Sziasztok föld lakóók! Nagyon nagyon szaporán hozom a részeket! És én azt hiszem, hogy remek munkát végzek! Már csak nektek kell! ;) xx
Új élet. De...ez meg mit keres itt?!
Kedves Naplóm!
Ma költözöm Ashtonhoz, anyáék pedig utaznak Amerikába.
Izgatott vagyok, hogy milyen is lesz ez az egész! Kicsit még bánt a dolog, hogy
anyáékat nem látom többet olyan sokszor! De már nem érdekel annyira! Ott lesz
nekem Ashton!
Mikor felkeltem
Szombat reggel, azt hittem csak álmodtam az egészet, de ahogy megláttam azt a
sok bőröndöt mellettem, azt az üres szobát, akkor rájöttem, hogy ez a valóság.
De nem bántam. Fel kaptam a mamuszom, és lementem. A szüleim éppen pakolták a
kocsiba a cuccaikat. (ugyanis ők előbb indulnak mint én, én majd taxival megyek
Ashtonhoz.)
Megforgattam a szemeimet, majd kimentem a kocsihoz, és
bepillantottam a hátsó ülésre. Ott ült Austin, a magasított gyerekülésbe, és
várta az indulást. A tudat, hogy őt valószínűleg most látom utoljára, teljesen
elszomorít, és összeroppant. Ő fog egyedül hiányozni! De ő nagyon! Lassan
odasomfordáltam, és beültem mellé. Mosolyogva fogadta a látványom, és nyújtotta
az egyik kezét, hogy fogjam meg, a másikkal pedig a cumiért nyúlt, hogy ki
vegye a szájából. Tudtam, hogy nem ért semmit! Nem érti, hogy ő is most lát
engem utoljára! Nem érti ezt az egészet! De nem is baj! Nehezebb lenne a búcsú.
Lassan megfogtam a
pici kis kezét, és csak mosolyogtam rá.
- Szeretlek! – suttogtam
neki, mikor anyák már biccentettek, hogy szálljak ki, ugyanis indulnak. Austin
mikor felfogta, hogy mit mondtam, elmosolyodott, de amikor kiszálltam, akkor
utánam nyújtotta a kezét, hogy mennyek vissza, de nem tehettem, és nem is
tettem. Csak hátraléptem, és végig néztem, ahogy apa becsukja az ajtót, így már
csak az ablakon keresztül tudtuk nézni egymást Austinnal. Anya elém állt, és
tágra nyitotta a kezeit. Bármennyire is haragudtam, a tudat, - hogy nem látom
őket többé – lekörözi ezt! Így hát odabújtam hozzá, és szorosan megöleltem.
Hallottam, ahogy azt mondja szeretlek, és belepuszil a hajamba. Apa is ugyanezt
tette, majd mind a ketten beszálltak a kocsiba. Még egy utolsó pillantást
vetettem Austinra, aki könnyes szemekkel nézett. Hátraléptem, és csak néztem,
ahogy elindul a kocsi, és kilépnek az életemből. Csak álltam, és végignéztem,
ahogy itt hagynak. Aztán amikor már a kocsit sem láttam, tovább álltam ott.
Vártam. De nem tudom mire. Csak vártam. Talán arra, hogy visszajöjjenek értem.
Talán arra, hogy felébredjek. Nem tudom. De ezek közül egyiket sem akarom! Most
már nem!
Mikor már végre
észhez tértem, bementem a házba, és kihoztam a bőröndjeimet. Felöltöztem, és be
mentem a mosdóba. Elviselhetővé tettem a külsőmet, és kiléptem a szobából, majd
a házból.
Kicsit vártam, majd megjött a taxim. Hátrapillantottam a
házra, és elmosolyodtam.
„Vége a Valentin család történetének! Itt kezdődik Catarina
Valentin története!”
Csak ez az egy mondat keringett a fejemben ekkor. Majd mikor
beszálltam ennek is vége volt. Csakis Ashton járt a gondolataimba. Izgatott
voltam, hogy milyen is lesz. Ashton háza körülbelül fél órányira volt tőlünk,
de így is dugó volt, így lassabban haladtunk.
Mikor megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból, kivettem a
bőröndjeimet, és odaadtam a pénzt a taxisnak, majd elhajtott. Megnéztem a házat
kívülről, majd sóhajtottam egyet. Lassan odaséltáltam a cuccaimmal az ajtóhoz,
és csöngettem. Most már nagyon izgultam.
Pár másodperc múlva valaki hangját hallottam, ahogy azt mondja,
„MEGYEK!” Már ez is megmosolyogtatott! Annyira aranyos hangja van!
Elmélkedésemet az ajtó nyitódása zavarta meg. Ott állt
előttem ő. Ashton. A bátyám. Nagyon aranyos feje van! Pár másodpercig csak
bámultuk egymást, majd Ashton ledobta az újságot ami a kezében volt a földre,
és szorosan magához szorított. Mélyen
magamba szívtam a férfias illatát. Nagyon kellemes volt! Végre! Látom őt!
- Szia! – mondta,
mosolyogva mikor elváltunk.
- Szi…szia! –
mosolyogtam én is.
- Nyugi, nem
harapok! –röhögött. Én is elkuncogtam magam. A nevetése is édes. Nagyon
szimpatikus lett. – gyere be! –állt félre, hogy be mehessek.
- Oké. – mentem be
az ajtón. Körbenéztem, és elég nagy ház volt. Ebben a nagy házban, egyedül
lakik?! Hűha. – WOW! Hatalmas ez a ház! Egyedül laksz itt? – kérdeztem.
- Nos, a helyzet,
az, hogy… - kezdte el a mondandóját, csak hogy 3 fiú lerohant a lépcsőn, az
egyik kezében egy banán volt, és azzal kergetett, egy parókás srácot. A
harmadik srác, mögöttük sétált le tök nyugodtan. Várjunk csak! Ez… ez nem
lehet! Ez a srác…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése