Hamarosan...

Sziasztok! :)

Nos, ez nem egy fejezet, nem is egy naplóbejegyzés. Ezt a bejegyzést inkább nevezzük egy afféle tájékoztató jellegű dolognak. 

Kicsit szégyellem Magamat, amiért nem hoztam részeket egy jó darabig. És ha hozom is, akkor hónapokkal késve. Nem tudok erre mit mondani mentségemül. Csakis azt tudom mondani, hogy nagyon sajnálom... Igazán! 

Persze azt mondhatom, hogy nincs időm. Mert nincs. Se időm, se ihletem. Igyekszem Nektek minél több dologgal előrukkolni, de varázsló Én sem Vagyok. De epic lenne! :o 

Mindegy, szóval... 

Egy dolgot szeretnék még közölni Veletek. 

A blog hamarosan véget ér. Cat, Ashton, Luke, Calum és Michael története nem sokára köddé lesz. Rengeteg kalandon mentek keresztül, és a mostani lesz azt hiszem életük legnagyobbja. A sorozatzáró részek...
Nekem személy szerint nagyon hiányozni fog ez a kis történet, és persze Ti is! Rengeteg támogatást, és szeretetet, önbizalmat kaptam Tőletek, amit nem tudok elégszer megköszönni :) <3
Mindig itt Voltatok Velem, támogattatok. Mindig írtátok, hogy nagyon tetszett a rész, és írtatok Nekem kritikákat, hogy mitől is lehetne még jobb a történet. :)
Most annyira meghatódtam, hogy könnyezem, gyerekek! :D :')
Remélem, hogy Nektek is hiányozni fog innen minden, nem csak Nekem! :')
Még egyszer nagyon nagyon köszönök Nektek mindent, és remélem, hogy tetszett amiket itt ezen a blogon műveltem :')
<3
xoxo. 

Naplóbejegyzés.

Hellooooo!:)

Íme egy részlet Cat naplóbejegyzéséből... 

De várjunk csak! 

Hisz ez... nincs is befejezve! :o 

Vajon Cat miért nem fejezte be a naplóbejegyzését?! 

Megtudhatjuk a következő fejezetben:3 

Várjátok már? :)

Kedves Naplóm!

Végtelenül úgy érzem, hogy elvesztem. Olyan sok dolog történik egyszerre, hogy azt sem tudom, hová fókuszáljak. Egy kis szünetre lenne szükségem. A napokban meglátogatott minket Tessy néni, a nagynéném. Tessy csak most találkozott először Ashtonnal. Pedig előbb is tehette volna, de az Anyám egyszer sem szólt Neki, hogy ugyan Ashhel terhes. De mindegy…

Apropó Anyám. Ez… egy kicsit zavaros. Malyssa azt mondta, hogy a szüleink nemrég haltak meg. Egy… autóbalesetben. Ez olyan elcsépelt halál. Autóbaleset… Nekem mindig olyannyira gyanús egy autóbaleset, hogy azonnal elkezdek nyomozni a családok után, hátha… de sosem jutok semmire. Kicsit morbid, de ha gyanús Nekem, hát gyanús. De ez már másik téma, a lényeg, hogy a szüleink meghaltak. A szüleim elhagytak Minket. Utáltak Minket. Asht elküldték otthonról, ahogy Engem is. Austinnak a fejét pedig teletömködték hülyeségekkel, ezért Minket sohasem ismerhetett meg. Mielőtt meghaltak. Pont, mielőtt meghaltak. Mintha tudták volna, hogy ez lesz. Mikor Malyssa közölte a híreket, Én elájultam. Egyszerűen minden más színt vett fel. Össze voltam zavarodva. Talán nem is kéne ezzel a dologgal foglalkoznom. Elmegyünk a temetésre, és letudva a régi életünk. Vége. Ennyi. Nem kell tovább szenvednünk a múltunk miatt, ugyanis a múltunk halott. De ez nem. Ez nem valósulhat meg ilyen egyszerűen. Hiszen Ők mégiscsak a Mi szüleink. Szerettük…Szeretjük Őket.

Viszont Én… Én félek. Mi van, ha valóban tudták, hogy meg fognak halni? Ha valami olyasmiért haltak meg, ami…

11. fejezet.- "Késként hasítottak szívemben szavai..."

 Sziasztok!

Meg sem merek szólalni...

Valószínűleg rengeteg olvasót elveszítettem a sok-sok kihagyásommal. 

Borzasztóan sajnálom!

Nem keresek mentségeket, egyszerűen nem volt ihletem! 

De remélem, hogy ez a rész, most visszaadja a Ti kedvetek a történethez és ismét Velem maradtok! :) 

"Késként hasítottak szívemben szavai..."

 - Úr Isten! – reagáltam le a levélben olvasottakat.

  - Mi van? – beszélt Michael hozzám lazán, szájában félig megrágott szendvics falat.

  - Ez… ez nem lehet igaz! – huppantam le a kanapéra még mindig a levél soraira meredve.

  - Jaj, add ide! – kapta ki a kezemből a levelet Michael és nekiesett az olvasásának. – Te, jó ég…

Hogy mi ennek az előzménye? Elmesélem.

****************

Előző nap nagyon jót szórakoztunk Lukekkal, és a többiekkel együtt. Rég voltunk így együtt, ami már nagyon hiányzott! Jól esett.

  Másnap reggel Luke mellett ébredtem, de a saját ágyamban. Rámosolyogtam a még szuszogó fiúra, ugyanis nagyon édes látvány volt. Közelebb fészkelődtem hozzá, és az orromat játékosan az övéhez érintettem. Nem ébredt fel rá, de nem is baj. Óvatosan felültem az ágyon, és kimásztam Lukeon keresztül az ágyból. Fogtam az asztalomról egy hajgumit, és míg bementem a saját fürdőmbe, összegumiztam a hajam. Gyorsan lezuhanyoztam, felraktam egy kis sminket, felöltöztem, és VOÁLÁ! Tökéletes.

