2.fejezet. - Signs of fatigue

Sziasztok!

Nagyon nagyon sokáig volt szünet, és ennek bizony oka volt. De ezt nem hiszem, hogy meg fogom osztani veletek, ne haragudjatok!:/

Viszont, most megjöttem az új résszel!:) 

Nagyon nagyon rövid lett, de igyekszem írni még, még, és jól is haladok. 

Jó olvasást!:)

xx

Signs of fatigue

 

  - Megjöttem! – jöttem be az ajtón. De látszólag senkit nem érdekelt, hogy reggel 10-től este 8-ig dolgoztam. – Mondom, megjöttem! – kiabáltam hangosabban.

  - Ash, megjött a húgod! – hallottam Michael hangját az emeletről.

  - Calum, megjött az egyik legjobb barátod! – kiáltott az emeletről, most Ash.

  - Luke, megjött a csajod! – folytatta a láncot Cal. Megforgattam a szemeimet. Luke jött le az emeletről.

  - Na, milyen volt? – mosolygott, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

  - Fárasztó. – rogytam le a kanapéra. – Találkoztam egy sráccal.

  - Biztos vagy benne, hogy ezt nekem kell mondanod? – nevetett.

  - Nyugi, nem az esetem. De, aranyos srác. – mosolyogtam. – A neve Jay. Amúgy a fiúk miért nem jönnek le az emeletről? – vontam fel a szemöldököm.

  - Rendet raknak. – vonta meg a vállát.

  - Csaj van náluk?

  - Igen. – vitte le tekintetét a földre, mire elnevettem magam. – Van kedved, elmenni valahová? – csillant fel a szeme.

  - Most? Ne haragudj, de nagyon fáradt vagyok. – nyafogtam.

  - Hát jó! Akkor menj fel, pihend ki magad! – biccentett az emeletre. Elmosolyodtam, majd tettem, amit mondott, és felcammogtam. Ahogy beértem a szobámba, lezuhantam jóformán az ágyamra, és csak nyöszörögtem. Az első munkanapom ilyen fárasztó volt, akkor milyen lesz a többi, Ki fogom bírni egyáltalán? Majd eldől.

Észre sem vettem, de nagy gondolkodásom közepette, elnyomott az álom. A telefonom csörgése riasztott fel. Kicsit összerezzentem a hirtelen jött hangra, majd nyafogva, nyöszörögve álltam fel, és mentem az íróasztalomhoz. Ismeretlen.

  - Igen? – kérdeztem halkan, fáradtan.

  - Szia, Cat! – szólt bele egy vidám hang. Be kell, valljam, nagyon ismerős volt, de mégsem ugrott be.

  - Ki is vagy? – tettem át a súlyomat a bal lábamról a jobbra.

  - Jaj, bocsi. Jay Keppler. – válaszolt vidáman. Nem ugrott be, annyira fáradt voltam.

  - Hogy kicsoda? – vontam össze a szemöldököm. Ekkor beugrott az a jelenet, amikor leejtettem a dobozokat, és egy srác segített nekem, utána pedig elbeszélgettünk. – Szia, Jay! – mondtam, már vidáman.

  - Na, végre, hogy leesett! – nevetett. – Hogy vagy?

  - Fáradtan. Most jöttem haza melóból. – húztam el a szám, de kötve hiszem, hogy ezt látta volna.

  - Uh, az gáz. – vitte le a hangsúlyát.

  - Egyébként honnan tudod a számom? – vontam össze szemöldököm.

  - Elkértem Anatól.

  - Oh, értem… - kuncogtam, talán kicsit hangosabban a kelleténél. Ebben a pillanatban egy kicsit hangosabb, tompa hangot hallottam az ajtó felől. Összevontam a szemöldököm, majd Jay hangja zökkentett ki csodálkozásomból.

  Kicsit még beszélgettünk mindenféléről, majd letettük. Nagyon fáradt voltam, tehát lefeküdtem aludni, egy rövid zuhany után.

*Luke Hemmings szemszöge*

Kicsit furcsállottam, hogy már rögtön az első napon 10 órás műszakot adtak Catnek, de hát, mit ne mondjak… elég jól megfizeti az öregasszony. Mikor Cat hazajött, látszott rajta, hogy nagyon fáradt. A szemei alatt, kis táskák voltak, és eléggé sápadt is volt. A lábai remegtek az álmosságtól, és csak úgy vonszolta magát a padlón.

Gondoltam, ha már felment, én is elmegyek, elvonulok a szobámba. Ahogy elmentem Cat ajtaja előtt, meghallottam kuncogni egyet, kicsit, sőt nagyon csábosabban. Megálltam az ajtó előtt, és nekitámasztottam a fülemet, Cat ajtajának. Tudom, nem helyes dolog hallgatózni, de kíváncsi voltam, mire ez a nagy kuncogás. Cat éppen telefonált – gondolom – és valami, Jayyel beszélt. Biztos az a fiú, akivel ma ismerkedett össze. Valamiért nagyon nem szimpi a csávó.

Miközben hallgatóztam, alig 3-4 másodpercet, meguntam, és elmentem a szobám felé, egy kicsit hangosabban a kelleténél. Majd bezárkóztam szentélyembe. Persze, szívesen lettem volna Cattel, de ha fáradt, akkor fáradt…

*Catarina Irwin szemszöge*

Mikor arra ébredsz, hogy a legjobb barátod melletted fekszik, és átölelheted puha kis testét, felülmúlhatatlan. De persze ennek a kis plüssnek, neve is van. Toby. Rendkívül aranyos kis állat figura. Egy kalapos macskát ábrázol, bajusszal a szája, és az orra között. Még akkor kaptam, amikor 7 éves voltam, a legjobb barátnőmtől, mint tudjátok, Mactől, és Saratól. Nekik is ugyanilyenjük van, Macnek egy majom, Saranak pedig egy kutya.

