2014. december 14., vasárnap

9.fejezet. - Az álombeli drogos kislány


Az álombeli drogos kislány 


Ali eltűnt. Legalábbis ezt mondja a Híradós bácsi. A telefonra néztem, kicsit eltátott szájjal.
  - Cat, ott vagy még? – szólt belőle Alison. Vagyis ki tudja, hogy kicsoda. A kérdés az, hogy most feltegyem e neki azt a kérdést, hogy ő kicsoda. Vagy belemenjek a játékba, és magam derítsem ki. Gyorsan kell döntenem.
  - Igen… Itt vagyok. – szóltam bele.
  - Minden rendben? – kérdezte.
  - Persze… Rendben. – mosolyogtam, de ezt persze ő nem látta. Beszállok a játékba. – Figyelj csak… Ali! – fejeztem be.
  - Igen? – kérdezte vissza.
  - Merre vagy? – tettem fel a kérdést.
  - Én… itthon. – válaszolt.
  - Átmehetek hozzátok? Összevesztem Ashtonnal, és nem akarok itthon lenni vele. – játszottam a szerepet. Tudni akarom ki ez, és ki volt az, aki ott volt a parkban. Na, meg hol van Ali.
  - Inkább… mi lenne, ha ugyanott találkoznánk ahol tegnap? – vetette fel az ötletet. Kicsit megijedtem, hogy megint ott kell lennem. Egyedül. A sötétben.
  - Rendben. – vontam meg a vállam.
Megbeszéltük, hogy majd este megint ott találkozunk. Próbáltam rávezetni az illetőt, hogy inkább délután valamikor, de neki csak este volt jó az időpont. Persze, mivel akkor drámai, igaz?!
Miután lebonyolítottam ezt a telefonbeszélgetést, kinyomtam, majd ledobtam a telefonom az asztalra, én pedig az ágyra ültem, Ali táskájával a kezemben. Forgatgatni kezdtem a kezemben ide-oda. Míg észrevettem egy másik zsebet is az oldalán. Összevontam a szemöldököm, majd kicipzáraztam azt. Benne volt egy baba. Várj, mi?! Egy baba? Minek ez Alinek? Nem volt nagy, akkora, mint a tenyerem, hosszú szőke hajú, sárga pólós, farmeros baba.
Kopogtak az ajtómon. Gyorsan visszaraktam a zsebbe a babát, visszapakoltam belé, majd visszazipzáraztam, és az ágy alá rejtettem.
  - Gyere be!- kiabáltam, majd benyitottak. Gyorsan felálltam, és próbáltam természetesen viselkedni, bár nagyon izgatott voltam.
  - Minden rendben? – jött be összevont szemöldökkel Ashton.
  - Persze, minden a legnagyobb… rendben! – mosolyogtam.
  - Biztos? – kérdezte, miközben a TV-t nézte a hátam mögött, fura arckifejezéssel. Beálltam a TV elé, majd megfordultam, és kikapcsoltam.
  - Igen, biztos. Kész a reggeli? – haraptam be a számat.
  - Hiszen együtt csináltuk. – nézett rám Ash.
  - Oh, tényleg! – ütöttem meg játékosan homlokomat. – Milyen szétszórt vagyok. – nevettem kínomban. Ezt jól elcsesztem…
  - Nem szétszórt vagy, hanem titkolózós. – jött közelebb. – Van valami, amit el akarsz mondani? – vonta föl a szemöldökét.
  - Mmm, nincs! – vágtam rá.
  - Oké… - nézett rám, majd kiment. Kifújtam a levegőt, majd lehuppantam az ágyra.
  - Ja, és szólj Calumnak! – nézett be még egyszer, majd már tényleg kiment. Újra a kezembe vettem a telefonom, de az idegességtől, és az izzadt kezem miatt kiejtettem a kezemből. Lehajoltam érte, de nem tudtam megfogni. Mintha víz lenne, hullámozni kezdett a kép előttem. Összevont szemöldökkel próbáltam ijedten felszedni a telefonom a földről, de egyre homályosabb lett minden. Felnéztem, és az ajtó is ugyanolyan volt. Odafutottam, és furcsa módon meg tudtam fogni a kilincset. Kifutottam a szobából,és leszaladtam az emeletről.
  - Ashton! – kiabáltam rémülten. Teljesen megijedtem. Mi van, ha valami bajom van?! – Ash! – néztem körbe. De semmi. Szó szerint. Senki, és semmi nem volt a földszinten. Eltűntek a bútorok. A képek a falról. Minden. A fiúknak semmi nyoma nem volt. Kiszaladtam a bejárati ajtón, és a kihalt utcával találtam szembe magam. Kiszaladtam az úttestre, és ott álltam meg, majd ijedten nézegettem körbe. Rám jött a sírhatnék. A tudat, hogy biztos megőrültem.
  - Luke. – suttogtam magam elé sírva. – Hol vagytok? – folytattam ugyanabban a hangnemben. – Segítsetek! – sírtam. – Ash, merre vagy? – fújtam ki a levegőt. – Te vagy a bátyám, kötelességed itt lenni, és segíteni nekem!
*Ashton Irwin szemszöge*

