Az álombeli drogos kislány
Ali eltűnt. Legalábbis ezt mondja a Híradós bácsi. A
telefonra néztem, kicsit eltátott szájjal.
- Cat, ott vagy még?
– szólt belőle Alison. Vagyis ki tudja, hogy kicsoda. A kérdés az, hogy most
feltegyem e neki azt a kérdést, hogy ő kicsoda. Vagy belemenjek a játékba, és
magam derítsem ki. Gyorsan kell döntenem.
- Igen… Itt vagyok.
– szóltam bele.
- Minden rendben? –
kérdezte.
- Persze… Rendben. –
mosolyogtam, de ezt persze ő nem látta. Beszállok a játékba. – Figyelj csak…
Ali! – fejeztem be.
- Igen? – kérdezte
vissza.
- Merre vagy? –
tettem fel a kérdést.
- Én… itthon. –
válaszolt.
- Átmehetek
hozzátok? Összevesztem Ashtonnal, és nem akarok itthon lenni vele. – játszottam
a szerepet. Tudni akarom ki ez, és ki volt az, aki ott volt a parkban. Na, meg
hol van Ali.
- Inkább… mi lenne,
ha ugyanott találkoznánk ahol tegnap? – vetette fel az ötletet. Kicsit
megijedtem, hogy megint ott kell lennem. Egyedül. A sötétben.
- Rendben. – vontam
meg a vállam.
Megbeszéltük, hogy majd este megint ott találkozunk.
Próbáltam rávezetni az illetőt, hogy inkább délután valamikor, de neki csak
este volt jó az időpont. Persze, mivel akkor drámai, igaz?!
Miután lebonyolítottam ezt a telefonbeszélgetést, kinyomtam,
majd ledobtam a telefonom az asztalra, én pedig az ágyra ültem, Ali táskájával
a kezemben. Forgatgatni kezdtem a kezemben ide-oda. Míg észrevettem egy másik
zsebet is az oldalán. Összevontam a szemöldököm, majd kicipzáraztam azt. Benne
volt egy baba. Várj, mi?! Egy baba? Minek ez Alinek? Nem volt nagy, akkora,
mint a tenyerem, hosszú szőke hajú, sárga pólós, farmeros baba.
Kopogtak az ajtómon. Gyorsan visszaraktam a zsebbe a babát,
visszapakoltam belé, majd visszazipzáraztam, és az ágy alá rejtettem.
- Gyere be!-
kiabáltam, majd benyitottak. Gyorsan felálltam, és próbáltam természetesen
viselkedni, bár nagyon izgatott voltam.
- Minden rendben? –
jött be összevont szemöldökkel Ashton.
- Persze, minden a
legnagyobb… rendben! – mosolyogtam.
- Biztos? –
kérdezte, miközben a TV-t nézte a hátam mögött, fura arckifejezéssel. Beálltam
a TV elé, majd megfordultam, és kikapcsoltam.
- Igen, biztos. Kész
a reggeli? – haraptam be a számat.
- Hiszen együtt
csináltuk. – nézett rám Ash.
- Oh, tényleg! –
ütöttem meg játékosan homlokomat. – Milyen szétszórt vagyok. – nevettem
kínomban. Ezt jól elcsesztem…
- Nem szétszórt
vagy, hanem titkolózós. – jött közelebb. – Van valami, amit el akarsz mondani?
– vonta föl a szemöldökét.
- Mmm, nincs! –
vágtam rá.
- Oké… - nézett rám,
majd kiment. Kifújtam a levegőt, majd lehuppantam az ágyra.
- Ja, és szólj
Calumnak! – nézett be még egyszer, majd már tényleg kiment. Újra a kezembe
vettem a telefonom, de az idegességtől, és az izzadt kezem miatt kiejtettem a
kezemből. Lehajoltam érte, de nem tudtam megfogni. Mintha víz lenne, hullámozni
kezdett a kép előttem. Összevont szemöldökkel próbáltam ijedten felszedni a
telefonom a földről, de egyre homályosabb lett minden. Felnéztem, és az ajtó is
ugyanolyan volt. Odafutottam, és furcsa módon meg tudtam fogni a kilincset.
Kifutottam a szobából,és leszaladtam az emeletről.
- Ashton! –
kiabáltam rémülten. Teljesen megijedtem. Mi van, ha valami bajom van?! – Ash! –
néztem körbe. De semmi. Szó szerint. Senki, és semmi nem volt a földszinten.
Eltűntek a bútorok. A képek a falról. Minden. A fiúknak semmi nyoma nem volt.
Kiszaladtam a bejárati ajtón, és a kihalt utcával találtam szembe magam.
Kiszaladtam az úttestre, és ott álltam meg, majd ijedten nézegettem körbe. Rám
jött a sírhatnék. A tudat, hogy biztos megőrültem.
- Luke. – suttogtam
magam elé sírva. – Hol vagytok? – folytattam ugyanabban a hangnemben. – Segítsetek!
– sírtam. – Ash, merre vagy? – fújtam ki a levegőt. – Te vagy a bátyám,
kötelességed itt lenni, és segíteni nekem!