  Nagyokat pislogva nyitottam ki barnás, szinte már feketés íriszeimet, majd nagyra nyílt szemekkel vettem tudomásul, hogy fejjel lefelé tartottam Tobyt, így a macska feneke, éppen az arcomban volt. Hevesen fordítottam meg, majd raktam le a kis állatfigurát a párnámra. Felültem a puha ágyon, és lassan felálltam. De ezt meg is bántam. Beszédültem, és szinte rögtön, ahogy a lábaimra helyeztem a súlyomat, a látásom, elsötétült. Minden egyszerre folyt össze, egy fekete csomóvá, és hangosan találkozott elgyengült testem a szőnyeggel fedett padlóval.

 

1.fejezet. - Első nap

Hey!

Meghoztam a 3. évad első részéééét!:)

Szerintem, saját véleményem szerint, nem lett rossz!...

De ez a ti véleményetektől függ, persze!:D

Nincs nagyon mit hozzáfűznöm, tehát...

Jó olvasást!:)

xx

Első nap

  - Ma van az első napom, nem késhetek el! – morogtam magamban ezt a mondatot, miközben kapkodva szedtem össze a táskámat, viszont a telefonomat nemigen találtam sehol. A munkahelyemre kell mennem, azaz, mint tudjátok, a zeneboltba. Ma van az első napom, és nem hiszem, hogy jó benyomás lenne, ha elkésnék. – Hol van az a rohadt telefon? – morgolódtam, miközben a szobámban már mintha tornádó söpört volna át.

  - Ezt keresed? – állt a szobám ajtajába egy önelégült mosoly kíséretében Michael, miközben feltartotta a kezében lévő készüléket.

  - Mégis mit keres nálad? – vettem fel a már csak a telefonomat hiányoló táskámat, majd Michael kezéből a hiányzó tárgyat kikaptam, és kisiettem a szobámból.

  - Tegnap bealudtál a kanapén, és otthagytad a telefonod. – vonta meg a vállát, miközben a dzsekiét vette, és én is.

Sietős tempóban haladtunk a kocsi felé, majd onnan a zeneboltba. Amikor odaértünk, villámsebességgel pattantam ki a kocsiból.

  - Végre, végre, végre! – hajtogattam, miközben kikászálódtam az autóból, becsaptam annak ajtaját, majd az ajtón berontottam. Egy csilingelő hang jelezte, hogy bejöttem, vagyis inkább berontottam. Odabent a pult mögött Ana néni rendezkedett pár papírt, és a boltban alig 10 ember lehetett. Nem valami nagy bevételű, de én megkapom a jussom… Elég rendesen!

  - Na, hogy beértél! – jött ki a pult mögül Ana néni. – Persze nem lett baj, ha késel, elnéztem volna. – paskolta meg mosolyogva az arcom, amit utálok. Persze, ki nem? Michael utánam jött be az ajtón. – Ki a barátod, Cat? – nézett mosolyogva a fiúra.

  - Oh, ő Michael! – húztam közelebb az említett fiút. – Michael, ő itt Ana néni! – mutattam a mosolygó idős hölgyre.

  - Nagyon helyes fiatalembert találtál magadnak Cat! – fogott kezet Michaellel.

  - Jaj, nem! Mi nem vagyunk együtt. – nevettem.

  - Oh, akkor elnézést! – mentegetőzött Ana. – Csak olyan sokszor láttalak már titeket együtt, azt hittem. – mosolygott zavartan.

  - Legjobb barátok vagyunk. – bólogattam. Michael csak kuncogott, de nem tudom, hogy kínjába, vagy az öreg hölgy félreértésében. Végül Michael elbúcsúzott, és elment.

  - Rendben Cat, akkor most szeretnék kérni tőled valamit! – szólt hozzám Ana.

  - Mi lenne az? – rántottam meg a vállam mosolyogva.

  - Én nekem el kell mennem pár órára. – fogta meg azokat a papírokat, amiket még az imént sietősen rendezett. – Addig csak annyi lenne a dolgod, hogy vigyázz a boltra, légy aktív a pénztárnál is. – mutatott a tárgyra. – És ott hátul van pár doboz, azokat betűk szerint kéne be, és kipakolni. – sorolta.

  - Nem probléma! – mosolyogtam.

  - Szuper vagy! – ölelt meg. – Akkor sok sikert, én megyek is! – és ezzel kiment. Hát, van dolgom, az biztos. Körbenéztem, hogy esetleg akar e valaki fizetni, de nem. Mindenki el volt foglalva a CD-k nézegetésével. Hátramentem, és tényleg voltak ott dobozok. Vagy 5 nagy kartondoboz hevert a földön, némelyik egymásra pakolva. Lassan felvettem az egyiket, amire az volt írva, hogy „D”. Tehát, ehhez a betűhez kell vinni, és kipakolni. Nem nehéz. Lassan felvettem a kartondobozt, és elindultam a szektorokhoz. Vagy 4 lépést mehettem, amikor valaminek nekimentem, így a doboz tartalmának a fele most már a földet díszítette. Magam elé pillantottam, és láttam, hogy egy srácnak mentem neki.

  - Ne haragudj! – mentegetőzött.

  - Ugyan, semmi baj! – mosolyogtam, majd letérdeltem, és elkezdtem szedegetni a CD-ket, bele a kartondobozba. Persze le tudtam volna üvölteni a fejét, hogy figyelhetne jobban, de mivel ő vevő, ezért nem teszem.

  - Várj, hadd segítsek! – térdelt le ő is, és elkezdte szedegetni. Ez meglepett. Azt hittem, hogy itt fog hagyni, hogy csináljam magam, de e helyett segít. Hát, jó!

  - Köszönöm, de nem szükséges! – motyogtam magamban.

  - Kész is! – mosolygott. – Amúgy Jay vagyok. – nyújtotta a kezét, hogy fel tudjak állni.

  - Cat! – mosolyogtam, majd felálltam.

  - Úgy érted macska? – mosolygott.

  - A Catarina becézése. – vizslattam a földet.

  - Értem. – vágta zsebre a kezét. Felvettem a padlóról a már telipakolt dobozt, hogy most megint teszek egy próbát. – Add csak, hadd segítsek! – vette ki a kezemből a dobozt.

  - Erre semmi szükség, vásárló vagy! – mosolyogtam.

  - Én vertem ki a kezedből, legalább hadd segítsek odavinni ahova, kell! – forgatta a szemeit. Végül belementem, és megmutattam, hogy hova kell vinnie.

*Jay szemszöge*

Bevallom, hogy nagyon megtetszett ez a macska. Vagyis, Cat… aj, de fura neve van! Nem hallottam még lányt, akit macskának hívnak. De mindegy is. Szóval a lényeg az, hogy nagyon tetszik. Pedig még alig 2 perce ismerem.

  - Köszönöm a segítséget! – mosolygott, miután leraktam a dobozt az általa mondott helyre.

  - Nagyon szívesen. – viszonoztam. – Nem láttalak még itt, új vagy? Eddig csak azt az idős nénit láttam, de téged nem. – ráztam a fejem.

  - Ez az első napom. – forgatta a szemeit.

  - És máris dobozokat, meg a pénztárt is rád bízzák, na, meg egyedül hagynak? – mosolyogtam felvont szemöldökkel.

  - Nem olyan vészes. – kezdett el kipakolni a CD-ket a dobozból a megfelelő helyre, de ehhez kicsit mögém kellett mennie.

  - Na, és, idevalósi vagy? – akartam játszani a „Nagy lazát” ámbár ez nem az én stílusom. Rátámaszkodtam a mellettünk lévő polcra, játszva az imént említett személyiséget, de sajnos bénaságomban az a polc elég gyenge volt, így ahogy ránehezedtem, kicsit megrogyott. Szerencsére Cat háttal volt nekem, így nem látta.

  - Igen. – mondta, miközben még mindig a CD-ket pakolta. – De nemrég költöztem a bátyámhoz. – ment vissza a dobozhoz még egy pár CD-ért.

  - Ki a bátyád? – vontam össze a szemöldököm.

  - Ashton Irwin. – mosolygott rám. Meglepődtem. Az, az Ashton Irwin? Ha igen, akkor nem akárkivel beszélgetek, hanem… Most ugrott be! Tényleg, ő Catarina Irwin! Akkor neki van fiúja… Luke Hemmings. De barátkozni lehet, nem?

  - Őt ismerem. – válaszoltam. – Persze nem személyesen, hanem… érted. – csaptam rá a combomra.

  - Értem. – mosolygott. – Ouhh! – nézett a pénztár felé. – Azt hiszem, nekem mennem kell. – húzta el a száját. – Örültem, Jay! – köszönt el, majd odament a pénztáros pult mögé, és elkezdte kiszolgálni a vendégeket.

"Közérdekű"

Sziasztok Kedves Olvasók!
Először is: Köszönök szépen mindenfajta támogatást, kommentet, "Tetszik"-et. Nagyon sokat jelent ebből mindegyik. Viszont legjobban azt köszönöm, hogy egészen eddig, és remélem még sokáig olvassátok a történetem, és támogattok! Rengeteget jelent! Igazából nagyon szeretek történeteket/fejezeteket írni, tehát nem muszájból csinálok semmit! ű
Nagyon imádlak titeket!:)<3
És még egy dolog!
Néhány olvasómnak van blogja! Sokan írták e-mailbe, hogy nézzek be, és be is néztem. Nagyon tetszett mindenkié, főleg Loretta blogja! Nagyon tetszik belőle minden, ahogy van! És senki ne értsen félre semmit, senki nem kért meg rá, hogy ezt így nevezzem úgy, "Reklámozzam!":D Mert nem vagyok olyan, hogy bárkinek a blogját is CSAK ÚGY reklámoznám:D
Mindegy is! Csak gondoltam így külön el is mondom!
De a lényeg az, hogy mindent köszönök! De ezt a bejegyzést ne úgy fogjátok fel, hogy búcsúbejegyzés! Mert nem az! Csak affajta... Közérdekű!
Ezenkívül!
A következő rész, azaz a 3. évad első része, évadkezdő, az csak holnap várható!:/
Viszont nem tudom, hogy milyen hosszú lesz, még neki sem álltam:/ Ne haragudjatok!:/ Eléggé kimerültem mostanság, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek részek!
Mindegy, szóval még nem tudom, hogy milyen hosszú lesz a rész, de lesz! Holnap!:)
A történetet, még egyáltalán nem zárom le! Lesznek még bőven évadok, tartson ez 10 évadig is! Nem tudom! És remélem, hogy még nagyon sokáig velem lesztek!:)<3
Köszönöm!:)<3

21. fejezet(évadzáró) - Zenebolti eladó

Hey!:)

Jézusom, hát ez is eljött!:o

Az évadzáró rész...

