V. fejezet.- Mit akarhat?

- Nyugi, nem harapok! –röhögött. Én is elkuncogtam magam. A nevetése is édes. Nagyon szimpatikus lett. – gyere be! –állt félre, hogy be mehessek.

   - Oké. – mentem be az ajtón. Körbenéztem, és elég nagy ház volt. Ebben a nagy házban, egyedül lakik?! Hűha. – WOW! Hatalmas ez a ház! Egyedül laksz itt? – kérdeztem.

   - Nos, a helyzet, az, hogy… - kezdte el a mondandóját, csak hogy 3 fiú lerohant a lépcsőn, az egyik kezében egy banán volt, és azzal kergetett, egy parókás srácot. A harmadik srác, mögöttük sétált le tök nyugodtan. Várjunk csak! Ez… ez nem lehet! Ez a srác…

---------------

- Luke?! – csodálkoztam őt meglátva. Mikor meghallotta a nevét, rám nézett, és ő is eléggé meg volt lepődve. Miután a szokásához híven végig nézett rajtam, a bőröndjeimre nézett, majd Ashtonra.

 - Ti…ismeritek egymást?! – kérdezte Ashton.

 - Mit gondolsz haver?! Ha tudja a csaj a nevét, akkor?! Hülye kérdés… - ment oda hozzá  egy srác. Luke… mekkora egy köcsög! Végig tudott Ashről, de nem állt szándékában elmondani! De várjunk csak! Hisz még Ash sem tudott rólam, akkor Luke honnan tudott volna arról, hogy Ash a bátyám?! Hülye vagyok…

- Ömm… Cat! Cat! – csettintgetett az orrom előtt Ash. – hol jársz?! – röhögött.  Válaszként csak egy bizonytalan mosolyt vetettem felé, majd ismét Lukera néztem, aki még mindig ugyanolyan csodálkozott fejjel bámult engem. Most sem értettem semmit.

- Na jóó! Akkor gyere, bemutatlak a fiúknak. Calum, ő itt Cat, a húgom. Mostantól nálunk fog lakni! Nincs ellenvetés! – mutatott be Calumnak Ash.

 - Ellenvetés?! Hülye vagy bazdmeg?! Persze, hogy lakhatsz itt! Végre lesz itt egy lány! – ölelt meg Cal. Ashnek annyira nem tetszett ez a poénja, ugyanis dühös tekintettel vizslatta Calt.

 - Ne merj egy újjal sem hozzá nyúlni megértetted?! – figyelmeztette mosolyogva Ash a fiút.

 - Jó, jó jó! Úgyis csak vicceltem! – forgatta a szemeit.

 - Cat, ő itt Michael! Michael, ő itt Cat, a húgom. – ment tovább Ash.

 - Igen, igen persze, már hallottam! Szia Cat! Örülök, hogy látlak! Amióta csaktudunk rólad, Ash csak rólad beszélt! – mosolygott Mikey. Ez megmosolyogtatott. Csak rólam beszélt.

 - És, ő itt Luke, de ahogy már észrevettem, ti ketten ismeritek egymást… Ugye?! – mentünk oda Lukehoz.

 - Igen! Egy suliba járunk! Vagyis hát jártunk! – mondta Luke. Ismét csak kínosan tudtam mosolyogni, hisz… mi az, hogy csak jártunk?! Ő már nem jár suliba, vagy mi?!

  Miután mindenkivel alaposan megismerkedtem, és beszélgettem, kiderült, hogy Lukenak ez volt az utolsó éve a suliban, ugyanis van egy bandájuk, az 5 second of summer, és ezzel kell foglalkozniuk. Mint megtudtam, rengeteg rajongójuk van, akik még álmukban sem gondolták volna, hogy – úgy mint én – együtt lakhatnak velük, szóval ezt meg kell becsülnöm. Miután kibeszéltük magunkat felcuccoltam a szobámba, és körbevezettek. Hú, jó nagy ez a lakás! Olyan, mint egy palota! De komolyan… Elképesztő! De legalább van saját gardróbom, fürdőszobám.

  - Na jó, én eléggé elfáradtam, szóval, azt hiszem lefekszem. - álltam fel, majd odamentem Ashhez, és nyomtam egy puszit az arcára.  – Jó éjt! – köszöntem a fiúknak, majd ők is nekem.

