IX.fejezet.- Turné.

Sziasztok!:)

Tudom, hogy kedd van, és nem szombat, de most hoztam részt! Ráérősködtem, és gondoltam hasznossá teszem magam, így koptattam 2 árnyalatot a billentyűzetemen!:) 

A következő részt is elkezdem most, így lehet, hogy már holnap, vagy már ma fel is rakom!:)

Jó olvasást!:)

xx

Turné

  - Most már hiszel nekem? – kérdezte miután elváltak ajkaink. Nem mondtam semmit, csak ismét megcsókoltam, jelezve hiszek neki. Hevesen, mégis szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, mikor ajtónyitódásra, és beszédre lettünk figyelmesek. Michael, Calum, és Ash léptek be az ajtón. Gyorsan elengedtük egymást, és próbáltunk természetesen viselkedni, de azt hiszem nem vették be. Basszus…

  A fiúk értetlenül vizslattak minket, mi pedig kínosan néztünk néha rájuk, néha pedig egymásra. Fogalmam sem volt, most mit kéne mondanunk.

   - Ti most… - próbálta összeszedni a gondolatait Calum.

  - Ők most smároltak. – mosolygott Michael.

  - Bakker, srácok légyszi máskor szóljatok, hogy éppen ledugjátok egymás torkán a nyelvetek, és, hogy ne nyissunk rátok, fújj, ez undorító blahh…  - mosolygott Ash, majd lerakta a szatyrokat a konyapultra – gondolom bevásárolni is voltak. – Hú! Ez mi volt? Akkor most nem akadtak ki? Lukekkal meg sem szólaltunk, csak álltunk ott, mint két szerencsétlen, majd egymásra néztünk, és elnevettük magunkat. Miután kimosolyogtuk magunk, a fiúk után mentünk a konyhába, én pedig újra felültem a konyhapultra.

  - Szóval, akkor ti most jártok? – ült le Michael.

  - Mondhatjuk úgy is… - mondta Luke, miközben a szatyorból szedte ki a kajákat, majd rám mosolygott. Mi? „Mondhatjuk úgy is?” Ne értsétek félre, azért vagyok kiakadva, hogy ez azt hiszi, vagyis akarja, hogy mi most járjunk? Nem értem ezt a pasit…

  - Aha, oké… de figyelmeztetlek! Ha meg mered bántani a húgomat, ezzel verlek szét! – mutatta az öklét Ash. Megforgattam a szemeimet, majd elindultam az emeletre, de Michael utánam kiabált:

  - Te meg hova mész? – kérdezte.

  - Felöltözöm. Mennem kell a suliba. – magyaráztam.

   - Nem, nem cica, itthon maradsz! Hidd el, semmiről nem maradsz le! Még mindig nagy huplid van, és gondolom fáj is, szóval itthon maradsz!  – mondta Ash.

  - De… - nyafogtam.

  - Nincs de! Öltözz fel, és gyere le enni! Nem hiszem, hogy Lukekkal pont az evéssel foglalkoztatok! – röhögött a bátyám. Ismét megforgattam a szememet, és felmentem az emeletre. Megmosakodtam, és felöltöztem:

Felöltöztem, és lementem az emeletről. Reggeli közben Luke mellett ültem. Nagyon aranyos volt.

  Miután megettem a reggelimet, felálltam az asztaltól, és felmentem a szobámba. Kicsit még tényleg fájt a fejem, ezért gondoltam pihizek egyet. Nálam a pihi egyet jelent a kockulással, így leültem az ágyamra, és az ölembe vettem a Laptopomat. Körülbelül 5 perc telt el, és kopogtattak az ajtómon.

  - Bújj be! – mondtam. Luke dugta be a fejét az ajtón. Rámosolyogtam, és beljebb jött, maga után becsukva az ajtót.

  - Szóval? . jött közelebb, majd leült az ágyra. Magam mellé raktam a gépemet, és felé fordultam.

  - Szóval? – nevettem.

  - Figyelj, tudom, hogy ez most neked hirtelen jött, hogy azt mondtam együtt vagyunk, ha nem szeretnéd, nem kell, és nem erőltetek semmit, én csak… - hadart, de elhallgattam azzal, hogy megcsókoltam. Belemosolygott a csókunkba, és én is. Beletúrtam a hajába, és az ölébe másztam. Azt hiszem kilyukadhattunk volna VALAHOL. Csókunk közben, halk suttogást hallottam, amik azt mondogatták, hogy ’nézd milyen édesek’ meg, hogy ’aww’. Lassan elszakadtam Luketól, majd megfordultam, és a három fiú az ajtóban lesett minket, egymás alatt. Felkászálódtam, és hirtelen elindultam feléjük, mire a fiúk futásnak eredtek.