El sem hiszem, hogy már a 2. évadnak is vége van! De semmi baj, hiszen lesz még 3. évad is!:)

Jó olvasást!:)

xx

 Zenebolti eladó

Másnap reggel az ébresztőóra kegyetlen csörgése zavart fel álmomból. De miért szól az ébresztő? Hiszen nyár van, hétvége. Semmi oka nincs rá. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és ahol vagyok, azt alig tudom elhinni. Várj… Hol is vagyok? Minden olyan szép, és tiszta luxus ebben a szobában, de… Miért vagyok itt? És egyáltalán hol vagyok? Lassan, és bizonytalanul tettem le, és ereszkedtem rá a lábaimra. Idegesen nézegettem körbe, és próbáltam valami olyan jelet keresni, ami mindent megmagyarázhat. De semmi. Az egyik falba egy hatalmas ablak volt beépítve. Odaballagtam, és kinéztem rajta. Először balra néztem el. Egy hatalmas út volt, ahol kocsik repesztettek. Aztán jobbra. Ugyanaz. Kocsik, és út. Na, meg a hatalmas város. De ezt a várost még életemben nem láttam. Vagyis nem emlékszem, hogy Sydneyben lenne ilyen városrész. Hatalmas épületek. Majd, végül előrefele pillantottam el. Nem, ez nem lehet igaz! Egy domb volt ott, és rajta nagy, nagy fehér betűkkel:

  „HOLLYWOOD”

Mégis, mit keresek én Hollywoodban? Hiszen tegnap még otthon voltam, a 4 fiúval. Tényleg! A fiúk! Majd ők megmagyaráznak mindent! Villámsebességgel keresgéltem mindenhol a mobilomat. Az ágyam végében lévő táskámat támadtam le először. Minden zsebet elkezdtem átfogdosni, átkutatni, de nem akadtam rá. Végül betelt a pohár, és kiborítottam az egészet, de nem volt benne. A szoba végében lévő kis kávés asztalhoz siettem. Laptop, és egy Ipad. De nincs telefon. A fogashoz siettem, és a ráakasztott dzsekim zsebében kezdtem kotorászni, de semmi nyoma a telefonomnak. Végül egy lopott pillantással megláttam az ágam mellett lévő éjjeliszekrényen. Hát, persze! Odaszaladtam, és elkezdtem keresgélni a fiúk számát. Mindig is kívülről tudtam, de most bezzeg nem jut eszembe. Bingó! Ashé volt a legelső, így őt hívtam. A telefon 3-at csörrent, majd fel is vette.

  - Mi van? – kérdezte igen flegmán.

  - Ash! Hol vagytok? – kérdeztem, miközben a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet.

  - Mégis hol lennénk? – bunkózott. – Itthon.

  - És én, hol vagyok? – kérdeztem.

  - Honnan a faszból tudjam? És tudod mit, nem is érdekel. Gondolom a kis puccos Hollywoodban vagy. Ha csak azért akartál hívni, hogy ezt tisztázzuk, akkor légy szíves ne fecséreld magadra az időmet. Jobb dolgom is van, mint veled foglalkozni! – a telefon egy hangos sípolásban jelezte, hogy vége a beszélgetésnek. Ez meg mi volt? Elég rosszul esett. Kit álltatok? Nagyon rosszul esett. Mi a fene folyik itt? Bátorságot vettem magamon, és most Calumot adta ki következőnek. Felhívtam. Nála nem tudom mennyit csörrent, de elég sokat. Már azon voltam, hogy hívok mást. Végül lerakta. Kinyomott! Ezeknek mi bajuk van? Ez egy rossz vicc? Luke jött ki következőnek. Őt kicsit nyugodtabban hívtam, bár Ashnél is ezt reméltem. Ő a bátyám, ő még megszívathat. De Lukenak nem lenne szíve hozzá. Megérintettem az Iphoneomon a hívás opciót, és már hívta is.

  - Mondd! – sóhajtott bele a telefonba.

  - Luke, kérlek, ezt magyarázd meg! – emeltem fel kicsit a hangom, bár már kezdtem nagyon megijedni.

  - Mi a fasz? – hallottam a hangján a meglepődöttséget. – Mit magyarázzak meg? – röhögött.

  - Hogy mit keresek itt?

  - Ne játszd már a hülyét. – tudtam, hogy meglepődött, de nagyon bunkón viselkednek.

  - Nem játszok én semmit, de teljesen megrémültem. Itt vagyok valami házban, Hollywoodban, és azt sem tudom, hogy mit keresek itt. – mondtam ijedten.

  - Tudod, kérj segítséget az ottani haverjaidtól. De minket már szerintem egyszer más sikerült elfelejtened. Könyörtelenül itt hagytál, minket Ash szülinapi bulija után, és még van bőr a képedet felhívni, és játszani a hülyét, és az ártatlant? Hát, drágám, tapsollak! – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Na, légy boldog! – és ezzel lerakta. Én… mi az, hogy ott hagytam őket Ash szülinapja után?  Hiszen akkor még otthon feküdtem az ágyamban, és akkor jött be hozzám Mikey a sajátkészítésű reggelijével. Mi folyik itt?

  Hirtelen ötlettől vezérelve kivágtam a szoba ajtaját, és egy hatalmas lépcső volt előttem, ami lefelé vezetett. Óvatosan, és zavarodottan kapaszkodtam meg a korlátra, és léptem az első lépcsőfokra, majd utána a következőre. Minél lejjebb haladtam, több tárult elém a házból. A lépcső előtt egy fa ajtó állt, és annak az ajtónak jobbra, a nappali volt – szerintem – és balra pedig egy konyha, ahonnan hangokat, és beszélgetést hallottam. Kicsit megijedtem. Nagyon! Kicsit gyorsítottam a tempómon, és benéztem a konyhába.

