5.fejezet. - "Itt minden titok az enyém!"

Hey!

Ha, szombat, akkor új rész! 

Jó olvasást!:)

xx

"Itt minden titok az enyém!"

 Első nap. Az egyetemen. Ha csak rá gondolok, a gyomrom összeszorul, és hányingerem lesz. Hogy miért? Mi van, ha nem tetszem majd az évfolyamtársaknak? És, ha elszúrok valamit? Persze a fiúk folyton nyugtatgattak, hogy nem lesz semmi baj, és ügyes leszek, de nem segített semmit…  És ma eljött ez a nap. Mint már mondtam, csak 1-re kell bemennem, így nyugodtan aludhattam. Persze nem délig…

  Halkan szuszogott mellettem a barátom, Luke. Mosolyogva néztem az arcát. Ajkai kicsit elnyíltak egymástól, így szuszogott, gyönyörű kék íriszei pedig csukva voltak.

  - Ne nézz! – motyogta hirtelen, mire egy pillanatra megállt bennem az ütő, majd elnevettem magam. – Min röhögsz? – nyitotta ki egyik szemét.

  - Semmin. – hajtottam le a fejem a párnára.

  - Hát jó! – ült fel, majd fel is állt, így elém tárult egy csodálatos látvány. Luke CSAK boxerben. – Gyere reggelizni! – biccentett a fejével.

  - Nincs kedvem, túlfáradt vagyok. – bújtam vissza a puha takaró alá, majd rápillantottam az órámra, ami fél tizenkettőt mutatott. – Ha jobban belegondolok, gyere, menjünk reggelizni! – pattantam ki az ágyamból, majd Luke kezéért nyúltam, és elkezdtem kifele húzni, de visszarántott. – Mi van? – néztem rá furán.

  - Nem felejtettél el valamit? – húzta fel a szemöldökét. Hát persze! Fehérneműben vagyok.

Kitoltam Lukeot a szobámból, majd felöltöztem. Raktam fel egy kis sminket, majd a hajamat is megcsináltam. Kimentem a szobámból, és leszaladtam az emeletről. Mindenki az asztalnál ült, és evett. Jó sokat.

  - Jó reggelt! – mosolyogtam mindenkire. Csak néhány motyogást hallottam, amik szintén ezt, mondták, majd amikor leültem Luke, a bátyám közé, kaptam egy puszit a homlokomra Ashtől.

  - Izgulsz? – nézett rám Michael velem szemben.

  - Kicsit. – vontam meg a vállam, mire mindenkitől egy fura nézést kaptam. – Oké, nagyon. – forgattam meg a szemeimet, majd ismét a kajájukra szentelték a figyelmüket az asztalnál ülők. Befejeztük a reggelinket, és mindenki ment a dolgára. Michael, és Calum a városba mentek, ugyanis dolguk volt, Luke családlátogatásba ment egy másik városba, és Ash maradt velem otthon. Felszaladtam a szobámba, és leültem az ágyamra.

  - Szia. – dugta be a fejét Ash az ajtón.

  - Szia. – mosolyogtam rá.

  - Tudod… - jött beljebb, majd a kezeit zsebébe vágta. – Ha szeretnéd, elkísérhetlek. – vonta meg a vállát.

  - Az nagyon jó lenne! – vigyorogtam. Ash megkönnyebbülten felsóhajtott, majd leült mellém.

  - Szoktál gondolni Austinra? – szólalt meg egy roppant kínos csend után. Ez a kérdése, most, hogy jön ide?

  - Nem igazán. – néztem rá kérdően. – Miért kérdezed? – ültem törökülésbe.

  - Csak eszembe jutott. – mosolygott rám.

  - Csak van oka. – kerestem a tekintetét. Felsóhajtott.

  - Csak azon gondolkodom, hogy… mi van, ha Ő is ugyanarra a sorsa jut, mint mi? – ült velem szembe. – Talán meg kéne keresnünk? – vonta össze a szemöldökét.

  - Ilyenekre ne is gondoljunk! Boldogok vagyunk, így ketten, vagyis… öten. De mindegy. – ráztam meg a fejem. – A lényeg az, hogy… Austin most még csak 10 éves. – vontam meg az egyik vállam. – Majd ha idősebb lesz, akkor megkeressük, és megnézzük, mi van vele. Rendben? – kerestem a tekintetét, ami a szőnyegemen állapodott meg. – Ash?

  - Mi? – zökkent ki a gondolataiból.

  - Figyelsz rám? – vontam fel a szemöldököm.

