![Catarina' Diary [5 Second Of Summer fanfiction]](http://3.bp.blogspot.com/--c-BDAZVEfw/U-OHJ8XuPgI/AAAAAAAAANM/BMzw0TpVCaU/s760/Fejl%25C3%25A9c.szerkeztett.png)
Hey!
Meghoztam a részt, remélem tetszeni fog!:)
Üzenetben, és kommentben is mondták, hogy kicsit Pretty Little Liarsos.
Igen, direkt ilyen :D
Szerettem volna belevinni egy kis izgalmat, rejtélyt, és egy kicsi hátborzongatást :D
De ezen felül remélem tetszik!:)
Jó olvasást!
xx
"A lány neve; Alison DiLaurentis"
Visszamentem
az autóba, beszálltam, becsuktam az ajtókat, és bezártam őket. Csak meredtem ki
az ablakon magam előtt. Elnéztem jobbra, és Ali táskája... eltűnt. Akkor az a
valaki... talán Ali táskáját vitte el? Lehetséges, mivel az egyik ajtó nyitva
volt. De... hol van Ali? És... Lukenak... gyereke van?
Kicsivel
később, megtöröltem az orromat, és kifújtam. A szememet megtöröltem egy papír
zsebkendővel, és belenéztem a visszapillantóba. Kisírt szemek. Kisírt szemek
mindenhol. Előkaptam a táskámból a szempillaspirálomat, és kicsit helyre tettem
magam. Vagyis akartam. De nem nagyon jártam sikerrel.
****************************
- Cat, te meg merre
jártál? – kérdezte Luke, miközben felpattant a kanapéról. Ő most az utolsó,
akivel beszélni akarok. Kócos hajjal, és elég megviselt arccal mentem be a
házba, kezemben a magas sarkú cipőmmel, amit útközben vettem le, mivel elég
kényelmetlen volt.
- Elmentem. –
töröltem meg az orromat kezemmel.
- Azt látom, de…
hova? – kérdezett aggódva. Nem válaszoltam semmit, csak felindultam az
emeletre. – Cat, figyelj ide, kérdeztem valamit! – rántott vissza kezemnél
fogva, amit kirántottam az övéből.
- Nekem pedig nincs
kedvem válaszolni, világos? – emeltem fel a hangom, mire Luke megszeppent
kicsit.
- Mi folyik itt? –
jött le az emeletről a félmeztelen bátyám.
- Semmi. Most már
semmi. – nézett rám dühösen Luke, majd felviharzott az emeletre a bátyám
mellett.
- Mi történt? –
lépett elém. Elkerültem a tekintetét, és félrenéztem, de az államnál fogva
kényszerített, hogy rá nézzek.
- Nincs kedvem
beszélgetni. – akartam volna felmenni, de nem engedett, ugyanúgy visszahúzott.
- Ezt Lukenál
megcsinálhatod. De nálam nem, világos? Luke egy seggfej, mert a pasid, de én a
bátyád vagyok, ha akarom, jogom van ahhoz, hogy kényszerítselek arra, hogy
válaszolj nekem! Szóval? – fejezte be. Most én szeppentem meg. Ash csak felvont
szemöldökkel várta, hogy végre kinyögjek valamit.
- Fel… felmehetnénk
a szobámba? Kérlek. – kértem. Nem akartam ott a nappali kellős közepén ezt
megtárgyalni. Hisz bárki hallgatózhat bárhonnan. Meg az óta, ami a park szélén
történt, kicsit félek, hogy valaki mindjárt kinyitja a bejárati ajtót, és kárt
tesz bennem, vagy Ashben.
- Persze. –
bólintott a bátyám, majd kézen ragadott, és felvonszolt a szobámba, maga mögött
csak behajtotta az ajtót, majd leültünk az ágyamra. De semmi. Itt is rettentő
félelemben éreztem magam. Úgy érzem, mintha valaki figyelne. Közelebb ültem
Ashtonhoz, és próbáltam valahogy nyugtatgatni magam. De folyton csak az az ajtó
zavart. Be van hajtva. Az a rés pont elég ahhoz, hogy valaki benyúljon a
kezével, kinyissa, és bejöjjön. És az, az, ablak előttünk. Bukóra van nyitva.