  - Jó reggelt drágám! – köszönt anya. Itt teljesen ledermedtem. Mi a rohadt élet folyik itt? Mit keresek Hollywoodban anyámmal, és apámmal, Austinnal? Miért gyűlölnek a fiúk? Miért nem vagyok velük? Miért nem hülyéskedek velük most otthon egy banánnal? Asht akarom. Az ölében akarok ülni, és biztonságban lenni a karjaiban. Ugyanez Lukenál. – Mi a baj szívem? – kérdezte aggódóan anya.

  - Mit akartok tőlem már megint? – kezdtem el üvölteni. – Mit kerestek itt? Tudod mit, ezt leszarom! ÉN mit keresek itt? Ashtonnal, és a fiúkkal akarok lenni otthon! Sydneyben! Miért nem vagyok ott? – üvöltöttem teljes torkomból.

  - Nyugodj meg! – jött közelebb apa.

  - Mégis hogyan nyugodjak meg? – kezdtem el sírni.

  - Felébresztetted Austint! – vette a kezébe anya a kisöcsémet.

  - Most az rohadtul nem érdekel! Hagyjatok. Végre. Békén! – üvöltöttem el magam, és felrohantam az emeletre, vissza valószínűleg az én szobámba. Becsaptam az ajtót jóformán, és háttal nekidőltem, majd lecsúsztam rajta sírva. Mi folyik itt? Megszólalt a telefonom. Levettem az éjjeliszekrényről, és ezt a feliratot láttam rajta:

  „Doki”

Mögötte pedig egy igen nyomi fejet láttam. Mivel fehér köpenyes volt a képen, és az e neve, hogy doki… De miért hív engem egy orvos?

  - Halló? – szóltam bele halkan.

  - Szia Cat! – köszönt bele egy nagyon hivatalosnak tűnő személy. Mégis ki ez, és mit akar? – Csak szeretném tudni, hogy, hogy vagy? – kérdezte kedvesen.

  - Éppenséggel borzalmasan. – fogtam meg a fejem. Nem igazán gondolkoztam, hogy mit is mondok, és kinek.

  - Oh, tényleg? – komorodott el. – Szeded a gyógyszereket? – erre a kérdésre elfelejtettem még lélegezni is. Hogy szedem- e a gyógyszeremet? Mégis milyen gyógyszert?

  - Mi- Milyen gyógyszereket? – rémültem meg.

  - Jaj Cat, ne viccelődj már! – nevetett. – A betegségedre.

  - Beteg vagyok? – emeltem fel a hangom.

  - Elfelejtetted? Igen, nem értem, hogy miért is csodálkozom. Az Amnesia maradandó tünete. – felelte halál komolyan. Am… Amnesia? Amnesiás vagyok? Mégis… miért, és…

  - Figyeljen! – vettem komolyra. – Fogalmam sincs, hogy mi folyik itt, de elmondok valamit. Rohadtul meg vagyok ijedve. Mondja csak… ha ez nem egy rossz vicc, akkor micsoda?

  - Egy álom! – nevetett. Mi?

  - Cat! Cat, ébredj már! – rázogatott valaki. Kinyitottam a szememet, és Ash aggódó arckifejezésével találtam szembe magam. Ezt az egészet csak álmodtam?

  - Mi történt? – ültem fel.

  - Éppen hoztam be a reggelidet. – biccentett a tálcára az íróasztalomon. – és láttam, hogy valami Amnesiáról motyogsz, és nagyon sírsz. – simította meg az arcom.

  - Igen, én… Csak rosszat álmodtam, ennyi. – ráztam meg a fejem. Hatalmas kő esett le a szívemről. – Ash, figyelj! Kérlek, mondd, hogy soha nem fogsz utálni! – néztem rá könnyes szemekkel.

  - Hogy hihetsz ilyet? – vonta össze a szemöldökét. – Nagyon szeretlek, és sose utálnálak téged, bármit is csinálnál! – ölelt át jó szorosan. – Megértetted? – tolt el magától, mire csak bólintottam.

Csak egy álom. Mi mindenre képes! Olyan, mintha valóban megtörténne, és nem csak a fejemben lévő délibáb játszadozna.

  - Na, gyere, edd meg a reggelit! – tette az ölembe, majd ő kiment. Elfogyasztottam az ínycsiklandozó reggelimet, majd felöltöztem. Megmostam a fogamat, az arcomat, és lementem. Mindenkit jó szorosan, és hosszadalmasan megölelgettem. Persze mindenki furán nézett rám, de nem zavarta őket. Lukenak pedig egy hosszú csókot is adtam. Mindenkit kifaggattam, hogy ugye sosem fog utálni, és mindenkinek ugyanaz volt a válasza, mint Ashnek.

  Végül kivettem a spájzból egy csomag chipset, és leültem vele egy fotelba, a nappaliba. A fiúk velem szemben voltak, Michael kockult, Calum evett, Ash, és Luke pedig videó játékoztak.

 

- Na, és Michael… - kezdtem el. – Hogy alakult tegnap Maccel? – mosolyogtam.

  - Ne is kérdezd! – motyogta a telefonjából ki se nézve.

  - Mi történt? – tettem be a számba egy darab chipset.

  - Tudtad, hogy Mac egy nagyon érzékeny lány? – nézett fel hirtelen a készülékéből. Hát, persze! Ezért nincs Macnek egy pasija sem! Mindenen megsértődik…

  - Igen, tudtam. – kuncogtam.