  - Persze. – vágta rá, mire egy „Tudom, hogy nem” nézéssel válaszoltam. – Na, jó… mit is mondtál? – nézett kétségbeesetten. Ismét elmagyaráztam neki, mire már tényleg megértette. Ebben állapodtunk meg, majd kiment a szobámból.

  Lassan eljött a fél egy. Igazából elég gyorsan, de mégis lassan. Nem tudtam túl sok mindenre gondolni, csak az első napomra.

  - Kész vagy? – kiáltott fel az emeletre Ash.

  - Egy pillanat! – válaszoltam. – Hol van, hol van, hol van? – motyogtam magamnak halkan, miközben a telefonomat kerestem. – A fenébe! – mondtam már hangosabban.

  - El fogsz késni! – szólt rám Ash lentről.

  - Nem találom a telefonom. – szóltam, miközben egy tincset tűrtem a fülem mögé, és a szobámat pásztáztam.

*Ashton Irwin szemszöge*

  - El fogsz késni! – kiabáltam fel az emeletre.

  - Nem találom a telefonom. – válaszolt. Ebben a pillanatban egy lopott pillantással, megtaláltam Cat telefonját a kanapén. Odamentem, kezembe kaptam, és visszamentem az ajtóhoz.

  - Megtaláltam! – kiabáltam fel, mire Cat azonnal megjelent a lépcső tetejét, és sietős léptekkel jött le onnan. – Mehetünk? – kérdeztem.

  - De gyorsan! – nyitotta ki az ajtót, majd kiszaladt rajta. Elkuncogtam magam, majd beültem mellé a kocsiba. Beindítottam a motort, és elindultunk az egyetemhez.

Körülbelül 10 perc alatt ott is voltunk. Cat nagyon gyorsan szállt ki az autóból, én viszont csigalassúsággal mentem, hiszen még volt 20 percünk, hogy beérjünk, az innen maximum 10 méternyi épületbe.

  - Cat, lassíts! – húztam vissza a karjánál fogva, nevetve.

  - Mennyi az idő? – nyúlt a kezemért, majd megnézte a karórámon az időt.

*Catarina Irwin szemszöge*

  - Mennyi az idő? – néztem meg a bátyám karóráján az időt.

„12:42”

  - Na? – mosolygott gúnyosan Ash. – Elkésünk? – vágott tettetett szomorúságot.

  - Nyaljál sót! – vágtam le a kezét az oldalára, majd elindultam a suli felé.

****************************

Mai napom, egy szóban: Zsúfolt.

Ash lassan elment, és utána teljesen elvesztem. Kívülállónak éreztem magam, aki azt sem tudja, hogy hol van. És ez így is volt. Fogalmam sem volt, hogy hol lesz az első órám. Ami Finnugrisztika…

  - Elnézést! – állítottam le egy szőke hajú lányt. – Szia. – mosolyogtam, majd a fülem mögé tűrtem az egyik kósza tincsemet. – Nem tudod, hogy merre van az… - néztem az órarendemre. – A208-as terem? – néztem rá.

  - De, tudom – mosolygott. – Az „A” szektorban. Te most a „B”-ben vagy. – húzta el a száját.

  - Meg tudod mutatni, hol van az a bizonyos szektor? – vontam össze a szemöldököm.

  - Ühüm. – mosolygott. – Ott lesz nekem is órám. – vonta meg az egyik vállát. – Gyere! – húzott maga után.

Onnan kb. 3 perce volt az „A” szektor. Sokkal nagyobb volt. Gondolom A, B, és C szektor van, és így csökken a méretük, és a látogatottságuk.

  - Nos… - álltunk meg a folyosó közepén, ahol szállingóztak az emberek. – Ha felmész azon a lépcsőn. – mutatott rá. – És mész 2 emeletet, akkor eléred 2. emeletet. Ott a 208-as terembe kell bemenned. – mosolygott tovább. Nagyon mosolygós lány, és nagyon helyes.

  - Köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok! – viszonoztam. – De megmondanád a neved? – vontam össze a szemöldököm. – Ilyen sokat segítettél, és még a nevedet sem tudom. – meresztettem ki a szemeimet.

  - Alison vagyok. – nyújtotta a kezét. – De barátoknak csak Ali. – hajolt közelebb, mire elnevettem magam.

  - Én… – be akartam mutatkozni, de bele vágott a szavamba.

  - Cat Irwin. – fejezte be a saját szövegem, mire furán néztem rá. Honnan tudja a nevem? –Itt minden titok az enyém! – mosolygott vállat vonva.

  - Aha. – mosolyogtam bizonytalanul.

  - További szép napot! – intett hátrafelé, nekem háttal, majd elment. Mégis mit jelent ez? Hát jó…