3.fejezet. - "Többé nem vagyok a húgod!"

Hey!

Itt az új rész!:)

Az előző rész nagyon rövidke lett, alig 2 oldalas Wordbe!

Viszont ez valami nagyon hosszú lett, ha jól emlékszem, mégpedig jól, akkor ez 5, és fél oldalas!^.^

Jó olvasást!:)

xx

"Többé nem vagyok a húgod!"

Nagyokat pislogva nyitottam ki barnás, szinte már feketés íriszeimet, majd nagyra nyílt szemekkel vettem tudomásul, hogy fejjel lefelé tartottam Tobyt, így a macska feneke, éppen az arcomban volt. Hevesen fordítottam meg, majd raktam le a kis állatfigurát a párnámra. Felültem a puha ágyon, és lassan felálltam. De ezt meg is bántam. Beszédültem, és szinte rögtön, ahogy a lábaimra helyeztem a súlyomat, a látásom, elsötétült. Minden egyszerre folyt össze, egy fekete csomóvá, és hangosan találkozott elgyengült testem a szőnyeggel fedett padlóval.

  Kisebb pofozgatások érték a bal, majd a jobb arcomat. Összeszorítottam a szemeimet ezt észlelve, bár egyáltalán nem voltak erősek. Kinyitottam a szemeimet, majd a fejem felett, 4 aggódó tekintetet véltem felfedezni. Ashton volt az, aki pofozgatott, közben a homlokomra, egy nedves, és hideg rongyot tettek. Lassan felkönyököltem az oldalam mellett, és felültem. Ashton a jobb oldalamon megragadta a karomat, és segített felülni, ahogy a balomon Luke is.

  - Hogy érzed magad? – kérdezte, az előttem törökülésben ülő, aggódó arckifejezést vágó Michael.

  - Fantasztikusan. – forgattam meg a szemeimet.

  - Miért estél össze? – kérdezte Calum.

  - Összeesni? – vontam össze a szemöldököm. – Mégis… mikor estem össze? – néztem hevesen mindenkire.

  - Ma reggel. – magyarázott Luke mellettem. – Éppen az ajtód előtt mentem el, amikor hallottam valami nagy koppanást, gondoltam benézek. – vonta meg a vállát. – Aztán láttam, hogy a földön fekszel, eszméletlenül. Majd lehoztalak. – fejezte be. Magam elé meredtem. Fura… mégis miért estem össze?

  - Kérsz valamit enni? – szakította meg gondolkodásomat Ash.

  - Igen, az jó lenne. – mosolyogtam.

  - Gyere, ülj le a kanapéra. – segített fölállni Michael. Igen, eddig a földön feküdtem, a fejem alatt egy párnával. Leültem a kanapéra, és a kezembe vettem a távirányítót. Michael, és Calum Ash után mentek a konyhába, Luke pedig mellém ült, és szorosan magához húzott.

  - Biztos, hogy jól vagy? Ne hívjunk orvost? – kérdezte aggódva.

  - Jól vagyok, nyugi. – kuncogtam. – Csak kicsit fáj a fejem.

  - Megértem. Elég nagyon koppantál. – nevetett, mire mellkasba ütöttem egy kicsit. – Nagyon aggódtam érted. – komorodott el, majd tűrt ki egy hajtincset a fülem mögé, majd a szemembe nézve, elmosolyodott.

  - Köszönöm. – viszonoztam, majd átöleltem.

  - Na, jó gerlepár, elég a nyalakodásból. – jött be a nappaliba Ash. – Kész a reggelid, Cat. – kiabált vissza. Nagy nehezen felálltam, persze Luke segítségével, majd kimentem a konyhába, és leültem az asztalhoz. Megettem a reggelimet, majd felálltam, és a szobámba indultam. Bementem, és amint elkezdtem volna készülődni, Ash lépett be a szobába, előtte pedig 3-at kopogott, én pedig beengedtem.

  - Te meg, hová mész? – nézett rám csodálkozva.

  - Ashton, fél óra múlva kezdődik a műszakom, én viszont úgy nézek ki, mint egy zombi. – forgattam meg a szemeimet.