  Leballagtam az emeletről, és a földszinten már ott voltak ébren a többi fiú is. Michael videojátékozott, Calum és Ash pedig a konyhában ülve beszélgettek. Mosolyogva adtam puszit bátyámnak, majd Calum karját megsimítva nyúltam egy doboz zabpehelyért.

  - Hogy aludtál? – kérdezte a bátyám.

  - Jól. – mosolyogtam rá egy pillanatra.

  - Az jó. – tette ugyanazt.

  - Jézusom, ez kínos. – nevetett Calum.

  - Miről beszélsz? – néztem rá összevont szemöldökkel.

  - Ash, mondd már el neki! – szólt Ashtonnak.

  - Ashton, miről beszél Calum? – néztem a bátyámra meglepetten. Ő csak beszédre nyílt szájjal állt ott, mint egy darab fa. – Ashton? – vontam fel a szemöldököm.

  - Anyádék ideköltöztek a sarokra. – kiabált be a konyhába Michael. Meglepettségemben kiköptem az éppen a számba tett kanál tartalmát, vissza a tálba, majd köhögésbe kezdtem. Tessék?

  - Michael, ezt nekem kellett volna. – forgatta a szemeit Ashton.

  - Mégsem tetted. – vont vállat Calum röhögve, majd kiment a konyhából, és csatlakozott Mikeyhez. Szúrósan meredtem Ashre, aki kínosan húzta a száját rám nézve.

  - Mikor? – böktem ki.

  - Ma. – válaszolta egyszerűen, majd nekidőlt a mögötte lévő konyhapultnak.

  - Miért? – kérdeztem nyugodtan. Igazából nagyon nem voltam dühös. Már megszoktam, hogy nem hagynak békén. Csak le kell rázni őket…

  - Gondolom ugyanazért, mint az előző 600 alkalomkor. – vont vállat.

  - Bizonyára. – motyogtam magamnak. – Mindegy. – mosolyogtam, majd felálltam, és kiindultam a konyhából.

  - Figyelj csak, Cat… - jött utánam Ash, és vakargatta a tarkóját.

  - Hm? – fordultam hátra.

  - Mi lenne, ha... – akadt meg. Egy pillanatra elkuncogtam magam.

  - Ha? – kerestem tekintetét.

  - Ha átmennénk? – nézett rám kínosan. Meglepetten pislogtam rá.

  - Minek? - fordultam vele teljesen szembe.

  - Ott van Austin. – vonta fel a szemöldökét. Mintha szíven szúrtak volna. Austin… Hát persze! Hány éves is most? Amikor eljöttem, volt 6. Akkor most 8… vagy 9. Nem, 8.

  - Rendben. – mosolyogtam, majd az ajtó felé indultam.

  - Várj, most? – kérdezte Ash zavarodottan. 

  - Most. – nyitottam ki az ajtót, kezemben már a dzsekimmel. Kimentem az ajtón, és ahogy hallottam, Ash is utánam caplatott. Hihetetlen, hogy el is feledkeztem a saját öcsémről. Bár valószínű ő is elfeledkezett rólam… De az más tészta. Vajon az anyámék milyen mocskos és hazug dolgokkal tömködték tele a fejét rólam, rólunk? Ashtonról vajon meséltek neki? Ch… hülye feltételezés. Persze, hogy nem.

A szívem ezerrel vert, de próbáltam nyugodt maradni. Átsétáltunk a házhoz, én pedig magabiztosan kopogni kezdtem az ajtón. Hármat koppintottam, mire kinyílt az ajtó. Egy idegen nő nyitotta ki előttünk. Egyik szemöldökömet felhúztam, majd Ashre pillantottam, aki hasonlóan meglepődött.

  - Tessék? – mosolygott ránk a nő. – Miben segíthetek? – enyhe olasz akcentusa volt a vörös hajú, kissé feketén lenőtt hajú nőnek. Kövérnek nem mondhatnám, de nádszálnak sem. Amolyan erotikusan telt alkat, de csinos. Sokkal csinosabb, mint az anyám.

  - Elnézést, ömm… Maga kicsoda? – kérdeztem rá elég tapintatlanul.

  - A nevem Malyssa Sparks. – nyújtotta kedvesen a jobb kezét.

  - Catarina Irwin. – fogtam kezet vele.

  - És Ön? – nézett Ashre.

  - Ashton Irwin. – mosolygott, majd kezet fogtak ők is.

  - Sokat hallottam magáról a tévében, rádióban, újságokban, ilyenekben. Végre személyesen is. Örülök. Jöjjenek be! – állt félre, mi pedig bizonytalanul mentünk. be egymás után. – Elnézést a kuplerájért, nem vártunk vendégeket. – nevetett kínosan magán Malyssa. Valóban nem volt a legragyogóbb rend a szobákban, de azért ez még nem nevezhető kupinak. Sőt, itt minden rendben van, ámbár picit porosak voltak a polcok, egy két doboz hevert a földön, mellettük pár könyv.

  - Most költözött ide? – kérdeztem, miközben feltűnően, és illemtelenül járkáltam, és bámészkodtam a szobákban.

  - Igen. Éppen ma reggel érkeztünk. Még új nekünk ez a város, de majd megszokjuk! – mosolygott a hölgy Ashre, aki visszamosolygott rá, és ők ketten beszélgetésbe enyelegtek, én pedig tovább járkáltam a házban. Elértem a lépcsőhöz. Kíváncsi voltam, hol vannak anyámék, illetve Austin. A lépcső aljából visszanéztem a bátyámra, aki még mindig a nővel beszélgetett, lefoglalva őt. Lassan, és egyáltalán nem megfontolt léptekkel mentem fel az emeletre. Amint felértem, egy hatalmas és üres folyosó fogadott, onnan vagy 5 szoba nyílt. Elindultam a folyosón, és mindegyik szobába bekukkantottam, de szinte mind üres volt.