  - És nem akartál esetleg szólni, hogy egy hisztérikával akartam ágyba bújni? – vonta össze a szemöldökét.

  - Na, ne beszélj így Macről! – mutattam rá szigorúan. – Ő sosem bújik össze senkivel. – ettem meg még egyet.

  - Ja, nem úgy, mint te, meg Luke, ugye? – morgott.

  - Tessék? – kérdeztük vissza Lukekkal, és Ashel egyszerre. Igazából mind a ketten tisztán hallottuk, csak azt akartuk, hogy hangosan mondja ki.

  - Semmi. – szentelte megint telefonjának a figyelmét. Én lassanként megettem a nasimat, így valami más elfoglaltság kell. Felmentem a szobámba, és a netre. Neptunon minden rendben volt. Unalmamban a híreket nézegettem, és lopott pillantással egy álláshirdetést véltem felfedezni. És nekem pont jól is jönne. Megnéztem a fontosabb részleteket. Zeneboltban kéne dolgoznom. Ez pipa, ugyanis szeretem a zenét! Egy híres banda tagja a bátyám… Heti 6 napos műszak! Jesszusom… de elég jól megfizetik, mit ne mondjak! Megéri nekem! Nézzük csak, mikortól lehet bemenni. Oh, te jó ég! Ma van az utolsó nap a jelentkezésre! 2 óráig lehet menni.

  „13:39”

Oh, te jó ég! Be kell érnem, még gyorsan! Hatalmas sebességgel csuktam le a Laptopomat, és szaladtam le az emeltről. Várjunk csak! Habár, van jogsim, de nem tudom, hogy hol a kulcs.

  - Michael! – kiabáltam rá az említett személyre, aki még mindig nyugodtan telefonozott. De szegényke, a hangnememre kicsit összerezzent.

  - Mi van? – kérdezte vissza.

  - Vigyél el! – mondtam határozottan.

  - Mi? Hova? Dehogy viszlek, tök jól ülök itt! – dőlt hátra. Én viszont nem ezt a választ fogadom el helyesnek. Kicsit neki is ki kéne mozdulni nemde? Határozott léptekkel mentem oda hozzá, kaptam ki a kezéből a telefont, zsebre vágtam, majd a karjánál fogva felhúztam magam elé. Persze a többiek ezt mind szerintem nem is észlelték, ugyanis mindenki el volt merülve a videó játékban.

  - Nálad van a kocsi kulcs? – vontam fel a szemöldököm.

  - Aha. – mondta egyszerűen.

  - Akkor gyere! – húztam kifelé.

  - Hova megyünk? – kérdezte, mikor már beszéltünk a kocsiba.Esett az eső, tehát az ablakon kitekintve követtem az esőcseppek útját.

  - Állásinterjúra. – vontam meg a vállam. – Ja, a zeneboltba. – hadartam el.

  - Abba a zeneboltba? – vonta fel a szemöldökét.

  - Igen, abba, csak siess már, alig van 10 percünk odaérni. – tapsoltam kettőt.

Michael szerintem direkt nagyon lassan vezetett, csak hogy húzza az agyam. Hát, menjen melegebb helyekre! Egész út alatt az ablakra könyököltem, és néztem a kint lévő autókat, és az esőcseppeket, ahogy az ablakon tartanak lepergési versenyt.

Mikor végre odaértünk, szinte kiestem a kocsiból, majd szaladtam be a zeneboltba. Michael pedig halál nyugodtan sétált be mögöttem.

  - Jó napot! Elkéstem? Az álláshirdetésre jöttem. – tűrtem a fülem mögé egy tincset, miközben egy öreg hölgynek beszéltem a pult mögött.

  - Maga az álláshirdetésre jött? – esett le az álla.

  - Igen, miért?

  - Maga az első. – mosolygott. – Van gyakorlata? – vett elő egy tollat meg egy papírt.

  - Hát ömm… nincs! – húztam el a számat.

  - Fantasztikus! – vigyorodott el. Fura idős hölgy!

Igen, végül enyém lett az állás. Életem első munkahelye, egy zenebolti eladó. Nem is rossz! Persze míg én az öreg hölggyel, akit később kiderült, hogy Ana néninek hívnak, körbenéztünk, és elmondta mi a dolgom, Michael szépen összehaverkodott pár csinibabával. Az én fiúim! Néha kicsit lököttek, és hülyék, de akkor is! Szerethetőek! Mindig kiállnak mellettem, és sosem fognak elhagyni engem! És ez szerintem kölcsönös is! Bár egyszer már megtettem! De utána mindent megbántam! Bárcsak örökre minden így lenne!

Kedves olvasók!

Szeretnélek benneteket megkérni, hogy megjegyzésbe, mennyire értékelnétek ezt a történetet, egy 10-es skálán!

Fontos lenne!:)

Köszönöm!

A másik pedig, hogy mivel a 2. évad évadbefejező része volt EZ, ezért azt is írjátok le (még mielőtt belekezdenék a következő évadba), hogy mennyire tetszett nektek ez az évad, melyik tetszett jobban, az első, vagy ez, és, hogy szeretnétek e még évadokat! Ha igen, akkor mennyit?

Előre is köszönöm!:) Szeretlek titeket!:)<3 

20.fejezet. - Minden megoldódik.

Hey!:)

Meghoztam az új részt!:)

Talán annyit akarok hozzá fűzni, hogy ez nem lett valami jó rész...:/

Legalábbis szerintem.

Na, és még azt, hogy...

