Szünet

Sziasztok!

Nos, rossz hírrel szolgálok:(

A blog, - mint már említettem. - szünetel.

De csak egy nagyon kevés ideig!

A szünetelés időpontja:

2014.07.26.-2014.08.08

A szünetelés oka: 

Családi nyaralás itt: Balaton:D:)

Nos, pingvineim, nagyon sajnálom:(

De majd ha vége a szünetnek, azonnal írom a részeket, és rakosgatom fel őket tömegével ;)

Addig is nagyon jó nyaralás minden kedves pingvinemnek!:)<3

Jövök vissza!<3

12. fejezet. - Surprise

Hey, my penguins!:)

Meghoztam a réééészt!:D

Jó olvasást!:)

xx

Surprise

*Ashton Irwin szemszöge*

Vége. A bandánk feloszlott, Luke, és Cat szakítottak, Calum, és Michael immáron meleg-párt alkotnak, én Gemmával összeházasodtam, van 2 gyerekünk. Csak viccelek, hehe! Semmi változás nem történt, az előző nap óta. Na, jó helyesbítek. Minden ugyanolyan maradt, egyedül Cat végzett az iskolával, ugyanis 18 lett. Igen, gyorsan elment az idő, de hát, ez van. Sikeresen leérettségizett, és most minden erejét a továbbtanulásra fordítja. Vagyis, még nem tudta meg, hogy felvették e. De még mindig velünk él, hisz mondtam, MINDEN maradt ugyanaz. Csak, Cat nem jár már a suliba. Ennyi.

* Catarina Irwin szemszöge*

Köszi, Ash az infókat. Hehe! Jól becsapott mi? Muhaha! Na, mindegy, igen, 18 lettem. Calum is nemrég lett 18, ahogy Michael is, és Luke is. Persze pár hónappal mindegyik idősebb nálam. De nem sokkal. Ash viszont, 20 éves lett nemrég. Vagyis, nemsokára lesz annyi. Éppen ezért akarunk neki tartani egy meglepetés bulit. Ezt az ötletet, egyébként Calum vetette fel, mi pedig kellőképpen beleegyeztünk. Persze azért néhol valamelyik srác kicsit elragadtatta magát a ’szórakoztatással’ kapcsolatban. Ezen azt értem, hogy Calum sztriptíz táncos lányokat akart, Michael el akart menni egy sztriptíz bárba, Luke sztriptízelni akart. Igen, ezt akart. Persze csak viccnek szánta.

  - Cat! Cat! Cat! Cat! – ismételgette a nevemet az ágyam mellett guggoló Michael, miközben engem bámult. Legalábbis gondolom. Résnyire kinyitottam a szemem, de azonnal vissza is csuktam, ugyanis az erős napfény pont a szemembe sütött.

  - Michael! – szólítottam meg reggeli rekedtes hangomon.

  - Hm? – hümmögött.

  - Megkérhetlek valamire? – kérdeztem tök komolyan.

  - Persze. – vágta rá rögtön, ijedten.

  - Menj egy 10 centit neked, jobbra. – mondtam tök komolyan, mire Mikey felröhögött, majd mellém mászott az ágyba.

  - Kelj fel, reggel 10 van! – kezdte el böködni az arccsontomat, mintha valami ismeretlen anyag lenne.

  - Nem akarok! Végre nem kell suliba mennem, hagyj pihenni! – mondtam durcásan.

  - Mit kell tennem, hogy felkelj végre? – kérdezte huncut hangsúllyal, majd egyik kezét levezette a takaróm alá, és a combomat kezdte el simogatni, amit nem kell megjegyeznem, ha Luke, vagy Ash látott volna, Mikeynak már nem lenne mitől pasinak lennie, majd amikor a rövidnadrágomba akart benyúlni, morogtam egyet, miszerint távolítsa el onnan a kezét, de nem tett semmit, csak felnevetett. Mikor már feleszméltem a bugyim szélén járt a keze, majd ekkor már nem engedhettem tovább.

  - Ha nem veszed el onnan a kezedet Michael Clifford, most rögtön, letépem az ujjaidat! – mondtam halál komolyan, mire Mikey azonnal kivette a kezét onnan, és felállt mellőlem, majd lerántotta rólam a takarót, mire durcásakat nyöszörögtem, és összekuporogtam, de ez sem segített. Michael egy határozott mozdulattal megfogta a csípőm két oldalát, felemelt, és a vállára csapott, majd elindult velem le, az emeletről. Ütögetni kezdtem a hátát, miszerint tegyen le.

  - Michael, tegyél le azonnal! – parancsoltam, de nem csinált semmit, csak nevetett, mire ismét megütöttem a hátát, de ismét semmi.

  - Hát, ti meg mit csináltok? – kérdezte röhögve Ash, egy hatalmas banánnal a kezében (?), amivel Calumot kergette.(?) Michael hirtelen lerakott, mire teljesen kibillentem az egyensúlyomból, és a földön kötöttem ki. De valamiért nem egyedül kerültem a földre.

  - Neked is jó reggelt! – mosolygott alattam Luke. Gyorsan felkeltem Lukeról, és neki is segítettem felállni. Mikor teljesen visszanyertem az egyensúlyomat, odafordultam, a rám gonoszan vigyorgó Michaelhez, és beleütöttem ököllel a vállába.