  - Hello. – mentem be az egyikbe. Az ajtóval szemben egy ablak volt, ami pont a mi házunk udvarára nézett. Az egész udvart be lehetett látni onnan szinte. Odasétáltam az ablakhoz, és kikukucskáltam rajta. Majd egy hang zökkentett ki bámészkodásomból…

  - Jó napot! – szólt mögöttem egy kisfiú hangja. Tágra nyitottam szemeimet, de még nem fordultam meg. Kissé elnyílt ajkakkal vettem a levegőt, és próbáltam megnyugodni. Ez az öcsém, Austin. – Elnézést! – szólt ismét, mire megfordultam. Láttam az arcán a meglepődöttséget.

  - Szia. – ennyit tudtam kinyögni.

  - Csókolom! – mosolygott. – Austin vagyok! – nyújtotta a kezét. Felkuncogtam egyet, majd kezet fogtam az öcsémmel.

  - Cat vagyok. – mosolyogtam. Azonban Austin arcáról lefagyott a mosoly. Kirántotta a kezét az enyémből, és hátrált 2 lépést. – Mi a gond? – léptem utána egyet.

  - Hagyjon! – kiáltott rám, mire összerezzenve léptem vissza annyit, amennyit az előbb előre léptem, miközben ő folyamatosan hátrált.

  - Austin, nincsen semmi baj! – nyugtatni próbáltam.

  - Menjen el! – suttogta maga elé.

  - Én nem… - makogtam.

  - Menjen el! – kiáltott rám már. Gyors léptekkel mentem ki a szobából, majd lefutottam az emeletről.

  - Mi történt az öcsémmel? – mentem oda idegesen Malyssahoz.

  - Nem értem mit beszél. – rázta a fejét.

  - Cat, higgadj le! – jött hozzám Ash.

  - Mit mondott neki? – kiabáltam a nőre.

  - Cat, fogd be! – rántott a kezemen egyet a bátyám, mire ráfigyeltem. – Mi ütött beléd? – vonta össze a szemöldökét egem vizslatva.

  - Ez a nő… - fordultam hozzá. – vagy az anyánk. Vagy az apánk, teletömködte az öcsénk fejét hülyeségekkel, és most Austin fél tőlem. Tőlünk. – fejeztem be.

  - Austin? – állt fel a nő. – Mit tett vele? – indult meg az emeletre.

  - Én? A kérdés, hogy Önök mit tettek vele. – erre a nő megállt, és lassan megfordult.

  - A szüleitek. A múlt hónapban haltak meg. – közölte velünk.

******************

  - Vajon jól van? – hallottam pár hangot, de a szemeimet még nem nyitottam ki.

  - Nagyon meglepődhetett. – hallottam az olasz akcentust. Aha… már emlékszem. 

10.fejezet. - "Szeretek veletek lenni!"

Hey!

Mizu srácok?:)

Meghoztam egy nap késéssel a 10. fejezetet. 

Ez a rész nagyon nem fordulópontos, de igyekeztem minél több dolgot belerakni, és minél viccesebbre megírni :D

Remélem valamilyen szinten sikerült is!

Ezzel a résszel a célom az volt, hogy jó kedvetek legyen!:) :D

"Szeretek veletek lenni!"

*Catarina Irwin szemszöge*

Téli szünet. Végre! Nagyon vártam már, sok minden történt mostanában.

  Legutóbb, mikor Ashtonnak rémálma volt, valami Alisonról motyogott, de a fiúknak sem volt ismerős ez a név, és nekem sem. Ashton pedig azt mondta, hogy nem is létezik. Oké…

  - Miért van ilyen rohadt hideg? – vacogott Mikey a tévé előtt ülve, amiben valami virtuális kandalló ropogott.

  - Hú, neked ott nincs meleged? – mentem oda tátott szájjal, de alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam a fiú láttán. Sál volt a nyakában, és mindkét kezén piros kesztyű.

  - Nagyon vicces. – nézett rám gúnyosan, mire ugyanúgy visszanéztem. Hirtelen két kéz ragadott meg, és pörgetett meg a levegőben.

  - Szervusz, húgocskám! – suttogta a fülembe egy selymes hang.

  - Szia, vén bátyus! – fordultam meg karjaiban, majd nyaka köré fontam kezeimet.

  - Hogy vagy? – mosolygott.

  - Jól. – viszonoztam. – Na, és te? - vontam fel egyik szemöldököm.

  - Jó, jó, oké mindenki jól van, boldogok vagyunk, dúl a szeretet mindenhol blablabla, de most melegedjünk! – ült le Michael mellé Calum.

  - Ti komolyan gondoljátok ezt? – tettem keresztbe mellkasom előtt a kezeimet.

  - Miért ne? Jobb, mint a semmi. – vontak vállat.

  - Én feladom! – emeltem fel védekezően kezeimet, majd megindultam az emeletre, szólni Lukenak. Elmentem a szobája elé, bekopogtam, majd szólt, hogy bemehetek. Be is nyitottam.

  - Szia! – dugtam be a fejem mosolyogva.

  - Szia. – nyomta ki a tévét, majd felállt. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd zsebre tett kézzel megszólaltam:

  - Van terved mára? – álltam meg előtte.

  - Van. – válaszolt egyszerűen. Felvontam a szemöldököm. – Mégpedig veled! – ölelt át, és egy rövid puszit nyomott orromra.

  - Na, és mit akarunk csinálni? – kuncogtam, mikor megéreztem, hogy elkezdett csikizni.

  - Sétálni. – hagyta abba, majd a szemembe nézett. Meglepődtem.

  - Séta? Luke, kint legalább mínusz sok fok van. – röhögtem. – Jut eszembe, nem akarjuk kicsit feljebb rakni a fűtést? – mentem a radiátorhoz, és éreztem, hogy jéghideg.

  - Miért kéne? Tök meleg van. – legyezte magát.

  - Most viccelsz? – vontam föl a szemöldököm. – Michael, és Calum odalent a tévé előtt ül és melegszik. – nevettem.

  - Ha ők azt élvezik. – vont vállat. – De most komolyan… a séta nem jó? – jött közelebb, és összekulcsolta ujjainkat.

  - De jó. – mosolyogtam.