  - Mi a faszért kell leskelődni? – mondtam nekik, miközben üldöztem őket. Egészen le az emeletig követtem a fiúkat, míg a kanapé mögött sarokba szorítottam őket. Mérgesen csípőre tettem a kezem, majd elindultam feléjük, de csak ijesztésképpen, de megálltam, és elnevettem magam, hogy mennyire félősek.

  - Jézus srácok, ilyen beszarik vagytok? – nevettem, majd Ash elindult felém, a vállára kapott, és velem együtt kezdett el mászkálni. Nagyon rossz érzés volt, mivel fejjel lefelé lógtam. A fiúk nevetni kezdtek.

  - Ne, ne, Ash tegyél le kérlek! – nevettem.

  - Mondd, hogy Ash a legjobb, legviccesebb, leghelyesebb srác az egész világon, imádom őt! – mondta Ashton.

  - Hmm… nem mondom! – makacskodtam, még mindig a bátyám vállán.

  - Akkor nem teszlek le! – vonta meg a vállát, ami nekem rendkívül kellemetlen volt, majd ismét mászkálni kezdett velem.

  - Jó, jó oké! Ash a legjobb, legviccesebb, leghelyesebb srác az egész világon, imádom őt – egyeztem bele kérésébe, mire Ash letett. Kicsit megszédültem, majd mikor visszaszereztem egyensúlyomat, makacs módon keresztbe fontam magam előtt a karomat, majd durcás fejet vágtam.

  - Bocsi Cat! – mondta Ash, majd megpuszilta a homlokomat. Elmosolyodtam, majd felballagtam az emeletre, tudván Luke még mindig ott van. Ott is volt, éppen a képeimet nézegette amik az asztalomon voltak. Azok a képek, főleg rólam, Sararól, Macről voltak. A családomról csak egy-két kép lehetett. Azokat azért hoztam el, hogy valami emlékem mégis legyen róluk. De már szinte megbántam, hogy elhoztam őket, mivel itt ezerszer jobban érzem magam! Lassan odamentem Luke mellé, aki éppen a családos képet tartotta a kezében, amin anya, apa, és Austin voltunk.

  - Nagyon boldog voltál! – mondta halkan Luke.

  - Az voltam! De itt sokkal jobban érzem magam! – mondtam neki, majd kivettem lágyan a kezéből a képet, és lehelyeztem az asztalra. Felé fordultam, és a nyaka köré fontam a kezeim, majd megcsókoltam. A keze az arcomról, a derekamra vándorolt, majd onnan a fenekemre, amit lágyan megmarkolt, mire bele kuncogtam a csókunkba.

  - Srácok! – kiabált fel Calum. – Gyertek le!

Luke és én lassan elválasztottuk ajkainkat, a másikétól, majd megfogta a kezem, és úgy mentünk le az emeletről.

  - Hú! Meglepően hamar leértetek az emeletről! – mosolygott Michael, mire Luke játékosan beleütött a vállába, mire Michael feljajgatott.

  - Áú! Te izmos faszfej! – panaszkodott Michael a vállához kapva.

  - Na, na gyerekek, abbahagyni a veszekedést! Titeket pedig azért hívtalak le, ugyanis elmegyünk vacsorázni. – jelentette ki Ash. – Jól hangzik? – kérdezte mézes-mázosan.

  - Aha! – mondtam. – Csak előbb hadd mennyek fel a telefonomért. – mutattam az emeletre, a hátam mögé. Ash bólintott egyet, majd közölte, hogy kint a kocsinál megvárnak. Gyorsan felmentem az emeletre, majd zsebre vágtam a telefonom, és a kocsihoz siettem. Az ajtón kívül bezártam az ajtót, majd beszálltam Luke mellé, a kocsiba. Luke megfogta a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat, majd megcsókolt.

  - Oh, Jézus! Mit tettem, hogy nekem kell itt lennem mellettük? – panaszkodott Calum.

  - Komolyan, néha annyira értetlenek vagytok! – forgattam meg a szemeimet.