  - Ennyire rossz ébresztésben, még nem volt részem! – túrtam bele a hajamba, majd elásítottam magam.

  - Tényleg? Még akkor sem, amikor Ash rajtad ugrált? – vonta fel a szemöldökét Cal.

  - Még az sem volt ennyire rossz. Mert utána szépen átkarolt, és mellém feküdt. - egyenesedtem ki.

  - Hát, szívem most Lukeon kötöttél ki. Az is jó, nem? – röhögött Michael, majd bement a konyhába. Mikor meggyőződtem róla, hogy háttal van nekem, de még nem ment el, felé intettem a középső ujjamat. – Inkább, te az enyém! – kiabálta utánam, mire elnyíltak a szemeim. Hogy láthatta meg?

  Bementem én is a konyhába, majd készítettem magamnak reggelit, amit azonnal be is faltam. A nap hátralévő részében a kanapén üldögéltem és nyugodtan olvastam a Szürke Ötven Árnyalatát. Már vagy ezerszer kiolvastam mindegyik részét, de nem tudom megunni. Már kezdett sötétedni, és amikor ránéztem az órára, az este 7-et mutatott. Ejha!

  - Cat, nem akarod végre aktivizálni magad? – jött mellém Cal.

  - Mire gondolsz? – kérdeztem tőle.

  - Mondjuk kijönni velünk medencézni. – vonta meg a vállát.

  - Hm. – gondolkoztam el alsó ajkamba harapva. – Nem. – vágtam rá egyből, majd újra a könyvemnek szenteltem a figyelmemet.

  - Akkor fogalmazok másképp! – jött hozzám közelebb. – Aktivizálni fogod magad, a nélkül a könyv nélkül! – vette ki a kezemből az említett tárgyat, mire én rögtön felálltam.

  - Add vissza a könyvem! – nyúltam utána, de elemelte onnan.

  - Nem! – tette le az asztalra! – Gyere ki! – mutatott az udvar felé.

  - Nem akarok! – tettem keresztbe magam előtt a karjaimat.

  - Hát, jó! – vontam meg a vállát halál nyugodtan, majd a vállára csapott, és úgy kezdett el kivinni az udvarra. Ezt még hányszor kapom meg ma? Elviselve a sorsomat, rákönyököltem a hátára, úgy támasztottam meg a fejem, miközben fejjel lefelé lógtam. Mikro kiértünk, Calum letett, és a medence felé kezdett el lökődni.

  - Nem akarok! – ellenkeztem.

  - Nem kérdetem! – nevetett. Ki tudtam térni előle, és Calum pedig maga esett bele a medencébe. Vagyis, inkább ugrott egy bombát bele, ami elég vicces volt.  

Két kezet éreztem meg derekamon, ahogy magához húz. Elmosolyodtam, hisz tudtam, ki az. Megfordultam, és Luke önelégülten mosolygós arcával találtam szembe magam, majd megcsókolt.

  - Mire ez a nagy vigyor? – vontam össze szemöldököm.

  - Menj fel, öltözz át, vegyél fürdőruhát, van egy meglepetésem! – kacsintott. Értetlen fejet vágtam. Milyen meglepetés? – Menj már! – lökött meg egy kicsit, majd lassan felballagtam a lépcsőn. – Ja, és sminket ne tegyél! – kiabálta utánam. Bementem a szobámba, és úgy tettem, ahogy kért. Felvettem egy hófehér bikinit, fölé pedig egy összeállítást. Hajamat összekötöttem egy laza kontyba, majd már éppen raktam volna fel egy kis sminket, amikor eszembe jutott az, amit mondott. Leszaladtam az emeletről, és Luke már ott állt az ajtóban. Körbenéztem, és a fiúk az udvaron medencéztek.

 - Elmondanád, hogy hova megyünk? Milyen meglepetés? Mikor találtad ki? – kérdezgettem mindent össze vissza, miközben beszálltunk a kocsiba.

  - Mi, ez a sok kérdés? – röhögött. – Maradj csöndben, és várj! – szólt rám kedves hangon, mire megforgattam a szemeimet, és az ablakon lestem ki.

Körülbelül 5 perce lehettünk úton, mikor Luke megállt.

  - Mi az? – néztem rá értetlenül.

  - Most be kell kötnöm a szemed! – mosolygott rám.

  - Mi? – kérdeztem vissza.

  - Fogd be, és csukd be a szemed! – úgy is tettem, majd éreztem, amint egy kendőt köt a szemem elé. Innentől már összefolyt minden. Nem tudom, mióta mehettünk, és hol. Annyit észleltem, hogy Luke megállt a kocsival, és kiszállt az autóból. Halál nyugodtan ültem ott, majd amikor Luke kinyitotta az én ajtómat is, feleszméltem. Megfogta a kezem, és kihúzott a kocsiból.

  - Állj meg itt! – állított valahova. Hallottam, amint becsukja az ajtót, és bezárja a kocsit, majd a hátam mögé nyúl az egyik kezével, másikkal a combom alá, és felemel. Nagyon romantikusan nézhettünk ki. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi is lehet, az a nagy meglepetés!  Elkezdett vinni valamerre, és mintha egy kicsit besüppedtünk volna valamibe. Hallottam, amint zúg, és csobognak a hullámok. Gondolom a tengernél voltunk. Elmosolyodtam ebbe belegondolva.

  - Min mosolyogsz? – kérdezte miközben még mindig vitt.

  - Nem lehet jó kedvem? – vontam fel a szemöldököm.

  - Ezt egy szóval se mondtam. – nevetett. – Oké, itt vagyunk. – tett le, majd mögém állt, és lassú, kínzó mozdulatokkal kötözte ki az anyagot. – Csukva van a szemed? – kérdezte, még mielőtt levette volna a kendőt.

  - Ühüm. – válaszoltam.

  - Akkor ne is nyisd ki! – utasított. Engedelmeskedtem, majd levette a kendőt, és mellém állt. – Kész vagy? – kérdezte, mire bólintottam. Még mindig csukva volt a szemem. – Nyisd ki a szemed! – utasított. Hallottam hangjában, hogy mosolyog, de nem láttam. Tettem, amit kért, és kinyitottam a szemem. Ezt nem hiszem el…

  Egy kis faház állt előttünk. Körbenéztem, és tényleg a tengerparton voltunk. Gyönyörű volt az a ház. Egyszerű kis fatákolmány volt, aminek az oldalán körbe volt vezetve kis égőkkel borított lámpasor. Gyönyörű volt.

  - Ezt… - dadogtam. Még mindig el voltak válva az ajkaim egymástól. Ezt tényleg ő csinálta? – Ki vagy te, és mit csináltál Luke Hemmingsel? – néztem rá hitetlenkedve. Elnevette magát.

  - Valóban nem vagyok az a romantikus alkat, de… - állt elém, és összekulcsolta mind a két kezünket. – De ezt nem bírtam ki, hogy ne csináljam meg. – mosolygott, majd megcsókolt. Nyaka köré tekertem a karjaimat, majd úgy csókolóztunk tovább. Megharapta az alsó ajkam, mire én a hajába túrtam. Egyszer csak éreztem, hogy egy hatalmas hullám mindkettőnket csurom vizessé áztat. Elváltunk egymástól, és egymásra néztünk, majd egyszerre nevettük el magunkat.

  - A fiúk tudnak erről? – kérdeztem.

  - Igen, tudnak. – bólintott. Elnéztem a válla fölött, és egy kivilágított kis hidat pillantottam meg, ami a vízbe nyúl be. Hirtelenjében kerültem ki Lukeot, majd szaladtam oda. Luke eközben csak nevetett. Mikor odaértem, rámentem a hídra, és csodáltam meg a vizet, Luke mellém jött.

  - Tetszik? – kérdezte bizonytalanul.

  - Jaj, Luke, persze, hogy tetszik! – ugrottam nyakába. – Köszönöm. suttogtam fülébe, mire ismét megcsókolt.

  - Hát, jó, akkor gyere! – csapott Ő IS vállára, és a víz felé kezdett el vinni.

  - Ugye most, nem fogsz beledobni? – nevettem.

  - Nem. – mondta, majd lerakott úgy, hogy a lábamat már a hullámok érjék. – Mert először ezeket le kell venni. – mutatott végig rajtam, mire elnevettem magam.

  - Akkor tegyél érte. – mosolyodtam el csábosan. Luke felhúzta egyik szemöldökét, közben elmosolyodott. Háttal fordított magának, majd elkezdte lehúzni a ruhámnak a cipzárját. Kínzóan lassúan. Mikor végre a zipzár végéhez ért, a vállamra tette a kezét, és a pántokat lehúzta mind a két kezemről, majd az egész ruhát levette rólam. Mivel fürdőruha volt a ruha alatt, így nem álltam előtte sem fehérneműben, sem meztelenül, hanem egy hófehér bikiniben. Lassan elkezdtem hátrálni a vízben, és próbáltam minél dögösebb mozdulatokkal menni hátrafelé, és azt hiszem sikerült is. Luke nyelt egy nagyot, amikor végignézett rajtam, és egyenletesen kifújta a levegőt, amin én elmosolyodtam. Lassan megfordultam, és amikor visszatekintettem a vállam fölött, Luke már utánam jött a fürdőgatyájában. Megálltam, és úgy döntöttem, megvárom. Kicsit elmerengtem a vízben, aminek a hullámai türkizkék színben pompáztak. Elképesztő látvány volt. Két kezet éreztem meg derekamon, amik maga felé fordítottak. Luke még mindig önelégülten mosolygott, majd nagyon lassan megcsókolt, és a bal lábamat az oldalára helyezte, majd a fenekemnél fogva felemelt, és a jobb lábamat is a derekára tette. Így csókolóztunk.

  Nem mondom, nagyon kellemes volt ez a meglepetés. Máskor is elfogadnám… Miután kifürödtük magunkat, bementünk a faházikóba, ahol már várt ránk a romantikus vacsora… Valóságos Pizza. De persze, ez nem volt ellenemre. Tipikus Lukeos romantikus vacsora.

11.fejezet. - Büntetés

Hey!:)

Meghoztam a rééééészt!:)

Jó olvasást!:)

xx

Büntetés

  - Michael! – szólt rá, mire a fiú ökölbeszorított kézzel állt ott.

  - Sajnálom, hogy nem mondtam el. De kérlek, Lukenak egy szót se! – mondtam, miközben ők egy csoportölelésre hívtak.

  - Azt hiszem, hogy már késő! – mondta Calum, miközben a lépcsőre nézett. Odanéztem én is, és Luke állt ott. Idegesen meredt rám. Oh, ne!

Lassan közelebb léptem Lukehoz, aki csak dühösen állt ott.

  - Luke, én… - kezdtem el, de nem tudtam tovább folytatni. Luke idegesen kifújta a levegőt, és az ajtó felé ment. A szememmel követtem, a tetteit. Levette a fogasról a kabátját, és kinyitotta az ajtót.

  - Elmentem! – kiabált még vissza, aztán erősen becsapta az ajtót, mire összerezzentem.

  - Remek! Remélem leverte a vakolatot. – morogta az orra alatt Ash, majd rátette a kezeit a vállamra. – Ne aggódj! – mosolygott, és a tekintetemet kereste. – Majd lenyugszik. – vonta meg a vállát. Borzasztóan éreztem magam.

  - Vajon, hova mehetett? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, és szomorú tekintettel.

  - Megyek, megkeresem. – ment az ajtó felé Calum, felvett ő is egy dzsekit, és kiment az ajtón. Gyorsan megfordultam, és felrohantam az emeletre. Kikaptam egy ruhát a szekrényemből. Ez volt legfelül. Felöltöztem, megmostam az arcom, a hajammal, és a sminkkel most rohadtul nem foglalkoztam. Nem ez volt most a lényeg. Miután felöltöztem, és arcot mostam, villámsebességgel rohantam le az emeletről, és vettem fel az első dzsekit, amit találtam. Michaelé volt, de nem érdekelt. Vagy hatszor nagyobb volt az én méretemnél, de ez sem izgatott. Gyorsan kinyitottam az ajtót, de még nem mentem ki rajta, hanem a dzsekit vettem fel.

  - Te meg, hova mész? – kérdezte tőlem Ash a hátam mögött.

  - Utána megyek. – igazítottam meg a dzseki gallérját, majd még mielőtt ki mehettem volna, Ash megfogta a karom, és visszahúzott, majd becsukta az ajtót. Ellenkezni akartam, azzal, hogy kirángatom magam a kezei közül, de ő erősebb volt. – Ashton, légy szíves, engedj el! Utána akarok menni! – nyafogtam. Tudtam, hogy nem bántani akar.

  - Ki mondta, hogy nem mehetsz utána? – vigyorgott, mire bár pocsék kedvem volt, nekem is mosolyognom kellett. Gyorsan felvette a pulcsit, ami a kanapé háttámláján volt, és kitolt az ajtón.

  - Merre mehetett? – kérdeztem, miközben a hajamat tűrtem hátra.

  - Fogalmam sincs. – gondolkodott. - Vagyis van! Gyere! – fogta meg a karom, és maga után húzott.

Vagy egy 5 percet gyalogolhattunk, amikor egy parkot pillantottam meg.

  - Hol vagyunk? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

  - Egy parkban. Luke mindig idejön, ha ideges, szomorú, vagy ha valami baja van. – vonta meg a vállát. A szememmel, és a fejemmel keresgéltem mindenhol Lukeot, és amikor megtaláltam, egy padon ücsörgött, Calum mellette. Gyorsan kiszedtem a kezemet Ashéből, és arrafele kezdtem el gyorsan menni.  Mikor odaértem, Luke hátrapillantott, és fel akart állni, de Calum visszahúzta a padra.

  - Nyugodj már le, hallod? Elmondtam, hogy mi volt, nem kell ezért mérgesnek lenned Catre! – motyogta Cal Lukenak, de pár szót utána nem értettem tisztán, azt, amit Luke mondott. – Na, jó! Akkor én most magatokra hagylak! – mondta Calum, miközben felállt, és elment. Felsóhajtottam, és odamentem Luke mellé. Ő még mindig ott ült a padon, és az előttünk lévő kis tavat fürkészte.

  - Leülhetek? – kérdeztem félénken, Luke tekintetét keresve. Kiegyenesedett, és bólintott egy halványat. Elmosolyodtam, és leültem mellé. – Figyelj Luke… - kezdtem volna el, de közbevágott.

  - Nem, Cat! Nem kell elmagyaráznod semmit! – mosolygott rám, ami meglepett. Hiszen, eddig nagyon ideges volt. – Calum már mindent elmondott. – fejezte be.

  - Akkor nem haragszol? – kérdeztem félénken. Ő csak rám nézett, és közelebb csúszott hozzám. Ajkaim felé közelített, és lassan, szenvedélyesen megcsókolt. Hirtelen ért a tette, olyannyira, hogy nem csókoltam vissza. Még nem kaptam nagyon észbe. Mikor észrevette, hogy nem csókolok vissza, nem vált el tőlem, sőt, megfogta a csípőmet, és közelebb húzott magához. Így már a felsőtestünk szinte minden egyes ponton összeért. Ez volt az a szint, ahol észbe kaptam, és visszacsókoltam neki, amit szemét módon megmosolyogtatott, és megharapta az alsó ajkamat, amire felnyögtem, amin ismét elmosolyodott. Csókolózás közben, arra lettünk figyelmesek, hogy 2 öreg hölgy mögöttünk sugdolózik, hogy „Nézd meg, ezt a két fiatalt! Ezek a mai fiatalok…” meg, hogy „A mi korunkban, még illetlenség volt ezt csinálni!” Lassan elváltunk, és kuncogtunk ezen egy jót.

  - Ezt nemnek veszem. – haraptam alsó ajkamba, és szinte nyögtem ezt a 3 szót. Ezen úgy színt elkuncogta magát. Hála Istennek! Nem haragszik!

  - Viszont azt a szemetet, nem hagyom annyiban! – közölte. Inkább csak keményen kijelentette. Nem hiszem, hogy ellenkezhettem volna.

  - A.a! Légy szíves, ígérd meg, hogy nem bántod! – álltam fel idegesen, mire visszahúzott maga mellé.

  - Mégis, hogy ígérhetném ezt meg? – vonta össze a szemöldökét. – Hiszen, kényszerített téged valamire, amit rohadtul nem akartál, ráadásul jóformán fogva tartott. – mondta, mintha nem tudnám. – És ezt nem hagyhatom szó nélkül, hogy csak ha megcsókolod, enged ki a suli raktárából! – rázta a fejét. Jézusom, a suli! Elkéstem! Ijedtem fogtam meg Luke kezét, és húztam fel a dzsekije ujját, hogy lássam az óráján az időt.

„12:28”

Azt a kurva! Már 2 és fél órája bent kéne lennem a suliban. A jó életbe! Ezt nem hiszem el! Sietősen álltam fel, és fogtam meg Luke kezét, majd magam után húztam, miközben futottam, majd mikor ráeszmélt, hogy sietni kéne, ő is elkezdett futni.

  - Sietnem kell, sietnem kell, sietnem kell! – ismételgettem magamban, miközben berontottunk a házba, és felszaladtam az emeletre.

  - Hú, Jézusom, ebbe meg mi ütött? – kérdezte még Ashton Luketól, aki csak megvonta a vállát.

Nagyon gyorsan szaladtam fel az emeletre, most már raktam fel sminket, és a hajamat is csak kifésültem, majd ismét lerontottam a földszintre, majd – mivel Ő volt a legközelebb – Michaelt ragadtam meg, és vonszoltam ki, miszerint vigyen le a suliba.

El is vitt, majd amikor kiszálltam a kocsiból, hatalmas sietséggel rontottam be az iskolába, amiben az óra már kereken 1 órát mutatott, és abban a pillanatban megszólalt a csengő, a diákok, pedig szinte egyszerre rontottak ki az osztálytermekből, majd amikor a tanár is kijött, akivel történetesen az első órám lett volna, jobbnak láttam, ha eltűnök onnan, még mielőtt még hatalmasat kapnék. Sietősen, és zavartan néztem körbe mindenhol, de nem találtam semmi búvóhelyet.

Majd hirtelen magam mellett, megpillantottam egy kis ajtót. Kaptam az alkalmon, ugyanis a tanár felém közeledett. De még nem vett észre. Gondolom, valami másik diákhoz megy oda, de engem biztos nem vett még észre. Na, mindegy, szóval felém jött, én pedig sietősen rontottam be abba a szobába, ami mellettem volt. Szerencsére nyitva volt az ajtó. Amikor bementem, hatalmas meglepetésemre, egy elzárt hely volt. Semmi ablak, csak egy villany volt a plafonra rögzítve, ami csak megjegyzek, fel volt kapcsolva. Rányomtam a fülem az ajtóra, hátha hallok valamit, ha esetleg a tanár közeledne. Hangokra vagyok figyelmes a hátam mögött, és amikor hátra pillantok, egy lány, és egy fiú voltak egymásra tapadva. Lehetetlen, hogy nem vettek volna észre engem, de mégis. Észre sem vették, hogy itt vagyok. Egymás nyakát csókolgatták, néha-néha pedig csókot váltottak. Undi módon pedig nyögdécseltek közbe. Ezek itt a… suliban akarják csinálni? Jesszus… Kezdett kellemetlen lenni nekem, de megpróbáltam nem oda figyelni, de nem ment.

  - Kühümm… - köszörültem meg a torkomat, mire végre felfigyeltek rám. A lány megigazította félig kigombolt blúzát, amiből már kint volt majdnem a fél melle. A fiú pedig a sliccét húzta fel. Felhúzott szemöldökkel díjaztam tetteiket. Még kínosabb volt. Nekem. De szerintem nekik is. Mikor pár perc csönd uralkodott hármunk között, egy halvány mosolyt küldtem feléjük, amit viszonoztak is. Majd lassan megfordultam, és ismét kihallgatóztam, hátha hallok valamit, közben pedig halványan elkuncogtam magam, azon, hogy ők milyen szerencsétlenek, és, hogy mögöttem sugdolóznak valamit. A kis kuncogásból alig bírtam vissza tartani a röhögést lett. De nem hallottam kívülről semmit, szóval kimentem, és amikor becsuktam az ajtót, és megfordultam a tanár állt előttem keresztbe tett karokkal. Beszédre nyílt szájjal álltam előtte,de nem tudtam mit mondani.

  - Én csak… - vakartam a tarkómat. – Jó reggelt Mr. Ryan! – intettem bizonytalanul, és mosolyogtam ugyanígy, de ezt a tanár, csak egy szemöldök felhúzással díjazta. Nagy pácban vagyok. – Jó, megyek már! – indultam meg lustán a tanáriba, amit a tanár már egy mosollyal jutalmazott. Mondanom sem kell, büntibe kell mennem suli után.

10.fejezet. - Minden kiderül

Hey!:)

Ééééééés, itt is a réész!:D

Gyors voltam mi?:D:*

Tudom, hogy NAGYON NAGYON rövid lett, de igyekeztem...:/

Valahogy, nem jött össze hosszabbnak. 

De majd a kövi rész...HÚHA!:D

Jó olvasást!:)

xx

Minden kiderül

Másnap reggel teljesen boldogan ébredtem. Nem tudom miért, de valamiért teljesen kivirult voltam. Persze, mikro eszembe jutott a tegnapi veszekedésem Ashtonnal, és az ok, amiért volt, teljesen lefagyott a vigyor az arcomról. Félek. Félek, hogy Luke rájön, és teljesen kiborulna. Az meg a másik, hogy mit csinálna Maxel. Jézusom…

Lassan totyogtam le szűk rövidnadrágomban, és mackópólómban az emeletről. Lent nem volt senki. Helyesbítek. Mindenki lent volt. Meggondoltam magam a lépcső alján, és inkább visszafelé vettem az irányt, ugyanis nem akarok több lecseszést a többi fiútól is. Elég volt tegnap Ashé.

  - Cat! Gyere csak, vissza! – hívott vissza egy hang, ami Calumé volt. Összeszorítottam a szemeimet, és mikor kinyitottam megforgattam őket, amiért nem tudtam visszasompolyogni. Ismét megfordultam, és leballagtam a lépcsőn, és amikor odaértem, a 3 fiú előttem álltak, csak Ash ült a kanapén nyugodtan. Mivel egyrészt tőle már megkaptam az adagomat, és ő már tudja miért voltam távol olyan sokat, és miért nem vettem fel a telefont, miért nyomtam ki, stb. stb. stb…

  - Jó reggelt! – mosolyogtam kínosan, mire mind a három fiú felvonta a szemöldökét.

  - Cat! – nézett rám szúrósan Luke.

  - Tudom. – forgattam meg a szemeimet. – De jó okom volt tegnap azt csinálni, amit. – ilyenkor ránéztem Ashre, aki csak nyugodtan nézett engem.

  - Tényleg? És mi volt az a „jó okod?” – tette maga előtt keresztbe a kezeit Michael.

  - Jesszus, de beszélgetős kedvetekben vagytok. – morogtam az orom alatt, hogy ne hallják, és nem is hallották. – Csak dolgom volt. – indultam el a konyhába.

  - És mi volt a dolgod? – jöttek utánam.

  - Korrepetáláson voltam. – támaszkodtam neki jobb kezemmel a pultnak. Egyik sem hitte el. Látszott rajtuk.

  - Te? Korrepetáláson? – nevetett Cal. – Catarina, szín 5-ös tanuló vagy, és nem hiszem, hogy este 9-kor lenne korrepetálásod. – rázta a fejét. Felsóhajtottam.

  - Pedig, így volt. – fordultam a pult felé, és elkezdtem enni az ott lévő mogyikat.

A fiúk mind kimentek. Azt hiszem, hogy elhitték. Szerencsére. Nem szeretek nekik hazudni. Nagyon nem! Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor a vállam felett átnéztem, és láttam, hogy mindannyian elmentek. Megtámaszkodtam a pulton, és még mindig hevesen vert a szívem, a tudattól, hogy lehet, hogy meg fogják tudni az igazat. Vagyis, a fiúk nem haragudnának, inkább dühösek lennének Maxre, de Luke. Luke nagyon, nagyon, nagyon kiakadna. Azt hallván, hogy a barátnője, egy másik fiúval csókolózott, bezárkózva egy raktárba.

  - Tudom, hogy nem ez az igazság. – mondta mögöttem Luke. Jézus, ez mindvégig itt volt?

  - Luke! Megijesztettél! – kaptam a szívemhez.

  - Cat, mi történt igaziból? – jött közel. Vészesen közel.

  - Luke, kérlek... – mondtam neki, és közben picit ingattam, a fejemet.

 - Nem, Cat! El kell mondanod az igazat! Ha nekik nem is, nekem. A fiúd vagyok, ha nem emlékeznél. Bennem bízhatsz, tudod. – simított végig arcomon. Jaj, de lelkiismeret-furdalásom van. Bele fogok halni, ha nem mondom el neki. Kicsit elgondolkoztam, és már beszédre nyílt a szám, de egy hang se jött ki belőle. Nem tudom, hogy mit tegyek. – Hát, jó. – lökött egy picit el magától, majd elment, és felment az emeletre. Szomorúan kifújtam a levegőt, és utána pillantottam. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, és most teljesen ki van rám akadva, amiért azt hiszi, hogy nem bízom benne. De inkább… Ő nem fog bízni bennem, ha ezt megtudja. De… azért tettem csak, azt az egész csók ügyet Maxel, hogy végre békén hagyjon, és ne terrorizáljon egyfolytában. Na, meg, hogy kiengedjen. Ha nem teszem meg, még mindig ott lennék vele abban a raktárban.

  - Miért nem mondod el? – jött be a konyhába Ash. – Mikor akarod nekik elmondani?  - ült le.

  - Ash, ez nem így működik. Te is majdnem felrobbantál tegnap, az hallatán, amit mondtam. Hát, még Luke. – forgattam meg a szemeimet.

  - Akkor sem mehet ez így. – rázta a fejét. – El kell mondanod nekik. – vonta fel a szemöldökét. Igaza van. Különben belehalok a bűntudatba. Egy határozott mozdulattal kifújtam a levegőt, és kimentem a nappaliba, ahol a fiúk voltak, és beszélgettek.

  - Srácok! – szóltam nekik mire mindegyik rám nézett. – El kell mondanom valamit… - és elmeséltem nekik.

  - MIVAN?! – állt fel szinte mindegyik dühösen egyszerre. – Ez az idióta balfasz kis köcsög rohadék… - kezdte el szitkozódását Mikey, de Calum közbevágott.

  - Michael! – szólt rá, mire a fiú ökölbeszorított kézzel állt ott.

  - Sajnálom, hogy nem mondtam el. De kérlek, Lukenak egy szót se! – mondtam, miközben ők egy csoportölelésre hívtak.

  - Azt hiszem, hogy már késő! – mondta Calum, miközben a lépcsőre nézett. Odanéztem én is, és Luke állt ott. Idegesen meredt rám. Oh, ne!

9.fejezet. - Veszekedés

Sziasztook!:)

Meghoztam az új részt!:)

Nincs különösebb mondanivalóm, szóval...

Jó olvasást!:)

xx

Veszekedés

 

- Figyelj, Max, a fiúk már rettenetesen aggódnak értem. – nyafogtam. Már teljesen kész voltam. – Kérlek, engedj már ki. – toporzékoltam, mint egy kis 5 éves. Max válaszként, csak a szájára mutatott a jobb mutatóujjával. Felsóhajtottam. – Ugye nem fogod elmondani senkinek? – kérdeztem ijedten.
  - Abszolúte! – mosolygott. Ismételten felsóhajtottam, majd Max felállt, és elém jött. Bal kezével megfogta a derekamat, és közelebb húzott magához. Nem hiszem el! Mit csinálok? Hiszen én Lukeot szeretem! Nem jó érzés ezt nem vele csinálni! Nagyon nem jó! Őt akarom! Most, azonnal! Azt akarom, hogy valamelyik fiú most itt legyen, és végre kimehessek innen. Bármilyen feltétel nélkül!

- Muszáj megtennem? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

 - Muszáj, bizony! – bólogatott. – Hacsak nem akarsz itt maradni. – tette keresztbe kezeit maga előtt.

  - Semmiképp. – ráztam a fejem. – De jól jegyezd meg! – mutattam rá szigorúan. – Ez csak egy csók. Semmi több! Azért teszem, hogy békén hagyj végre. Szóval ezután a közelembe ne gyere! – mondtam felhúzott szemöldökkel.

  - Megjegyeztem. – forgatta meg a szemeit, majd még közelebb húzott magához, ami már nagyon zavart. Még mindig Lukeot akartam. Most!

Még nem csókolt meg, hanem egyre jobban tolni kezdett engem, míg végül a falnál kötöttem ki, aminek előszeretettel nyomott neki. Nagyon rossz volt. Már túl akartam lenni rajta, és ki akartam jutni, és azt akartam, hogy békén hagyjon. De hát, másképp ezt nem érhetem el.

Lassan kezdett el közeledni ajkaim felé. Nagyon megijedtem, de nem tudom miért. Nem, ezt nem tehetem. Nem, nem csalhatom meg Lukeot! Még a saját érdekemben sem! Nem, ez nem igaz! Meg kell akadályoznom. Gyorsan!

De már késő volt. Megcsókolt. Nem csókoltam vissza, és erre azzal reagált, hogy belemarkolt a fenekembe, mire akaratlanul is felnyögtem. Nem tudtam mit csinálni, hiszen a falnak voltam szorítva. És ő erősebb is volt. Ki voltam neki szolgáltatva. Még mindig ő csókolt, de én nem csináltam semmit, ezért ismét belemarkolt a fenekembe. Nem akartam több ilyen „erotikus pillanatot,” ezért visszacsókoltam, mire elmosolyodott. Csak vártam, hogy mikor lesz vége. De nem volt vége. Még mindig ugyanaz volt. Kicsit most maga felé húzott, és elindult velem a kanapé fele. Ajjaj, azt hiszem, nagyon elragadtatta magát.  Ellöktem magamtól, és megtöröltem a számat.