Miután kijöttem Cat szobájából, nagyon furának tartottam húgom viselkedését. De úgy gondoltam, meg tudja oldani. Na, jó, ezt még én sem gondolhatom komolyan…
Cat csak a bajt hozná magára. Megint. Mint mindig. Miután kijöttem a szobájából, szóltam helyette is Calumnak, mert tudtam, úgysem szólna neki ő maga.
Gondoltam meg kéne lepni Catet valamivel, hisz mostanában csak kétségek közt vergődik. Elhívtam a fiúkat bevásárolni a boltba.
Hazafelé vettük az irányt, majd amit ott láttam, megrémisztett, de nem csak engem, hanem a kocsiban ülő többi fiút is. Catarina az út közepén sírt, és motyogott valamit magában. A szemei karikásak voltak, a haja kócos, és alig állt a lábán.
Rögtön kipattantam az autóból, és a húgom felé vettem az irányt. A többiek is követtek.
  - Cat, jól vagy? – kérdeztem. – Mit művelsz itt az út közepén? – vontam össze a szemöldököm.
  - Ashton Fletcher Irwin! – kezdett el a motyogásból, hirtelen hangnemet váltani, és ordibálni kezdett. – Azt ígérted, hogy mindig mellettem leszel, és nem lesz semmi baj! – folytatta. – Vagy talán hazudtál? – nevetett gúnyosan, ami megrémisztett. Mögöttem Luke ijedt tekintetére kaptam fel a fejem.
  - Mi történt vele? – kérdezte aggódóan.
  - Luke, te senkiházi rohadék! Bárhol is vagy, maradj távol tőlem! Tudom a titkod, mindent tudok, amiről nem kéne! – nevetett még mindig. Ezek szerint ő most nem lát minket?
  - Be van drogozva. – közölte halál komolyan Mikey.
  - Vajon ő csinálta ezt magával? – vonta össze szemöldökét Calum.
  - Hülye vagy?! – kérdezte mindenki kórusban.
  - Biztos, hogy nem! Nem lenne rá képes… - mondta Luke. Mindenki egy véleményen volt, és igazunk is volt. Nem ő tette ezt magával.
  - Valamit tennünk kéne! – aggódtam.
  - Majd én! – ment hozzá közel Luke. Kisöpörte a haját az arca elől, majd hirtelen a vállára kapta, és elindult a ház felé. Mindenki követte őket, majd bezártuk magunk mögött az ajtót.
Ahogy bezárult az ajtó az álmom is bezárult. Igen, ezt csak álmodtam. Izzadva, és kiabálva ébredtem fel.
  - Minden rendben? – jött be Cat, és Luke aggódóan.
  - Igen. Persze… ültem fel idegesen.
  - Tiszta izzadt vagy. Rosszat álmodtál? – simított félre az arcomból egy kósza tincset Cat. Bólintottam egyet. – Hozok egy vizes rongyot. – állt fel, majd kiment a szobából. Nem tudtam utána szólni, hogy nem szükséges, mert túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy kigyönyörködjem magam a húgomban. Hogy most milyen is. Segítőkész, szép kedves, aranyos. Nem pedig egy bedrogozott szellem lány. Mert úgy 2 perce még teljesen úgy nézett ki. De az más dolog.
  - Minden oké, haver? – kérdezett Luke.
  - Persze. – mosolyogtam. – Csak egy rossz álom.
  - Ezen a héten, már negyedszerre…- nézett rám.
  - Minden oké. – mosolyogtam. – De… meg kell kérdeznem.
  - Mit?
  - Ugye biztos abortusza volt? – kérdeztem.
  - Kinek? – vonta össze a szemöldökét.
  - Sarának. – mondtam.
  - Igen, biztos. – válaszolt.
  - És megesküszöl, hogy nem tőled volt a gyerek? – vontam föl szemöldököm.
  - Igen, meg! Ash, nem az esetem Sara…
  - Ez itt nem érdekel senkit! – vágtam közbe mondatába. – Most nem az eseted, de ennek már 2 és fél éve, Luke.
  - Pont ezért. Tudnánk róla, ha valaki felcsinálta volna őt nem? – kérdezte.
  - De… - válaszoltam.
  - Akkor zárjuk már le ezt a témát jó? Nem feküdtem le Sarával, és nem is fogok! Catet szeretem… - motyogta. Rámosolyogtam.
  - Itt vagyok. – jött be a húgom, leült mellém az ágyra, majd a homlokomra szorította a hideg vizes rongyot. – Mit álmodtál? Ahogy érzem lázas is vagy kicsit… – állapította meg.
  - Jól vagyok, nyugi. – nevettem, de a mosoly azonnal lefagyott az arcomról, amint megláttam Cat aggódó arcát. Valószínűleg azért aggódik, mert mint már Luke is mondta, ez a héten a negyedik alkalom, hogy így kelek fel. Mindig ezt álmodom, de nem tudom, hogy miért…

Hiszen nem is létezik Alison DiLaurentis. 

1 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon tetszett.:) Fantasztikus rész lett mint mindig:* Gyorsan hozd a kövit:) <3

    VálaszTörlés