Felmentem a szobámba, és becsuktam az ajtót. Lassan megfordultam, és ránéztem a bőröndjeimre. Hihetetlen, hogy az eddigi életemnek csak ilyen gyorsan vége lett. De nem is akarok ezen lógni. Inkább kipakolok, és lefekszem.

   Másnap reggel hatalmas kiabálásokra ébredtem. Itt mindig ez van?! Lassan felültem az ágyon, és felvettem – ismét – a kis mamuszomat, majd bementem a fürdőszobámba. Belenéztem a tükörbe, és elviselhetővé tettem a külsőm, majd felvettem ezt: 

Leballagtam a lépcsőn, remélve, hogy nem találkozok semmi állattal, ugyanis körülbelül olyan hangok szűrődtek fel. Mikor leértem, azt láttam, ahogy a 4 fiú egymáson fekszenek, és veszekednek valamin, de nem tudom pontosan, hogy min. Közelebb mentem, és próbáltam felfogni, hogy mit is csinálnak.

 - Hé! Fiúk! Fiúk! – kiabáltam nekik, de nem nagyon vették a lapot, így gondoltam kicsit megviccelem őket. Ki sompolyogtam a konyhába, és öntöttem egy pohárba vizet, majd visszamentem a „kicsi a rakás” mellé, majd egy laza mozdulattal leöntöttem őket vele, mire mind a 4 felállt.

 - Cat! Ahj! Hé! Ez meg mire volt jó?! – kérdezte Mikey, a ruháját nézve.

 - Mi a francot csináltok? – kérdeztem röhögve.

 - Nézd! – fogta meg a kezem Cal, majd elkezdett húzni, míg ki nem kötöttünk 1 méterrel arrébb, egy chipses zacskó fölött. – Látod ezt itt? – mutatott rá.

 - Igen. Ez egy chipses zacskó. – válaszoltam.

 - Nem csak egy chipses zacskó! Ez volt az utolsó körtés a boltban. – jött oda Luke.

 - Fújj! Utálom a körtés chipset! – fújjogtam.

 - Az egy dolog! Ők… vagyis mi, imádjuk! – állt fel a földről a bátyám.

 - Akkor osszátok el! – vontam meg a vállam.

 - Nem, nem nem! Azt nem lehet! – ült le a kanapéra Luke.

 - Miért nem?! – kérdeztem.

 - Chipset nem lehet elosztani! – mondta Cal.

 - Dehogynem! Figyeljetek! – mondtam, majd kisétáltam a konyhába, kezemben a chipses zacskóval. Letettem a pultra 4 tálat, majd kinyitottam a zacskót. Elosztottam a chipset, majd visszamentem a konyhába, a tálakkal a kezembe.

 - Tessék. – tettem le őket az asztalra. – Ez itt Mikeyé, ez Lukeé, ez Ashé, ez pedig Calumé. –fejeztem be.

 - WOW! Ez tényleg elosztotta! – csodálkozott Mikey. Mivan?! Ez csak egy egyszerű chips. Minek kell ezt felfújni..?!

 - Na jó, azt hiszem én itt végeztem – nevettem, majd a szobám felé vettem az irányt, az emeletre.

 - Hé, hová mész? – kérdezte Luke.

 - A szobámba. – léptem egy lépcsőfokkal lejjebb.

 - Ja oké! – válaszolt Ash, majd ette tovább a chipsét. Hűha! Úgy látom már mindenki megette! Gyors volt…

 Felmentem a szobámba, majd leültem az ágyra. Előkaptam a Laptopom, és felnéztem Twitterre. Semmi extra. Csak lett + 5.000 követőm. Várj! Mi?! Plusz 5.000 követő?! Mi?! Azt meg hogy? És ráadásul mind 5SOS fanok. Honnan tudják, hogy itt lakom? Mindegy… nem is érdekel. Elmélkedésemet az ajtó kopogása zavarta meg.

 - Bújj be! – kiabáltam, majd Luke dugta be a fejét az ajtón.

 - Szia. – mosolygott.

 - Szia. – mosolyogtam én is. Azt hiszem tényleg érzek iránta valamit… - ömm.. gyere be! – mondtam, majd Luke belépett  a szobába.