  - Vége van. – mondtam neki dühösen. – Most pedig engedj ki! – mutattam az ajtóra. Lassan odasétált az ajtóhoz, elfordította a kulcsot, én pedig még nem mentem ki, hanem odanyújtottam a kezemet Max felé, miszerint kérem a telefonom. Lassan elővette a hátsó zsebéből a készüléket, és a kezembe nyomta. Felkaptam a táskámat, és villámsebességgel mentem ki az ajtón. Az iskolakijárat felé, pedig mindvégig futottam. Mikor kiértem, megkönnyebbülten sóhajtottam, és valami nagyon meglepő dolgot véltem felfedezni. Sötét volt. Jézusom, ilyen sokáig itt voltunk? Nem is vettem észre. Még mindig az iskola előtt álltam. Ismét elővettem a telefonom, és megnéztem rajta az időt.

„21:11”

Tényleg elég sokáig itt voltam! Még nem akartam felhívni Ashtont, ugyanis tudtam, hogy hatalmas lecseszést fogok kapni. Az eddigieknél nagyobbakat. Inkább élőben akarom kimagyarázni magam. Bár, még nem tudom, hogyan.

**************************

Gyalog mentem haza, ami beletelt, egy 10 percbe. Mikor odaértem az ajtóhoz, akkor az még nyitva volt. Pedig 9-kor szokták bezárni a fiúk az ajtót. A villanyok még mindenhol égtek. Kivéve, az én szobámban. Az ajtó előtt megálltam, és hatalmasat felsóhajtottam. Fel voltam készülve, a hatalmas leszidásra Ashtontól. Egyrészt, azért, mert nem ez az első eset, másrészt pedig azért, mert ez most tényleg sokáig tartott, és a fiúk valahányszor hívtak kinyomtam. Vagyis, Max nyomta ki.

Lassan nyúltam a kilincshez, és nyitottam ki, a kicsit nyikorgós ajtót. Kicsi léptekkel mentem be a házba, és vettem a le a cipőmet, táskámat ledobtam a cipők mellé, kabátomat pedig felakasztottam. Kicsit beljebb mentem a szobában, majd elpillantottam balra, ahol a nappali volt. Ashton ott üldögélt a kanapén, és a feje, a két kezébe volt temetve, amik a térdén támaszkodtak meg.

  - Szia. – mondtam félénken. Ashton nagyon hirtelen mozdulattal felemelte a fejét, hátrapillantott, és mikor meglátott, dühösen izzottak a szemei. Idegesen felállt, és felém jött. Tudtam, hogy nem fog bántani, nem is ezért féltem.

  - Hol voltál? – kérdezte kimért hangnemben, de látszott rajta, hogy üvölteni tudna az idegességtől, és a dühtől.

  - A suliban. –válaszoltam halkan, egy rövid gondolkodás után.

  - És luxus felhívni? Amikor hívtunk, egy kibaszott szép mozdulattal kinyomtad. – emelte fel nagyon a hangját, mire összerezzentem. Még sohasem kiabált velem.

  - Sajnálom. – hajtottam le a fejemet.

  - Az, most kevés Cat! – kiabált. – Mégis, mit képzeltél? Hogy majd szépen le fogom szarni, hogy hol vagy? Hát nem! – kiabált velem, még mindig. – Este 9 van. Ha jól összeszámolom, vagy 8 órát késtél! Ezt még, hányszor akarod eljátszani? – ordibált.

  - Ashton, megértem, hogy dühös vagy, de megvolt a saját dolgom! – emeltem fel én is a hangom, bár nem kellett volna egyrészt ezt tennem, másrészt ezt mondanom.

  - Na, nehogy már neked álljon feljebb! – lépett közelebb, és még hangosabban beszélt. - Ne mond ezt, mert te is tudod, hogy nekem van igazam! Azt is tudom, hogy valami olyant tettél, ott a suliban, amit nem akarsz elmondani! Csak remélni tudom, hogy nem valami OLYASMIT csináltál. – mondta, bár ezt neki sem kellett volna kimondania. Ezt, meg, hogy képzeli? Hogy mer ilyent feltételezni rólam?

 

- Tessék? Mégis milyen módon mersz ilyent feltételezni rólam? Azt hittem, hogy ismersz. – kérdtem számon hangosan. Nagyon hangosan. Szerintem, már a szomszédok is hallották ezt a veszekedést. Csodálkozom, hogy a fiúk, még nem jöttek le.

  - Ismerlek Cat! Nagyon is ismerlek! Hiszen, a húgom vagy! – mondta nyugodtan.

  - Miért nem tudsz megbízni bennem? – kérdezte összevont szemöldökkel.

  - Megbízom benned. Ebben biztos lehetsz. – mosolygott. – De… Amit most csináltál, azt nem engedhetem el. – rázta a fejét. –Az elején, nagyon aggódtam érted. Viszont mostanra már nagyon dühös vagyok rád, Cat! – lehajtottam a fejem. – Szóval, ha elmondanád, talán nem kéne veled üvöltöznöm. – kereste a tekintetemet. Lassan leültem a kanapéra.

  - Max… - és végül így elmeséltem neki az egész sztorit.

  - Le akart fektetni? – szorította ökölbe a kezeit. – És nem engedett ki? – kiabált megint.

  - Shh! – csitítottam el. – Ezt nem mondhatod el senkinek! Főleg Lukenak nem! – kötöttem a lelkére. Nehezen, de beleegyezett. Mi lesz itt...?!