*Ashton Irwin szemszöge*
Miután kijöttem Cat szobájából, nagyon furának tartottam
húgom viselkedését. De úgy gondoltam, meg tudja oldani. Na, jó, ezt még én sem
gondolhatom komolyan…
Cat csak a bajt hozná magára. Megint. Mint mindig. Miután
kijöttem a szobájából, szóltam helyette is Calumnak, mert tudtam, úgysem szólna
neki ő maga.
Gondoltam meg kéne lepni Catet valamivel, hisz mostanában
csak kétségek közt vergődik. Elhívtam a fiúkat bevásárolni a boltba.
Hazafelé vettük az irányt, majd amit ott láttam,
megrémisztett, de nem csak engem, hanem a kocsiban ülő többi fiút is. Catarina
az út közepén sírt, és motyogott valamit magában. A szemei karikásak voltak, a
haja kócos, és alig állt a lábán.
Rögtön kipattantam az autóból, és a húgom felé vettem az
irányt. A többiek is követtek.
- Cat, jól vagy? –
kérdeztem. – Mit művelsz itt az út közepén? – vontam össze a szemöldököm.
- Ashton Fletcher
Irwin! – kezdett el a motyogásból, hirtelen hangnemet váltani, és ordibálni
kezdett. – Azt ígérted, hogy mindig mellettem leszel, és nem lesz semmi baj! –
folytatta. – Vagy talán hazudtál? – nevetett gúnyosan, ami megrémisztett.
Mögöttem Luke ijedt tekintetére kaptam fel a fejem.
- Mi történt vele? –
kérdezte aggódóan.
- Luke, te senkiházi
rohadék! Bárhol is vagy, maradj távol tőlem! Tudom a titkod, mindent tudok,
amiről nem kéne! – nevetett még mindig. Ezek szerint ő most nem lát minket?
- Be van drogozva. –
közölte halál komolyan Mikey.
- Vajon ő csinálta
ezt magával? – vonta össze szemöldökét Calum.
- Hülye vagy?! –
kérdezte mindenki kórusban.
- Biztos, hogy nem!
Nem lenne rá képes… - mondta Luke. Mindenki egy véleményen volt, és igazunk is
volt. Nem ő tette ezt magával.
- Valamit tennünk
kéne! – aggódtam.
- Majd én! – ment
hozzá közel Luke. Kisöpörte a haját az arca elől, majd hirtelen a vállára
kapta, és elindult a ház felé. Mindenki követte őket, majd bezártuk magunk
mögött az ajtót.
Ahogy bezárult az ajtó az álmom is bezárult. Igen, ezt csak
álmodtam. Izzadva, és kiabálva ébredtem fel.
- Minden rendben? –
jött be Cat, és Luke aggódóan.
- Tiszta izzadt
vagy. Rosszat álmodtál? – simított félre az arcomból egy kósza tincset Cat.
Bólintottam egyet. – Hozok egy vizes rongyot. – állt fel, majd kiment a
szobából. Nem tudtam utána szólni, hogy nem szükséges, mert túlságosan el
voltam foglalva azzal, hogy kigyönyörködjem magam a húgomban. Hogy most milyen
is. Segítőkész, szép kedves, aranyos. Nem pedig egy bedrogozott szellem lány.
Mert úgy 2 perce még teljesen úgy nézett ki. De az más dolog.
- Minden oké, haver?
– kérdezett Luke.
- Persze. –
mosolyogtam. – Csak egy rossz álom.
- Ezen a héten, már
negyedszerre…- nézett rám.
- Minden oké. –
mosolyogtam. – De… meg kell kérdeznem.
- Mit?
- Ugye biztos
abortusza volt? – kérdeztem.
- Kinek? – vonta
össze a szemöldökét.
- Sarának. –
mondtam.
- Igen, biztos. –
válaszolt.
- És megesküszöl,
hogy nem tőled volt a gyerek? – vontam föl szemöldököm.
- Igen, meg! Ash,
nem az esetem Sara…
- Ez itt nem érdekel
senkit! – vágtam közbe mondatába. – Most nem az eseted, de ennek már 2 és fél
éve, Luke.
- Pont ezért.
Tudnánk róla, ha valaki felcsinálta volna őt nem? – kérdezte.
- De… - válaszoltam.
- Akkor zárjuk már
le ezt a témát jó? Nem feküdtem le Sarával, és nem is fogok! Catet szeretem… -
motyogta. Rámosolyogtam.
- Itt vagyok. – jött
be a húgom, leült mellém az ágyra, majd a homlokomra szorította a hideg vizes rongyot.
– Mit álmodtál? Ahogy érzem lázas is vagy kicsit… – állapította meg.
- Jól vagyok, nyugi.
– nevettem, de a mosoly azonnal lefagyott az arcomról, amint megláttam Cat
aggódó arcát. Valószínűleg azért aggódik, mert mint már Luke is mondta, ez a
héten a negyedik alkalom, hogy így kelek fel. Mindig ezt álmodom, de nem tudom,
hogy miért…
Hiszen nem is létezik Alison DiLaurentis.
Nagyon nagyon tetszett.:) Fantasztikus rész lett mint mindig:* Gyorsan hozd a kövit:) <3
VálaszTörlés