  - Akkor… sipirc, öltözni! – állt félre, és mutatott az ajtóra. Nevetve löktem el magam a támaszomtól, majd csigalassúsággal indultam el. – Gyorsabban, gyerünk! – tapsikolt mögöttem, mire kuncogva szaladtam tovább, és csuktam be az ajtót magam előtt, és indultam öltözni.

  Igyekeztem melegen öltözni, és szerintem elértem célom. Leszaladtam az emeletről, és Luke már ott várt.

  - Hova mentek? – vigyorgott az arcunkba Ash.

  - Sétálni. – löktem el a képemből nevetve.

  - Ilyen hidegben? – vonta föl egyik szemöldökét Ashton.

  - Ashton elfelejtettél valamit! – kiabált Michael.

  - Mit? – fordult hátra a bátyám.

  - Hogy Luke közelében mindig melegebb van. – röhögött Calum.

  - Kapjátok be! – nevetett Luke is, majd felvettük a dzsekinket, és kiindultunk.

  - Nos… Már 4 óra. – néztem az órámra. – Mindjárt sötét lesz. – pillantottam az égre.

  - Akkor használjuk ki az időt. – tette kezeit derekamra, majd megcsókolt.

  - Ennyi erővel a szobámban is maradhattunk volna. – mondtam, miután elváltunk.

  - Sajnálom. De én most nem olyasfajta szórakozásra gondoltam. – nevetett. – Na, gyere! – fogta meg a kezem, és elindultunk.

  10 percen keresztül sétálgattunk. A hó esett, mellettünk pedig rengeteg gyerek épített hóembert a barátaival, szüleivel, testvéreivel, ki tudja mijével hó angyalokat csinált, vagy éppen hó csatákat rendeztek. Mi közben jót nevettünk ezen, és máson is.

  - Nézd! – mutattam a másik irányba figyelem elterelésként, majd szaladtam előre, és egy virágszobor mögött elbújtam. Luke utánam jött, én pedig játékosan kidugtam a fejem mögüle, és elnevettem magam, amit viszonzott. Odajött mellém, én pedig meg akartam csókolni, de ő egy hirtelen mozdulattal az arcomba nyomott egy hógolyót.

  - Te rohadék, gyere csak ide! – szedtem fel a földről én is egy kis havat, majd megpróbáltam az arcába nyomni, de ő szaladásnak indult, én pedig utána. Úgy nézhettünk ki, mint akik 6 évesek, de minket, ez cseppet sem zavart, és mást sem.

Luke odafutott ismét, ahova én bújtam először, én pedig gyorsan lebuktam a szobor másik oldalán, hogy ne vegyen észre, és odasettenkedtem mögé, majd egy hirtelen mozdulattal én is az arcába nyomtam a hógolyómat.

  - Sunyi. – nevetett, majd megfordult, és rám mosolygott

  - Te kezdted! – morzsoltam le ujjaimmal a maradék havat, ami a kesztyűmön maradt.

  - Tökéletesen megérte. – csókolt meg, én pedig vissza. Egyik lábamat játékosan az égbe emeltem, ahogy a romantikus filmekben szokás, mire Luke belekuncogott a csókunkba.

  Régen voltunk már így együtt, és ez most jól esett. Nagyon hiányzott már Luke közelsége, mivel mostanában eléggé elhanyagoltuk egymást. De most már minden rendben lesz. Remélhetőleg…

  Mikor végeztünk a kis „kirándulásunkkal” hazafelé vettük az irányt. Viszonylag gyorsan hazaértünk, de otthon elég durva dolog fogadott. Az ajtó előtt állva hangos kiabálásra lettünk figyelmesek, amely bentről szűrődtek ki. Ijesztő volt. A hang, mely oly idegesen csengett, Ashtoné volt. Majd a kiabálás abbamaradt, és egy hangos csattanást hallottunk, utána egy puffanást. Kikerekedett szemekkel néztem Lukera, aki kapkodva nyitott be. Calum a földön feküdt, és sírt. Várj, nem! Inkább csak sírt a röhögéstől. Hogyne…

  - Michael! – kiabált Ashton az említett személlyel, de majdnem elröhögte magát. – Mi a fasznak kellett ilyenre befesteni a hajadat, ráadásul… Jézusom, a sütibe is raktál hajfestéket? – Ash alig bírta ki, hogy ne fakadjon sírva a nevetéstől. Calum a szemét törölgetve ült föl, de ahogy ránézett Michaelre, azonnal visszafeküdt, és folytatta a röhögést. Bevallom, mi is jót röhögtünk a jeleneten. Michaelnek rózsaszín volt a haja. De nem pink. Rózsaszín. RÓZSASZÍN! A süti amit Ash említett, pedig Brauni volt. Babarózsaszín Brauni. Dögös…

  - Most mi van? – tárta szét a kezét Michael. – Tök fasza! Amúgy is, ez nem igazi hajfesték… - legyintett.

  - Lényegtelen, elbasztad a Braunit. – szólt Calum a földről még mindig nevetve.

  - Ja! Sziasztok, gyerekek! – integetett levakarhatatlan vigyorral az arcán Ashton.

  - Csá! – köszönt Mikey is. – Nem basztam el semmit! Ez ételszínezék, te pöcs! – nyalt bele a színes tésztába.

  - Hű, még sosem láttalak titeket sütni... És hű!  - néztem Ashtonra.

  - Ezt már kétszer mondtad! – röhögött.

  - Hagyjál! De hű… Jól áll a nagyi köténye! – vigyorogtam most én is a képébe, mire gúnyosan nézett.

  - Cat, igaz, hogy nem csesztem el semmit? – jött oda.

  - Ha ez ételszínezék, akkor nem. – röhögtem.

  - Mondtam! – mondta Michael „győztem” hangsúllyal.

  - Kóstoljuk meg! – tápászkodott fel Calum. Mindenki belekóstolt egy kicsit a sütibe, és szinte egyszerre köptük ki azonnal. Borzalmas volt… De nem az ételszínezék miatt, hanem túl sok volt benne valami. A só.

  - Mi a faszt keres ebben só? – törölgette a nyelvét egy ronggyal Luke.

