nagyon fájt neki. Láttam a szemén, és az egész fiún, hogy borzalmasan esett neki az, ami kicsúszott a számon. Persze nem gondoltam komolyan. De Ashtonnal mostanában kicsit talán többet veszekszem, és ez megvisel mind a kettőnket. Jó lenne, ha végre nem csak a kis 16 éves mini húgát látná bennem, akire a nap minden percében vigyázni kell, hanem egy 18 éves lányra, aki már szeretne kicsit kitörni ebből a burokból.
  - Minden rendben, Cat? – jött közelebb Michael. Megráztam a fejem, és ebben a pillanatban a szemeimben megindultak a könnyek. Elsírtam magam. Azon, amit mondtam, és azon, hogy Ashton most látni sem akar. Valószínűleg. Ahogy Michael meglátta, hogy sírok, azonnal közelebb jött, és szorosan átölelt. – Ne sírj, kérlek! – suttogta a fülembe. – Nem bírom nézni, ha sír, az egyik legjobb barátom! – suttogta tovább, majd kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. – Mi az? – kérdezte, mivel csodálkozó arcot vágva néztem a pólójára.
  - Azt hiszem, egy kicsit összekönnyeztem a pólódat. – kezdtem el dörzsölgetni Michael pólójának vállán lévő foltot.
  - Semmi gond. – nevetett. – Hé! – emelte fel a fejem. – Mi történt? – nézett a szemeimbe.
  - Összevesztem Ashel, ennyi. – legyintettem, majd leültem az ágyamra, és Michael is követett.
  - Nem hiszem, hogy egy egyszerű dolog miatt kiabáltátok végig a lakást, olyannyira, hogy a szomszéd is átjött. – vonta fel a szemöldökét. – Mi történt igazából?
  - Én csak… - könnyeztem be megint, majd eszembe jutottak megint a történtek, és ismét sírni kezdtem. – Nem akartam ezt mondani. – próbáltam beszélni sírás közben, de nem hiszem, hogy annyira érthető volt, de Michael értette. – Én tényleg nem gondoltam komolyan. – ráztam a fejem.
  - Mit csináltál? – vonta össze a szemöldökét. Sírt szemekkel néztem Michaelre, és végül kiböktem.
  - Azt mondtam, hogy nem vagyok a húga, és, hogy elmegyek. – mondtam könnyekkel küszködve. Michael szája kicsit elnyílt, majd átkarolt, és szorosan magához húzott.

*******************
A mai napom borzalmasan kezdődött. Ashtont egész nap nem láttam, az óta az ügy óta. Végül bementem dolgozni, de igazából semmit nem ért. Mindent elszúrtam. A lábamra ejtettem a dobozt, és vagy 3-szor kiejtettem a kezemből a CD- csomagokat.
Éppen a CD-ket pakoltam a betűk szerinti helyére, amikor egy ismerős hang jött a hátam mögül.
  - Rég láttalak. – szólt a hátam mögött Jay.
  - Ja, alig 24 órája. – mondtam mosolyogva, majd megfordultam.
  - Annyi is elég. – nevetett, de azonnal lefagyott a mosoly az arcáról, amint meglátta kisírt szemeimet. – Mi a baj? – vágott aggódó arcot.
  - Semmi. – próbáltam őszintén mosolyogni, de nem hiszem, hogy annyira meggyőző volt.
  - Látom, ha valakinek baja van, és neked van. – vonta fel a szemöldökét. – Mi történt? – nézett rám.
  - Nem akarok beszélni róla, rendben? – fordultam meg hevesen, és a kelleténél, talán bunkóbban is válaszoltam.
  - Oh, akkor bocsánat… - jött mellém.
  - Jay, ne haragudj! Tudom, hogy te csak segíteni akarsz, de… ezt egyedül kell megoldanom! – mosolyogtam.
  - Megértem. De én, meghallgatlak! – kereste a tekintetem, mire csak egy halvány mosolyt küldtem felé. – Az nem megoldás, ha csak elzárkózol a barátaidtól! – jött utánam, ugyanis újabb CD-kért mentem.
  - Tudom. – sóhajtottam, majd nekikezdtem a pakolásnak.
  - Akkor miért teszed? – tette fel a kérdést, amire én sem tudtam a választ, de most nem ezt éreztem a legfontosabbnak. Nem válaszoltam. - Kérdeztem valamit!
  - Figyelj! Dolgozni próbálok, ha nem látnád, és már elmondtam! Nem akarok róla beszélni! Tudod mit? Alig 2 napja ismerjük egymást, tehát nem nevezhetjük magunkat barátoknak, világos? Csak ismerjük egymást innen, a zeneboltból, de nem vagyunk barátok! – vettem, komolyabbra a szót, és megint elkezdtem pakolni.
  - Hát, jó! – sóhajtott egyet, és kiment a zeneboltból, aminek az ajtaja, egy nagyobb csapódással jelezte, hogy Jay elment. Bűntudatom volt, amiért így viselkedtem vele, de most nem tudok erre összpontosítani.