 - Hát ömm… csak arra gondoltam, hogy lenne e kedved, ma elmenni velem valahová? – tette zsebre a kezét.

 - Hová? – kérdeztem.

 - Azt nem tudom, öm… fagyizni…esetleg?! Vagy csak sétálni. – vette ki a zsebéből a kezét, majd megvonta a vállát.

 - Persze. A város ezt a részét, még úgy sem nagyon ismerem. – álltam fel.

 - Akkor gyere! – mondta, majd megfogta a kezem, és ki fele kezdett el húzni.

 - Elmentünk! – kiabáltuk egyszerre Lukeval, mikor az ajtón mentünk ki.

Lassan elkezdtünk sétálni, és beszélgetni minden féléről. Rengeteget röhögtünk, nagyon vicces srác. Amikor először találkoztam vele, akkor nem hittem volna, hogy ilyen közel fogok hozzá kerülni. Szó szerint.

 - Leülünk oda? – mutattam a mellettünk lévő park egyik padjára.

 - Persze. – fogta meg a kezem, majd odamentünk.  Leültünk, és hirtelen azon kapom magam,… vagyis Lukeot, hogy engem bámul. Nagyon.

 - Mi az? – kérdeztem kétségbeesetten.

 - Semmi. – röhögött – Csak… - vonta össze a szemöldökét, majd lenézett.

-  Csak mi? – kérdeztem.

- Csak néztelek. Ennyi. – vonta meg a vállát mosolyogva.

 - Aha… Akkor nagyon sokszor nézel. – dőltem hátra a padon.

 - Mi? – kérdezett vissza, de én csak röhögni tudtam. – Mi olyan vicces? – kérdezte szigorúan.

 - Semmi, csak… nagyon sokszor kaplak azon, hogy engem bámulsz… tetőtől talpig. – mosolyogtam rá.

 - Pff…. Dehogyis! – legyintett.

- Jajj ne már! Rájöttem már, nagyon rég… - néztem a másik irányba.

 - Mégis mire? – nézett utánam.

 - Arra, hogy engem bámulsz. – oktattam ki.

 - Oh, tényleg? Én is rájöttem már pár dologra. – dőlt hátra ő is.

 - Valóban? Na és mire? – ficánkoltam a padon

 - Arra, hogy bejövök neked. – mosolygott pimaszul. Csodálkozásomban nyitva maradt kicsit a szám, hogy, hogy lehet ekkora szemét, hogy ezzel visszaél.

 - Tessék? Ez nem igaz! – nevettem.

 - Jajj már! Még a vak is látja… nem volt nehéz rájönni. – nézett megint a másik irányba, a szemkontaktust kerülve.

 - Így is beképzelt vagy, nem hízelgek neked! – vontam össze a szemöldököm, az egészet tagadva. Persze hazudtam. Persze, hogy tetszik, de ezt nem fogom bevallani neki.

 - Oh, szóval tényleg? – nézett rám. 

- Chh…. – ciccegtem, nevetve, majd elnéztem én is a szemkontaktust kerülve. Luke egy laza mozdulattal megfogta az állam, és maga felé fordított. Csodálkoztam e tettén, majd ő mélyen a szemembe nézett. Én is ezt tettem, de nem kellett volna. Lassan kezdett közeledni felém, én pedig egyre jobban megijedtem. Mikor elég közel jött, egy gyengéd mozdulattal megcsókolt. Ebbe teljesen beleborzongtam. Az ajkának körte íze volt, de mégis imádtam a csókját.

  - Sajnálom, de ezt nem bírtam ki. – röhögött. Azt hiszem, rosszul hiszi, ha azt hiszi, hogy én ezt nem akartam. Ezt jelezve, nem hagytam, hogy újabb hülyeségeket mondjon, ezét most én csókoltam meg. Rögtön visszacsókolt, majd bejutást kért, amit meg is adtam neki. Enyhén megharapta az alsó ajkam, ami által belenyögtem csókunkba, mire elmosolyodott. Lassan, levegő hiányában elváltunk.

 - Én sajnálom. – nevettem. Nem tudom, hogy ez most mi volt, hogy akar e még folytatást, vagy csak ennyire kellettem, neki e, de… remélem, hogy nem!