  - Mit tudom én, Calum olvasta a receptet. – vonta meg a vállát Ash. Mindenki egyszerre nézett Calumra aki ki akart settenkedni a szobából, de Luke visszahúzta.

  - Mi volt a terved te köcsög? – röhögtem.

  - Azt terveztem, hogy csinálok egy másikat ami jó lesz és sósat csak Michaelnek adom oda. De valahogy nem jött be. – magyarázott.

  - Rohadék. – meresztette a szemeit Mikey Calra.

  - Bocsi. – vigyorgott.

  - Na, jó. Éhen halok. – mondtam. – Nem eszünk valamit? – néztem Ashre.

  - Menjünk el valahova. – mosolygott, majd átkarolta a vállamat, és mindannyian elindultunk egy étkezdébe. 

9.fejezet. - Az álombeli drogos kislány

Az álombeli drogos kislány 

Ali eltűnt. Legalábbis ezt mondja a Híradós bácsi. A telefonra néztem, kicsit eltátott szájjal.

  - Cat, ott vagy még? – szólt belőle Alison. Vagyis ki tudja, hogy kicsoda. A kérdés az, hogy most feltegyem e neki azt a kérdést, hogy ő kicsoda. Vagy belemenjek a játékba, és magam derítsem ki. Gyorsan kell döntenem.

  - Igen… Itt vagyok. – szóltam bele.

  - Minden rendben? – kérdezte.

  - Persze… Rendben. – mosolyogtam, de ezt persze ő nem látta. Beszállok a játékba. – Figyelj csak… Ali! – fejeztem be.

  - Igen? – kérdezte vissza.

  - Merre vagy? – tettem fel a kérdést.

  - Én… itthon. – válaszolt.

  - Átmehetek hozzátok? Összevesztem Ashtonnal, és nem akarok itthon lenni vele. – játszottam a szerepet. Tudni akarom ki ez, és ki volt az, aki ott volt a parkban. Na, meg hol van Ali.

  - Inkább… mi lenne, ha ugyanott találkoznánk ahol tegnap? – vetette fel az ötletet. Kicsit megijedtem, hogy megint ott kell lennem. Egyedül. A sötétben.

  - Rendben. – vontam meg a vállam.

Megbeszéltük, hogy majd este megint ott találkozunk. Próbáltam rávezetni az illetőt, hogy inkább délután valamikor, de neki csak este volt jó az időpont. Persze, mivel akkor drámai, igaz?!

Miután lebonyolítottam ezt a telefonbeszélgetést, kinyomtam, majd ledobtam a telefonom az asztalra, én pedig az ágyra ültem, Ali táskájával a kezemben. Forgatgatni kezdtem a kezemben ide-oda. Míg észrevettem egy másik zsebet is az oldalán. Összevontam a szemöldököm, majd kicipzáraztam azt. Benne volt egy baba. Várj, mi?! Egy baba? Minek ez Alinek? Nem volt nagy, akkora, mint a tenyerem, hosszú szőke hajú, sárga pólós, farmeros baba.

Kopogtak az ajtómon. Gyorsan visszaraktam a zsebbe a babát, visszapakoltam belé, majd visszazipzáraztam, és az ágy alá rejtettem.

  - Gyere be!- kiabáltam, majd benyitottak. Gyorsan felálltam, és próbáltam természetesen viselkedni, bár nagyon izgatott voltam.

  - Minden rendben? – jött be összevont szemöldökkel Ashton.

  - Persze, minden a legnagyobb… rendben! – mosolyogtam.

  - Biztos? – kérdezte, miközben a TV-t nézte a hátam mögött, fura arckifejezéssel. Beálltam a TV elé, majd megfordultam, és kikapcsoltam.

  - Igen, biztos. Kész a reggeli? – haraptam be a számat.

  - Hiszen együtt csináltuk. – nézett rám Ash.

  - Oh, tényleg! – ütöttem meg játékosan homlokomat. – Milyen szétszórt vagyok. – nevettem kínomban. Ezt jól elcsesztem…

  - Nem szétszórt vagy, hanem titkolózós. – jött közelebb. – Van valami, amit el akarsz mondani? – vonta föl a szemöldökét.

  - Mmm, nincs! – vágtam rá.

  - Oké… - nézett rám, majd kiment. Kifújtam a levegőt, majd lehuppantam az ágyra.

  - Ja, és szólj Calumnak! – nézett be még egyszer, majd már tényleg kiment. Újra a kezembe vettem a telefonom, de az idegességtől, és az izzadt kezem miatt kiejtettem a kezemből. Lehajoltam érte, de nem tudtam megfogni. Mintha víz lenne, hullámozni kezdett a kép előttem. Összevont szemöldökkel próbáltam ijedten felszedni a telefonom a földről, de egyre homályosabb lett minden. Felnéztem, és az ajtó is ugyanolyan volt. Odafutottam, és furcsa módon meg tudtam fogni a kilincset. Kifutottam a szobából,és leszaladtam az emeletről.

  - Ashton! – kiabáltam rémülten. Teljesen megijedtem. Mi van, ha valami bajom van?! – Ash! – néztem körbe. De semmi. Szó szerint. Senki, és semmi nem volt a földszinten. Eltűntek a bútorok. A képek a falról. Minden. A fiúknak semmi nyoma nem volt. Kiszaladtam a bejárati ajtón, és a kihalt utcával találtam szembe magam. Kiszaladtam az úttestre, és ott álltam meg, majd ijedten nézegettem körbe. Rám jött a sírhatnék. A tudat, hogy biztos megőrültem.

  - Luke. – suttogtam magam elé sírva. – Hol vagytok? – folytattam ugyanabban a hangnemben. – Segítsetek! – sírtam. – Ash, merre vagy? – fújtam ki a levegőt. – Te vagy a bátyám, kötelességed itt lenni, és segíteni nekem!

*Ashton Irwin szemszöge*

Miután kijöttem Cat szobájából, nagyon furának tartottam húgom viselkedését. De úgy gondoltam, meg tudja oldani. Na, jó, ezt még én sem gondolhatom komolyan…

Cat csak a bajt hozná magára. Megint. Mint mindig. Miután kijöttem a szobájából, szóltam helyette is Calumnak, mert tudtam, úgysem szólna neki ő maga.

Gondoltam meg kéne lepni Catet valamivel, hisz mostanában csak kétségek közt vergődik. Elhívtam a fiúkat bevásárolni a boltba.

Hazafelé vettük az irányt, majd amit ott láttam, megrémisztett, de nem csak engem, hanem a kocsiban ülő többi fiút is. Catarina az út közepén sírt, és motyogott valamit magában. A szemei karikásak voltak, a haja kócos, és alig állt a lábán.

Rögtön kipattantam az autóból, és a húgom felé vettem az irányt. A többiek is követtek.

  - Cat, jól vagy? – kérdeztem. – Mit művelsz itt az út közepén? – vontam össze a szemöldököm.

  - Ashton Fletcher Irwin! – kezdett el a motyogásból, hirtelen hangnemet váltani, és ordibálni kezdett. – Azt ígérted, hogy mindig mellettem leszel, és nem lesz semmi baj! – folytatta. – Vagy talán hazudtál? – nevetett gúnyosan, ami megrémisztett. Mögöttem Luke ijedt tekintetére kaptam fel a fejem.

  - Mi történt vele? – kérdezte aggódóan.

  - Luke, te senkiházi rohadék! Bárhol is vagy, maradj távol tőlem! Tudom a titkod, mindent tudok, amiről nem kéne! – nevetett még mindig. Ezek szerint ő most nem lát minket?

  - Be van drogozva. – közölte halál komolyan Mikey.

  - Vajon ő csinálta ezt magával? – vonta össze szemöldökét Calum.

  - Hülye vagy?! – kérdezte mindenki kórusban.

  - Biztos, hogy nem! Nem lenne rá képes… - mondta Luke. Mindenki egy véleményen volt, és igazunk is volt. Nem ő tette ezt magával.

  - Valamit tennünk kéne! – aggódtam.

  - Majd én! – ment hozzá közel Luke. Kisöpörte a haját az arca elől, majd hirtelen a vállára kapta, és elindult a ház felé. Mindenki követte őket, majd bezártuk magunk mögött az ajtót.

Ahogy bezárult az ajtó az álmom is bezárult. Igen, ezt csak álmodtam. Izzadva, és kiabálva ébredtem fel.

  - Minden rendben? – jött be Cat, és Luke aggódóan.

  - Igen. Persze… ültem fel idegesen.

  - Tiszta izzadt vagy. Rosszat álmodtál? – simított félre az arcomból egy kósza tincset Cat. Bólintottam egyet. – Hozok egy vizes rongyot. – állt fel, majd kiment a szobából. Nem tudtam utána szólni, hogy nem szükséges, mert túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy kigyönyörködjem magam a húgomban. Hogy most milyen is. Segítőkész, szép kedves, aranyos. Nem pedig egy bedrogozott szellem lány. Mert úgy 2 perce még teljesen úgy nézett ki. De az más dolog.

  - Minden oké, haver? – kérdezett Luke.

  - Persze. – mosolyogtam. – Csak egy rossz álom.

  - Ezen a héten, már negyedszerre…- nézett rám.

  - Minden oké. – mosolyogtam. – De… meg kell kérdeznem.

  - Mit?

  - Ugye biztos abortusza volt? – kérdeztem.

  - Kinek? – vonta össze a szemöldökét.

  - Sarának. – mondtam.

  - Igen, biztos. – válaszolt.

  - És megesküszöl, hogy nem tőled volt a gyerek? – vontam föl szemöldököm.

  - Igen, meg! Ash, nem az esetem Sara…

  - Ez itt nem érdekel senkit! – vágtam közbe mondatába. – Most nem az eseted, de ennek már 2 és fél éve, Luke.

  - Pont ezért. Tudnánk róla, ha valaki felcsinálta volna őt nem? – kérdezte.

  - De… - válaszoltam.

  - Akkor zárjuk már le ezt a témát jó? Nem feküdtem le Sarával, és nem is fogok! Catet szeretem… - motyogta. Rámosolyogtam.

  - Itt vagyok. – jött be a húgom, leült mellém az ágyra, majd a homlokomra szorította a hideg vizes rongyot. – Mit álmodtál? Ahogy érzem lázas is vagy kicsit… – állapította meg.

  - Jól vagyok, nyugi. – nevettem, de a mosoly azonnal lefagyott az arcomról, amint megláttam Cat aggódó arcát. Valószínűleg azért aggódik, mert mint már Luke is mondta, ez a héten a negyedik alkalom, hogy így kelek fel. Mindig ezt álmodom, de nem tudom, hogy miért…

Hiszen nem is létezik Alison DiLaurentis. 

Bejelentés!

Sziasztok!:)

Mint észrevettétek, a 6. és a 8. fejezet között, kimaradt egy bizonyos 7. fejezet. 

De ez nem véletlenül történt! 

A 7. fejezet, fura módon az évad végén fog kikerülni, ugyanis az, egy speciális fejezet lesz.

Többet nem mondhatok, legyen meglepetés! :D

Másrészt...

ÜNNEPEK!!

Ezzel kapcsolatban, először is; Boldog Mikut így utólag s mindenkinek! :D 

Remélem sok csokit kaptatok!:3

Csináljátok azt, amit én; határozzátok el, hogy beosztjátok, de szegjétek meg, már az első nap! xD

Szóval vegyük komolyra a szót... :)

Várható, egy különleges Karácsonyi fejezet, ami különleges lesz! :D 

Annyit mondok, hogy valaki elhatároz valamit, amivel mindenki életét a feje tetejére állítja.:3

De többet nem!:3

A 9. fejezet, valószínű, hogy hétvégén jön el. 

Remélem tetszenek ezek az ötletek!:)

További szép estét/napot/reggelt, amikor olvasod! :D

Jó tanulást mindenkinek!:)

Kellemes ünnepeket! :D

Szervusztok!:)

xx

8.fejezet. - "A lány neve; Alison DiLaurentis"

Hey!