*********************
Miután végeztem a műszakommal, és kiléptem az ajtón, megcsapott az esti hűs levegő. Mélyen magamba szívtam, majd 
megindultam hazafelé. Út közben megláttam egy dohányboltot. Megforgattam a szemeimet, majd tovább mentem, de a 3. lépésnél megtorpantam. Kicsit elgondolkoztam, hogy mit is tegyek. Persze ez semmire sem megoldás, de... csábító. Hiszen én mindig is úgy tartottam, hogy az ember mindennek ellen tud állni, csak a kísértések nem!  Visszanéztem a bolt felé, felsóhajtottam, és bementem. Vettem egy csomag cigit, és egy öngyújtót a mellette lévő kisboltban, majd megálltam az út szélén. Előkaptam a dobozból egy szálat, meggyújtottam, és beleszívtam, Életemben először csináltam ilyet. Mélyen megszívtam a szálat, engedtem, hogy a füst bejusson a szervezetembe. Kívül boldogít, belül rombol. Mégis csábít. Nem volt kellemes. Kicsit sem! Felköhögtem, elég erősen. Elszívtam a cigit, elnyomtam, és eldobtam valamerre, az öngyújtót, és a dobozt pedig a kabátzsebembe mélyesztettem. Életemben először rágyújtottam.

Kicsivel 10 után értem haza, munka után. A műszakom 8-kor ér véget, és általában negyed 9-re itthon vagyok. Most viszont 22:49.kor értem haza. Sétálgattam egy kicsit, ki kellett szellőztetnem a fejemet. Ja, persze, kicsivel, mi?
Beléptem a bejárati ajtón, és senki nem volt a nappaliban, se konyhában. Miért is lennének, mindenki vagy alszik, vagy pedig csak a szobájában kuksol. Levettem, és felakasztottam egy fogasra a dzsekimet, majd a cipőmet is levettem magamról. A villanyok viszont égtek a nappaliban is, és a konyhában is. Benéztem a nappaliba, és ment a TV. A kanapén pedig az ideges bátyám ült. Tudtam, hogy mi fog következni. Ismét lecseszés, hogy miért is értem haza majdnem 3 órával később, mint szoktam. De nem értem, 18 éves vagyok, nagykorú, akkor miért nem csinálhatom azt, amit szeretnék? Beljebb mentem a szobában, és Ash felfigyelt rám, és felállt.
  - Szia. – motyogtam halkan.
  - Hol voltál? – nem is vette figyelembe az előző mondatomat. Nem kell visszaköszönni, á, dehogy!
  - Nem mindegy? – hunyorítottam, majd meg akartam indulni az emeletre, de Ash a karomnál fogva visszahúzott.
  - Kérdeztem valamit! – nézett idegesen a szemembe.
  - Hagyjál már békén! – rántottam ki kezemet az övéből.
  - Mi bajod van? – kezdett el kiabálni.
  - Én is ugyanezt kérdezhetném tőled! – tettem ugyanazt. – Miért akarsz folyton beleavatkozni az életembe?
  - Mert a bátyád vagyok, én megtehetem! – vette lejjebb a hangját.
  - Igen, igazad van! Amikor 16 voltam, vagy 17 megtehetted! De most, hogy nagykorú vagyok, azaz 18, már semmi közöd nincs az életemhez, vagyis ahhoz, hogy mit teszek, kivel, hol, és mikor! Szállj ki az életemből, és abból, hogy parancsolgatsz nekem! Elegem van a folytonos beleszólásaidból!- És tudod mit? Megmondtam, többé nem vagyok a húgod! - és ezzel felszaladtam az emeletre, magam mögött az erősen becsapott szobám ajtajával. Ash az egyetlen családtag az életemben, akit szeretek, és aki viszont szeret. De most őt is egyre jobban elveszítem. És ezt csak magamnak köszönhetem!

***/Részlet, a következő részből/***

   - Gyűlölöm a napot, amikor megismertelek. – ordítottam Ashnek.
   * Következő képpont*
  - Nem lehetünk együtt. – motyogtam Lukenak.
  * Következő képpont*
  - Elmegyek Hollywoodba. – halkan közöltem Michaellel.