Hú! Mindjárt vége van ennek az évadnak is!:o

Milyen gyors volt, nem? :(

De jóhírem van!^.^ 

A blog nem marad abba! ;)

Egy jó ideig legalábbis még nem!:)

Lesznek még évadok bőven, tehát...

Nem tudom, hogy ez kinek jó hír, vagy kinek nem... Ezt is írjátok meg megjegyzésbe!:)

De remélem nektek tetszeni fog!:)

Jó olvasást!:)

xx

Minden megoldódik.

Cikáztak a szemeim a szeme, és a szája között. Ő is ezt tette. Lesütöttem a szemeimet, nem akartam, hogy lássa, hogy mit akarok. Megcsókolni. Ismét az övé lenni. Luke előrelépett, ezzel lecsökkentve teljesen a köztük tátongó távolságot, majd felemelte a fejemet. Tiltakozni akartam, de valahogy mégsem ment. Egyszerűen nem! És ekkor történt meg az, aminek nem kellett volna. Megcsókolt. És mi a meglepetés? Visszacsókoltam. Az ajkaink ismét szinkronban mozognak a másikéval. Régóta faltuk egymás ajkait, amikor elváltunk.

  - Pedig már elveszítettél!

  Másnap reggel. Hát, a tegnapi nap is meg volt. Miután Luke kiment ismét sírógörcs jött rám, majd később elmúlt. Fura… Simán megkönnyíthetném magamnak a dolgokat, de… Ashtonéknak is meg akarom könnyíteni. Nekik most a bandára kell ügyelni. Ezen kívül, Lukekkal nem jöttünk össze még a tegnapi után sem…

  Kopogtattak.

  - Kopp-kopp! – suttogtam magamban szokásomhoz híven. – Gyere! – szóltam a kint lévőnek, majd bejött Ash.

  - Szia! – mosolygott.

  - Helló! – mosolyogtam, miközben felültem. – Hát te? – vontam össze a szemöldököm.

  - Csak gondoltam köszönök. – ült le, mire én furán néztem rá. – Szia! – intett egyet, mire elnevettem magam. – Végre, nevetni látlak! – mosolygott ő is.

  - Igen… - kuncogtam a földet pásztázva. – Mostanában sokszor kapott el a sírógörcs. – meresztettem ki a szemeimet, majd vissza.

  - Hát, azt elhiszem! – mondta már komolyan, mire nekem is lefagyott a vigyor az arcomról. – Gyere, kész a reggeli! – állt fel.

Lementem vele együtt, majd amikor leértem, leültem Michaellel szemben, mire azon nyomban felállt, és felment az emeletre. Kicsit rosszul esett, de meg tudom érteni. Hiszen igaza volt múltkor… Ki kell békülnöm vele…

  - Ne foglalkozz vele… - simította meg a karom Calum. Ejha, ezek szerint elég feltűnően esett rosszul. Vagy csak kiismertek.

  Rámosolyogtam Calumra, majd Ash elém rakta a reggelimet. Elfogyasztottam, majd felmentem a szobámba és felöltöztem. Úgy döntöttem, most jött el a pillanat. Át kell mennem Michaelhez.

Meg is tettem, és bekopogtattam hozzá. Nem jött ki semmi hang, így kaptam az alkalmon, rászántam magam, és benyitottam. Michael az ágyán feküdt, és a telefonját nyomkodta. Fel sem nézett rám, nem tisztelt meg vele.

  - Bejöhetek? – kérdeztem halkan.

  - Persze. – sóhajtott. Beljebb mentem, majd megálltam az ágya mellett.

  - Figyelj, Michael… - kezdtem el, de ő éppen akkor állt elém, és hirtelen megölelt.

  - Semmi baj! – suttogta, és hallottam, hogy mosolyog. Visszaöleltem, bár hirtelen jött.

  - Nem haragszol? – toltam el kicsit magamtól.

  - Dehogy haragszom. – mosolygott. – De egyet ígérj meg! – lépett közelebb. – Nem mehetsz el Hollywoodba! – mutatott rám szigorúan.

  - De… - kezdtem el.

  - Nem! Cat, és ne gyere nekem azzal a szöveggel, hogy „a mi érdekünkben teszed” – próbált az én hangsúlyommal beszélni. – Mert ha tényleg azért tennéd, akkor eszedbe sem jutna, hogy elmenj. És ha a sajátodban tennéd, akkor sem! Tudom, hogy megviselt az, ami Lukekkal történt, de ez nem megoldás! Hogy elmenekülj a problémáid elől! Melletted vagyunk, Cat! Te egy nagyon fura lány vagy, fura gondolkodásmóddal. – bólogatott. – De ne menj el! – rázta a fejét. – És tudom, hogy igazából még azért akarsz elmenni, mert, hogy hátráltatod a bandát. Ez nincs így. – rázta a fejét. – Egyáltalán! – mosolygott. – Ha elmész, Ash, és Luke képtelenek lesznek akármire is figyelni. – forgatta a szemeit. – De persze nekünk is fontos vagy, érted? – mosolygott. – Szóval? – vonta fel a szemöldökét, mire elmosolyodtam.

  - Nem megyek el! – ráztam a fejem vigyorogva, majd Michael hálálkodva rám vetette magát. Úgy értem, megölelt…

  - Hé, hé, még egy dolog! – tolt el magától.

  - Mi lenne az? – vontam fel a szemöldököm.

  - Lukenak meg kell bocsájtanod. – nézett komolyan a szemeimbe.

  - Mi? – emeltem fel a hangom.