  - Nem érdekel, hogy nézel ki, és nem mész be ma dolgozni. – vonta meg a vállát.

  - Ezt nem te döntöd el. – vágtam oda, majd elővettem a szekrényemből egy pólót.

  - Még mindig én vagyok a bátyád, tehát igenis én döntöm el. – vette feljebb a hangját.

  - Miért kell neked folyton beleavatkoznod az életembe? – emeltem fel én is a hangom. Persze ez csak félig ideillő téma, de ez már régóta foglalkoztatott.

  - Nem avatkozom bele én semmibe, de az, hogy 18 lettél, nem azt jelenti, hogy mindent te dönthetsz el! – kiabált.

  - De, de igenis azt jelenti! – tettem ugyanazt.

  - Tudod mit? Nem érdekel, hogy mit akarsz! A húgom vagy, és én meg a bátyád! Nem kérdeztem a véleményed. – kiabált tovább.

  - Mi az, hogy nem kérdezted a véleményem? Nem is kell, ugyanis azt csinálok, amit akarok! Igenis be fogok ma menni, dolgozni, akár tetszik neked, akár nem! – ordibáltam.

  - Amíg itt élsz, és a húgom vagy, azt csinálod, amit mondok, világos? – ordibált tovább.

  - Talán akkor elmegyek, és nem vagyok a húgod! – csúszott ki a számon az, amit nem akartam kimondani. Ash csak fújtatva, és meglepetten bámult rám, miközben én nagyot nyeltem.

  - Mi folyik itt? Miért kiabáltok, tőletek zeng az egész ház, az előbb a szomszéd csöngetett be. – jött be halál higgadtan Michael, majd amikor meglátta az egekben henyélő feszültséget a bátyám, és köztem, kicsit megriadt. – Mi folyik itt? – vonta össze a szemöldökét.

  - Semmi. – böktem ki nehezen. – Csak… felejtsük el. – néztem Michaelre.

  - Igen. – nézett rám idegesen, és szomorúan Ash. – Elfelejtjük. – nézett rám szomorúan a bátyám, majd Michaelt kicsit meglökve ment ki a szobámból. Könnyek gyűltek a szemembe, bár dühös is voltam a bátyámra, amiért folyton folyvást bele akar avatkozni az életembe, és abba, amit csinálok. Nem az ő feladata, hogy megmondja, mit csináljak. Nagykorú vagyok, tehát már saját magam is eldönthetem.

Amíg itt élsz, és a húgom vagy, azt csinálod, amit mondok, világos?

Talán akkor elmegyek, és nem vagyok húgod!

Ez a párbeszéd zajlott le a fejemben újra, és újra. Nem tudom kiverni a fejemből ezt a 4 mondatot. Az én mondatom az, ami nagyon fájt. Nekem is, és talán Ashtonnak még jobban. Kit áltatok? Nagyon fájt neki. Láttam a szemén, és az egész fiún, hogy borzalmasan esett neki az, ami kicsúszott a számon. Persze nem gondoltam komolyan. De Ashtonnal mostanában kicsit talán többet veszekszem, és ez megvisel mind a kettőnket. Jó lenne, ha végre nem csak a kis 16 éves mini húgát látná bennem, akire a nap minden percében vigyázni kell, hanem egy 18 éves lányra, aki már szeretne kicsit kitörni ebből a burokból.

  - Minden rendben, Cat? – jött közelebb Michael. Megráztam a fejem, és ebben a pillanatban a szemeimben megindultak a könnyek. Elsírtam magam. Azon, amit mondtam, és azon, hogy Ashton most látni sem akar. Valószínűleg. Ahogy Michael meglátta, hogy sírok, azonnal közelebb jött, és szorosan átölelt. – Ne sírj, kérlek! – suttogta a fülembe. – Nem bírom nézni, ha sír, az egyik legjobb barátom! – suttogta tovább, majd kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. – Mi az? – kérdezte, mivel csodálkozó arcot vágva néztem a pólójára.