Hallani kint, mit beszélgetünk idebent. Vagy bárki beleshet. Bármikor.
Sietős mozdulattal álltam fel, és csuktam, majd zártam be az
ajtót, majd az ablakot, és elhúztam a függönyt.
- Minden rendben?
Elég megviseltnek tűnsz… - méregetett Ash, miután visszaültem jó közel mellé.
Lassan megfogta az egyik, majd vele együtt a másik kezemet, és cirógatni kezdte
nyugtatásképp. Kérdésére nem válaszoltam, csak egy apró könnycseppet
eresztettem. Fogalmam sincs, mi van velem. De az a félelem, amit akkor éreztem,
az még most is erősen bennem van. Még mindig hallom, ahogy mögöttem lépked
valaki, ahogy nevet, és ahogy Ali táskája, és maga Alison is egy szempillantás
alatt eltűnt… na, meg Luke.
Úgy érzem, hogy mindig magam mögé kell néznem, mert ott van
valaki. Alison azóta sem tudom, hogy hol van. Aggódom. De, hogy, és miért tűnt
el ilyen hirtelen? Nem értek semmit…
- Cat, figyelsz? –
kérdezte Ash, mire összerezzentem. Megijedtem. – Jézusom, te reszketsz! Fázol?
– nézett rám aggódva. Megráztam a fejem. – Akkor mi a baj? – emelte föl
államat. – Mondj már valamit!
- Félek. – ennyit
tudtam kinyögni. Ash hatalmas szemekkel meredt rám. Nem értette mire célzok.
- Cat, kérlek
őszintén, és egyenesen válaszolj! Hol voltál? – tette fel a kérdést. Nem
haboztam.
- Alison
DiLaurentissel találkoztam. – nyeltem egy nagyot. Ashton teljesen lefagyott.
- Az a szőke ribanc?
– látszott rajta, hogy ideges. Nagyon. Ismeri őt? De honnan?
- Mit akarsz ezzel?
– vontam össze szemöldököm.
- Miért találkoztál
vele? – nem is érdekelte az előző kérdésem.
- Mert azt mondta el
akar mondani valamit. – folytattam, és már a sírás küszöbén álltam. Nem voltam
kész beszélni a mai estéről, de Ash most rettentő szigorú volt, és ha nem
meséltem volna neki, csak kiabálna velem, az pedig most nagyon nem hiányzik…
- Mit? – préselte ki
fogai között ezt az egy szót.
- Azt… azt ne
mondhatom el. – ráztam a fejem.
- Cat… Mit. Akart.
Elmondani? – kérdezte akadozottan.
- Lukenak van egy
titka. – ennyit mondtam. Nem akarom, hogy mindenki tudjon róla, hisz azt sem
tudom, hogy igaz e.
- Miféle titka? –
vonta össze szemöldökét.
- Nem tudok róla
beszélni, sajnálom! – folyt le első könnycsepp arcomról. Ashton arcán láttam,
hogy nem akar belőlem semmit sem kiszedni erőszakkal, nem akar kínozni
érzelmileg, se kiabálni velem, de muszáj volt tudnia. Látszott a szemében, hogy
tudja ki Ali, és látszólag többet tud róla, mint én.
- Kérlek, Cat! Ez
rettentő fontos! Muszáj tudnom. – nézett rám. Közben nyugtatóan néha arcomat,
kezemet, vagy hátamat cirógatta.
Elmondtam. Mindent. Ami történt velem, ami majdnem történt
velem, és amitől féltem, hogy megtörténik velem. És a Lukeos dolgot is
elmondtam neki… Végig bólogatva hallgatott, és törölgette a könnyeimet.
- Ne félj! Itt
vagyunk veled, rendben? Senki nem bánthat! – mosolygott. – Most menj, zuhanyozz
le! Ma este melletted alszom, hogy ne félj! Itt várlak. – dőlt hátra ágyamon,
majd bekapcsolta a tévét. Elmosolyodtam, majd kivettem a szekrényemből pár
holmit, és a saját fürdőszobámba vettem az irányt.
Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a fogam, hajam, és
felöltöztem. Kimentem, és Ash az ágyon fekve nézte a TV-t.