Lassan odaértünk az étteremhez, ahol rengetegen voltak. Amikor kiszálltunk a fiúkkal, és bementünk az étterembe, hallottam pár suttogást, de nem vettem figyelembe. Gondolom csak pár rajongó. Leültünk a helyünkre, én Luke, és Ash közé kerültem, Michael, és Calum pedig velünk szemben.

2 percenként jöttek a fiúkhoz a rajongók, hogy képet csinálhassanak, és autógrammot kérjenek. Ne értsétek félre, nagyon örülök a sikerüknek, és rettentő büszke vagyok rájuk, de kezdtem elég kellemetlenül érezni magam, ugyanis szinte alig tudtunk csak ötösben beszélgetni, és hülyülni. 

  Lassan eltelt az idő, és hazamentünk. Elég késő volt, legalább éjfél. Gyorsan eltelt az idő…

Kimentünk a kocsihoz, és hazamentünk. Felmentem a szobámba, és lefürödtem, megmosakodtam, és pizsire öltöztem. Leültem kis kuckómba (ágyamba) és az ölembe vettem a laptopom. Miközben elmerültem az internet világában, kopogtak.

  - Kopp, kopp – motyogtam magamban. Ja, igen nem is mondtam! Mostanában rászoktam arra, hogy ha például –vegyük a mostani szitut – kopognak az ajtón, akkor kényszert érzek arra, hogy visszamondjam magamban a hangot. Ez esetben magamban motyogok egy „kopp, kopp”- t. Vagy ha például csengetek, akkor „csing, csing”- et. Mindegy, fura szokás…

Kiabáltam, hogy bejöhet az illető, és Luke lépett be. Intettem, hogy üljön mellém, majd amikor éppen, hogy belépett s szobába, ajkaira tapadtam hevesen. Annyira hevesen, hogy szegény Lukeot kidöntve az egyensúlyából, hátra estünk, mind a ketten. Luke persze miattam aggódott, hogy jól vagyok e, de azt hiszem ő volt az, aki elég nagy erővel kötött ki a földön, én csupán a fiú testére estem.

  - Jól vagy? – kérdeztem nevetve. – Ne haragudj! – kuncogtam még mindig, miközben felálltam, és a kezemet nyújtottam Luke felé, elszánva magamat azzal a céllal, hogy segítek neki felállni. Azonban Luke megfogta a kezem, és hirtelen, nevetve ismét lehúzott maga mellé. Megpróbáltam felállni mellőle, de visszahúzott, és ő került felém, de figyelt, hogy ne nyomjon agyon. Kisöpört egy hajtincset az arcomból, miközben én még mindig fulladoztam a röhögéstől.

   - Uh, bocs, megzavartunk valamit? – kérdezte Calum az ajtóból, Ashel, és Michaellal az oldalán. Persze kínos volt. Luke feltápászkodott rólam, majd felsegített a földről.

  - Srácok, jó lenne, ha meg tanulnátok kopogni. – mosolyogtam rájuk.

  - Jó, jó bocs. Csak ezt el kell mondanunk! – mondta Michael lelkesen.

  - Mi történt? – ültem le, majd követett Ash is.

  - Az előbb felhívott a menedzsment. – mondta Ash.

  - És? – kérdezte Luke.

  - Azt mondta, az album tarolt, és… - mondta Calum, miközben leült az íróasztali székemre.

   - És? – kérdeztem vissza.

  - Turnéra megyünk. – jelentette ki Michael mosolyogva. Ash, Luke, Michael, és Calum is mosolygott, én viszont egyáltalán nem. Tessék? Turnéra mennek? Ezek szerint hónapokra elmennek? Nem… nem foglalkozhatok most ezzel. Hiszen nekik ez egy hatalmas lehetőség, és én nem foszthatom meg ezt tőlük. Büszkének kell lennem rájuk.

  - Nem is örülsz? – kérdezte Ash, kizökkentve gondolkodásomból.

  - Öm… Dehogynem! – erőltettem egy mosolyt arcomra. – Gratulálok srácok! – mondtam nekik mosolyogva, majd lesütöttem a tekintetem. Nem hiszem el! Most megint itt maradok egyedül. Hónapokra.

  - Jajj Cat! Te kis buta kislány! – tűrte a fülem mögé a hajtincsemet Ash. Összevontam a szemöldököm.

  - Miért vagyok buta? – kérdeztem puffogva.

  - Nem hagyunk itt. – mosolygott Calum.