Meghoztam a részt, remélem tetszeni fog!:)

Üzenetben, és kommentben is mondták, hogy kicsit Pretty Little Liarsos. 

Igen, direkt ilyen :D

Szerettem volna belevinni egy kis izgalmat, rejtélyt, és egy kicsi hátborzongatást :D

De ezen felül remélem tetszik!:)

Jó olvasást!

xx

"A lány neve; Alison DiLaurentis"

Visszamentem az autóba, beszálltam, becsuktam az ajtókat, és bezártam őket. Csak meredtem ki az ablakon magam előtt. Elnéztem jobbra, és Ali táskája... eltűnt. Akkor az a valaki... talán Ali táskáját vitte el? Lehetséges, mivel az egyik ajtó nyitva volt. De... hol van Ali? És... Lukenak... gyereke van?

Kicsivel később, megtöröltem az orromat, és kifújtam. A szememet megtöröltem egy papír zsebkendővel, és belenéztem a visszapillantóba. Kisírt szemek. Kisírt szemek mindenhol. Előkaptam a táskámból a szempillaspirálomat, és kicsit helyre tettem magam. Vagyis akartam. De nem nagyon jártam sikerrel.

****************************

 - Cat, te meg merre jártál? – kérdezte Luke, miközben felpattant a kanapéról. Ő most az utolsó, akivel beszélni akarok. Kócos hajjal, és elég megviselt arccal mentem be a házba, kezemben a magas sarkú cipőmmel, amit útközben vettem le, mivel elég kényelmetlen volt.

  - Elmentem. – töröltem meg az orromat kezemmel.

  - Azt látom, de… hova? – kérdezett aggódva. Nem válaszoltam semmit, csak felindultam az emeletre. – Cat, figyelj ide, kérdeztem valamit! – rántott vissza kezemnél fogva, amit kirántottam az övéből.

   - Nekem pedig nincs kedvem válaszolni, világos? – emeltem fel a hangom, mire Luke megszeppent kicsit.

  - Mi folyik itt? – jött le az emeletről a félmeztelen bátyám.

  - Semmi. Most már semmi. – nézett rám dühösen Luke, majd felviharzott az emeletre a bátyám mellett.

  - Mi történt? – lépett elém. Elkerültem a tekintetét, és félrenéztem, de az államnál fogva kényszerített, hogy rá nézzek.

  - Nincs kedvem beszélgetni. – akartam volna felmenni, de nem engedett, ugyanúgy visszahúzott.

  - Ezt Lukenál megcsinálhatod. De nálam nem, világos? Luke egy seggfej, mert a pasid, de én a bátyád vagyok, ha akarom, jogom van ahhoz, hogy kényszerítselek arra, hogy válaszolj nekem! Szóval? – fejezte be. Most én szeppentem meg. Ash csak felvont szemöldökkel várta, hogy végre kinyögjek valamit.

  - Fel… felmehetnénk a szobámba? Kérlek. – kértem. Nem akartam ott a nappali kellős közepén ezt megtárgyalni. Hisz bárki hallgatózhat bárhonnan. Meg az óta, ami a park szélén történt, kicsit félek, hogy valaki mindjárt kinyitja a bejárati ajtót, és kárt tesz bennem, vagy Ashben.

  - Persze. – bólintott a bátyám, majd kézen ragadott, és felvonszolt a szobámba, maga mögött csak behajtotta az ajtót, majd leültünk az ágyamra. De semmi. Itt is rettentő félelemben éreztem magam. Úgy érzem, mintha valaki figyelne. Közelebb ültem Ashtonhoz, és próbáltam valahogy nyugtatgatni magam. De folyton csak az az ajtó zavart. Be van hajtva. Az a rés pont elég ahhoz, hogy valaki benyúljon a kezével, kinyissa, és bejöjjön. És az, az, ablak előttünk. Bukóra van nyitva. Hallani kint, mit beszélgetünk idebent. Vagy bárki beleshet. Bármikor.

Sietős mozdulattal álltam fel, és csuktam, majd zártam be az ajtót, majd az ablakot, és elhúztam a függönyt.

  - Minden rendben? Elég megviseltnek tűnsz… - méregetett Ash, miután visszaültem jó közel mellé. Lassan megfogta az egyik, majd vele együtt a másik kezemet, és cirógatni kezdte nyugtatásképp. Kérdésére nem válaszoltam, csak egy apró könnycseppet eresztettem. Fogalmam sincs, mi van velem. De az a félelem, amit akkor éreztem, az még most is erősen bennem van. Még mindig hallom, ahogy mögöttem lépked valaki, ahogy nevet, és ahogy Ali táskája, és maga Alison is egy szempillantás alatt eltűnt… na, meg Luke.

Úgy érzem, hogy mindig magam mögé kell néznem, mert ott van valaki. Alison azóta sem tudom, hogy hol van. Aggódom. De, hogy, és miért tűnt el ilyen hirtelen? Nem értek semmit…

  - Cat, figyelsz? – kérdezte Ash, mire összerezzentem. Megijedtem. – Jézusom, te reszketsz! Fázol? – nézett rám aggódva. Megráztam a fejem. – Akkor mi a baj? – emelte föl államat. – Mondj már valamit!

  - Félek. – ennyit tudtam kinyögni. Ash hatalmas szemekkel meredt rám. Nem értette mire célzok.

  - Cat, kérlek őszintén, és egyenesen válaszolj! Hol voltál? – tette fel a kérdést. Nem haboztam.

  - Alison DiLaurentissel találkoztam. – nyeltem egy nagyot. Ashton teljesen lefagyott.

  - Az a szőke ribanc? – látszott rajta, hogy ideges. Nagyon. Ismeri őt? De honnan?

  - Mit akarsz ezzel? – vontam össze szemöldököm.

  - Miért találkoztál vele? – nem is érdekelte az előző kérdésem.

  - Mert azt mondta el akar mondani valamit. – folytattam, és már a sírás küszöbén álltam. Nem voltam kész beszélni a mai estéről, de Ash most rettentő szigorú volt, és ha nem meséltem volna neki, csak kiabálna velem, az pedig most nagyon nem hiányzik…

  - Mit? – préselte ki fogai között ezt az egy szót.

  - Azt… azt ne mondhatom el. – ráztam a fejem.

  - Cat… Mit. Akart. Elmondani? – kérdezte akadozottan.

  - Lukenak van egy titka. – ennyit mondtam. Nem akarom, hogy mindenki tudjon róla, hisz azt sem tudom, hogy igaz e.

  - Miféle titka? – vonta össze szemöldökét.

  - Nem tudok róla beszélni, sajnálom! – folyt le első könnycsepp arcomról. Ashton arcán láttam, hogy nem akar belőlem semmit sem kiszedni erőszakkal, nem akar kínozni érzelmileg, se kiabálni velem, de muszáj volt tudnia. Látszott a szemében, hogy tudja ki Ali, és látszólag többet tud róla, mint én.

  - Kérlek, Cat! Ez rettentő fontos! Muszáj tudnom. – nézett rám. Közben nyugtatóan néha arcomat, kezemet, vagy hátamat cirógatta.

Elmondtam. Mindent. Ami történt velem, ami majdnem történt velem, és amitől féltem, hogy megtörténik velem. És a Lukeos dolgot is elmondtam neki… Végig bólogatva hallgatott, és törölgette a könnyeimet.

  - Ne félj! Itt vagyunk veled, rendben? Senki nem bánthat! – mosolygott. – Most menj, zuhanyozz le! Ma este melletted alszom, hogy ne félj! Itt várlak. – dőlt hátra ágyamon, majd bekapcsolta a tévét. Elmosolyodtam, majd kivettem a szekrényemből pár holmit, és a saját fürdőszobámba vettem az irányt.

Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a fogam, hajam, és felöltöztem. Kimentem, és Ash az ágyon fekve nézte a TV-t.

  - Kész vagy? – mosolygott rám. Viszonoztam, majd bólogattam. – Akkor gyere! – tárta ki a takarót, hogy feküdjek oda. Odalépkedtem, és befeküdtem a bátyám mellé. Kicsit biztonságban éreztem magam, de még mindig nem tudtam, hogy hol van Ali, és mi folyik Lukekkal.

***********************

Az éjszaka meglehetősen csendesen, és nyugodtan telt. Miután felkeltünk, lementünk az emeletről, és közösen készítettük el a reggelit.

  - Jó reggelt mindenkinek! – jött le az emeletről Michael.

  - Jó reggelt Mikey! – mosolyogtam.

  - Na, gyere ide, te kis hercegnő! – szaladt hozzám, majd a vállára dobott, és szaladgálni kezdett velem.

  - Michael Gordon Clifford, ha nem teszel le azonnal, megfosztalak a gyerekvállalás lehetőségétől!- próbáltam komoly maradni, és nem elnevetni magam. Michael csak nevetett fenyegetésemen, majd lerakott. – Köszönöm! – poroltam le ruhámat.

  - Uh, kaja! – csapott le az asztalon lévő tojásra, és baconre. Ebben a pillanatban jött le az emeletről Luke. Vagyis kitudja, mióta álldogál ott, és bámul.

  - Jó reggelt! – jött elém.

  - Jó reggelt! – fújtam ki a levegőt.

  - Nézd… nem tudom, hogy mi bajod van, de… - kezdte el.

  - Lehívom Calumot is. – szóltam oda a többieknek, majd gyorsan felfutottam az emeletre. Nem akartam vele beszélgetni. Tudom, ez így nem illendő hisz nem is tudja, miért viselkedem furcsán. És mielőtt még bármit is elhiszek, tőle kéne megkérdeznem, de… nem megy. Bizarr lenne.

Felfutottam a lépcsőn, és beviharzottam a közös fürdőszobába. Becsuktam magam mögött az ajtót, és nekidőltem. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Összeszedtem magam, és kiléptem az ajtón. Most a saját szobámba vettem az irányt, kicsit egyedül szeretnék lenni. Bár, még nem is ettem reggelit, ezért elég éhes vagyok. De ez most a legkevesebb gondom.

Ez így nem mehet tovább. Egy házban lakom Lukekkal, és tudok valami olyasmit róla, ami nem is biztos, hogy igaz, és ezért bujkálok előle, és kerülöm. Butaság felsőfokon…

Miután beviharzottam a szobámba, nekidőltem szemben az ajtónak. Megfordultam, és ami ott fogadott, az újabb okot adott a pánikra.

Ali táskája ott hevert a padlón. Megdermedtem. Hogy… mégis hogyan? Ki tette ezt ide? Mióta van ez itt? Egyre több kérdés merült fel bennem, mint válasz.

Gyors léptekkel mentem oda, és térdeltem le mellé. Nekiestem, kicipzáraztam az arany kézitáskát, és kutatni kezdtem benne. Volt benne szájfény, szempillaspirál, zsebkendő, és egy pénztárca. Semmi extra. Viszont telefon nem volt benne. Talán az Alisonnál van. Tényleg, még meg sem próbáltam elérni valahogy.

A telefonomhoz szaladtam, és tárcsáztam Ali számát. Kicsöngött. Még mindig kicsöngött. Imádkoztam magamban, hogy felvegye. Közben háttérzajnak ment a TV a szobámban. Híradó ment. De semmi érdekes. A telefon még mindig kicsöngött, és én már kezdtem feladni. Mikor elemeltem a fülemtől a készüléket, felvették.

  - Alison? – szóltam bele félénken.

  - Igen, Cat? – szólt bele pár másodpercnyi szünet után. Elmosolyodtam, és kifújtam a levegőt.

  - Tehát jól vagy? – kérdeztem.

  - Persze. Hogy ne lennék jól? – szólt. Éppen nyitottam volna beszédre a szám, amikor a TV felhívta a figyelmemet.

  „Tegnap éjjel, 2 aggódó szülő hívta a rendőrséget, miszerint aznap eltűnt a lányuk. Nem tudunk többet, csakhogy a lány, nem ért haza aznap. A lány neve; Alison DiLaurentis.”