  - Shh! – tette a szám elé a mutatóujját. – Ne kiabálj, mi van, ez valami csaj dolog, hogy folyton üvöltözni kell? – forgatta a szemeit.

  - Mégis miért bocsássak meg neki? – kérdeztem most már kimért hangnemben.

  - Azért, mert nagyon szeret téged, Cat, és nélküled még az orra elé sem lát! – forgatta a szemeit. – Akkor nagyon hülye volt, rengeteget ivott, és nem volt magánál. Nem gondolta komolyan azokat, amiket mondott. Semmit nem akar jobban, csak téged, és azt, hogy maradj! – vonta fel a szemöldökét. Igaza van… Teljesen! De fura… Michael ébresztett rá mindenre! De, hogy ezekre miért nem jöttem rá magamtól?

  Meg kell tennem, amit mondott. Ashtonnak azt mondtam, hogy sétálni mentem, de igazából van, egy tervem Elmegyek a parkba. Írtam egy SMS-t Lukenak, hogy jöjjön ki 3-ra ide. Én 3 előtt 10 perccel értem ide, így leültem egy padra, és vártam. Később éreztem, hogy valaki megérinti a vállamat. Elmosolyodtam, és megfordultam. Luke mosolygós arcával találtam szembe magam, mire nekem is el kellett mosolyodnom.

  - Szia. – ölelt meg, és én vissza is öleltem rögtön. Láttam rajta a meglepődöttséget, de nagyon vicces volt.

  - Szia! – mosolyogtam, és még jobban szorítottam magamhoz.

  - Miről akartál beszélni? – ült le mellém. – Hallgatlak. – én viszont nem mondtam semmit, csak simán megcsókoltam. Nagyon meglepődött, mert hirtelen nem csókolt vissza. Kicsit megijedtem, hogy ő nem akar már tőlem semmit, de amikor átkarolta a derekam, és az ölébe húzott, minden világos lett. Ő is akar engem. Hiszen Michael is ezt mondta. – Hm… értem! – nyelt egy nagyot, miután elváltunk, mire én elnevettem magam. – Minden világos! – mosolygott, majd ismét megcsókolt. Hihetetlenül boldog voltam, akkor, abban a pillanatban. Minden rendbe jött egy nap alatt. Hála nagy részben Michaelnek.

Mivel nem küldtem be semmien „kérvényt”, hogy vegyenek fel a Hollywoodi egyetemre, így nem kellett elintéznem semmit ez ügy érdekében. Lukekkal megbeszéltünk mindent, és utána hazamentünk. Végül Ő, és Ashton is kibékültek. Teljesen. Utána pedig egy kicsit elhülyültek, 4-en, nekem viszont semmi kedvem nem volt végignézni, azt, ahogy lerombolják a házat, így felmentem a szobámba. Aztán amikor hirtelen nem hallottam semmien hangot, megrémültem. Igen, nálunk ez így van. Itt, ha fura hangokat hallasz, akkor minden normális, ha viszont csönd van, na, akkor van a baj. Lementem az emeletről sietősen, és azt láttam, hogy Michael az ajtóban áll, lazán nekitámaszkodva a félfának. Ashton, és Luke a kanapén ülve videó játékoztak, Calum pedig egy banánnal hülyéskedett.(?) Egyedül az a furcsa, hogy ha még Ashton is videó játékozik, - bár most nem FIFA, mert azt ki nem állhatja. – akkor Michael miért nem? Hűha! Vajon ki lehet az ajtóban, akinek ennyire kell adni a laza stílust? Odamentem Ashtonék mellé, és leültem a kanapéra melléjük.

  - Ki az, akinek Michael ennyire játssza a lazát? – próbáltam figyelni, hogy mit csinál, de nem láttam, hogy kivel beszélget.

  - Az új szomszéd. – mondta Luke. – Valahonnan nekem nagyon ismerős. – vonta össze a szemöldökét.

  - Nem tudod a nevét? – kérdeztem.

  - Nem hallottam semmit a beszélgetésükből. Ashton? – kérdezte a mellette ülő, szintén csak félig rám figyelő bátyámat.

  - A.a! Vigyázz, vigyázz! – szólt Lukenak a játékkal kapcsolatban. Megforgattam a szemeimet, és odamentem az ajtóhoz. Kíváncsi voltam, hogy ki lehet az „új szomszéd!”

  - Szia! – bújtam át Michael karja alatt, és meglepő személy fogadott. – Mac? – kérdeztem hitetlenül.

  - Szia! – integetett édesen.

  - Te meg mit keresel itt? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

  - Ideköltöztünk a szomszédba, és gondoltam beköszönök. – mutatott a szemben lévő házra. Oh, szóval Mac ismét a szomszédom lesz? Nem rossz… De akkor miért Michaellel beszélget? Oh… hát persze! A buliban ők nem tudtak lecuppanni a másik szájáról.

  - Te meg min röhögsz? – kérdezte Michael. Uppsz! Ezek szerint túl hangosan fejeztem ki a jó kedvemet ebbe belegondolva. Haha!

  - Semmi, semmi! – hessegettem. – Mac, figyelj! Ismered a környéket? – kérdeztem mosolyogva.

  - Nem igazán… - húzta el a száját!

  - Fantasztikus! – emeltem fel a hangom vigyorogva. – Akkor majd Michael elkísér! – néztem a fiúra, aki értetlenül nézett rám, de láttam, hogy akarja.  Vágtam egy „Gyerünk már!” fejet, majd elkezdtem megtolni a hátát. – Gyerünk! Még mielőtt lemegy a nap! – toltam ki. – Majd gyertek! – mondtam, majd becsuktam az ajtót.