- Kész vagy? –
mosolygott rám. Viszonoztam, majd bólogattam. – Akkor gyere! – tárta ki a
takarót, hogy feküdjek oda. Odalépkedtem, és befeküdtem a bátyám mellé. Kicsit
biztonságban éreztem magam, de még mindig nem tudtam, hogy hol van Ali, és mi
folyik Lukekkal.
***********************
Az éjszaka meglehetősen csendesen, és nyugodtan telt. Miután
felkeltünk, lementünk az emeletről, és közösen készítettük el a reggelit.
- Jó reggelt
mindenkinek! – jött le az emeletről Michael.
- Jó reggelt Mikey! –
mosolyogtam.
- Na, gyere ide, te
kis hercegnő! – szaladt hozzám, majd a vállára dobott, és szaladgálni kezdett
velem.
- Michael Gordon
Clifford, ha nem teszel le azonnal, megfosztalak a gyerekvállalás
lehetőségétől!- próbáltam komoly maradni, és nem elnevetni magam. Michael csak
nevetett fenyegetésemen, majd lerakott. – Köszönöm! – poroltam le ruhámat.
- Uh, kaja! –
csapott le az asztalon lévő tojásra, és baconre. Ebben a pillanatban jött le az
emeletről Luke. Vagyis kitudja, mióta álldogál ott, és bámul.
- Jó reggelt! – jött
elém.
- Jó reggelt! –
fújtam ki a levegőt.
- Nézd… nem tudom,
hogy mi bajod van, de… - kezdte el.
- Lehívom Calumot
is. – szóltam oda a többieknek, majd gyorsan felfutottam az emeletre. Nem
akartam vele beszélgetni. Tudom, ez így nem illendő hisz nem is tudja, miért
viselkedem furcsán. És mielőtt még bármit is elhiszek, tőle kéne megkérdeznem,
de… nem megy. Bizarr lenne.
Felfutottam a lépcsőn, és beviharzottam a közös
fürdőszobába. Becsuktam magam mögött az ajtót, és nekidőltem. Megkönnyebbülten
fújtam ki a levegőt. Összeszedtem magam, és kiléptem az ajtón. Most a saját
szobámba vettem az irányt, kicsit egyedül szeretnék lenni. Bár, még nem is
ettem reggelit, ezért elég éhes vagyok. De ez most a legkevesebb gondom.
Ez így nem mehet tovább. Egy házban lakom Lukekkal, és tudok
valami olyasmit róla, ami nem is biztos, hogy igaz, és ezért bujkálok előle, és
kerülöm. Butaság felsőfokon…
Miután beviharzottam a szobámba, nekidőltem szemben az
ajtónak. Megfordultam, és ami ott fogadott, az újabb okot adott a pánikra.
Ali táskája ott hevert a padlón. Megdermedtem. Hogy… mégis
hogyan? Ki tette ezt ide? Mióta van ez itt? Egyre több kérdés merült fel
bennem, mint válasz.
Gyors léptekkel mentem oda, és térdeltem le mellé.
Nekiestem, kicipzáraztam az arany kézitáskát, és kutatni kezdtem benne. Volt
benne szájfény, szempillaspirál, zsebkendő, és egy pénztárca. Semmi extra.
Viszont telefon nem volt benne. Talán az Alisonnál van. Tényleg, még meg sem
próbáltam elérni valahogy.
A telefonomhoz szaladtam, és tárcsáztam Ali számát.
Kicsöngött. Még mindig kicsöngött. Imádkoztam magamban, hogy felvegye. Közben
háttérzajnak ment a TV a szobámban. Híradó ment. De semmi érdekes. A telefon még
mindig kicsöngött, és én már kezdtem feladni. Mikor elemeltem a fülemtől a
készüléket, felvették.
- Alison? – szóltam bele
félénken.
- Igen, Cat? – szólt
bele pár másodpercnyi szünet után. Elmosolyodtam, és kifújtam a levegőt.
- Tehát jól vagy? –
kérdeztem.
- Persze. Hogy ne
lennék jól? – szólt. Éppen nyitottam volna beszédre a szám, amikor a TV
felhívta a figyelmemet.
„Tegnap éjjel, 2 aggódó szülő hívta a rendőrséget, miszerint aznap
eltűnt a lányuk. Nem tudunk többet, csakhogy a lány, nem ért haza aznap. A lány
neve; Alison DiLaurentis.”