  - Azt hiszem, egy kicsit összekönnyeztem a pólódat. – kezdtem el dörzsölgetni Michael pólójának vállán lévő foltot.

  - Semmi gond. – nevetett. – Hé! – emelte fel a fejem. – Mi történt? – nézett a szemeimbe.

  - Összevesztem Ashel, ennyi. – legyintettem, majd leültem az ágyamra, és Michael is követett.

  - Nem hiszem, hogy egy egyszerű dolog miatt kiabáltátok végig a lakást, olyannyira, hogy a szomszéd is átjött. – vonta fel a szemöldökét. – Mi történt igazából?

  - Én csak… - könnyeztem be megint, majd eszembe jutottak megint a történtek, és ismét sírni kezdtem. – Nem akartam ezt mondani. – próbáltam beszélni sírás közben, de nem hiszem, hogy annyira érthető volt, de Michael értette. – Én tényleg nem gondoltam komolyan. – ráztam a fejem.

  - Mit csináltál? – vonta össze a szemöldökét. Sírt szemekkel néztem Michaelre, és végül kiböktem.

  - Azt mondtam, hogy nem vagyok a húga, és, hogy elmegyek. – mondtam könnyekkel küszködve. Michael szája kicsit elnyílt, majd átkarolt, és szorosan magához húzott.

*******************

A mai napom borzalmasan kezdődött. Ashtont egész nap nem láttam, az óta az ügy óta. Végül bementem dolgozni, de igazából semmit nem ért. Mindent elszúrtam. A lábamra ejtettem a dobozt, és vagy 3-szor kiejtettem a kezemből a CD- csomagokat.

Éppen a CD-ket pakoltam a betűk szerinti helyére, amikor egy ismerős hang jött a hátam mögül.

  - Rég láttalak. – szólt a hátam mögött Jay.

  - Ja, alig 24 órája. – mondtam mosolyogva, majd megfordultam.

  - Annyi is elég. – nevetett, de azonnal lefagyott a mosoly az arcáról, amint meglátta kisírt szemeimet. – Mi a baj? – vágott aggódó arcot.

  - Semmi. – próbáltam őszintén mosolyogni, de nem hiszem, hogy annyira meggyőző volt.

  - Látom, ha valakinek baja van, és neked van. – vonta fel a szemöldökét. – Mi történt? – nézett rám.

  - Nem akarok beszélni róla, rendben? – fordultam meg hevesen, és a kelleténél, talán bunkóbban is válaszoltam.

  - Oh, akkor bocsánat… - jött mellém.

  - Jay, ne haragudj! Tudom, hogy te csak segíteni akarsz, de… ezt egyedül kell megoldanom! – mosolyogtam.

  - Megértem. De én, meghallgatlak! – kereste a tekintetem, mire csak egy halvány mosolyt küldtem felé. – Az nem megoldás, ha csak elzárkózol a barátaidtól! – jött utánam, ugyanis újabb CD-kért mentem.

  - Tudom. – sóhajtottam, majd nekikezdtem a pakolásnak.

  - Akkor miért teszed? – tette fel a kérdést, amire én sem tudtam a választ, de most nem ezt éreztem a legfontosabbnak. Nem válaszoltam. - Kérdeztem valamit!

  - Figyelj! Dolgozni próbálok, ha nem látnád, és már elmondtam! Nem akarok róla beszélni! Tudod mit? Alig 2 napja ismerjük egymást, tehát nem nevezhetjük magunkat barátoknak, világos? Csak ismerjük egymást innen, a zeneboltból, de nem vagyunk barátok! – vettem, komolyabbra a szót, és megint elkezdtem pakolni.

  - Hát, jó! – sóhajtott egyet, és kiment a zeneboltból, aminek az ajtaja, egy nagyobb csapódással jelezte, hogy Jay elment. Bűntudatom volt, amiért így viselkedtem vele, de most nem tudok erre összpontosítani.

*********************

Miután végeztem a műszakommal, és kiléptem az ajtón, megcsapott az esti hűs levegő. Mélyen magamba szívtam, majd 

megindultam hazafelé. Út közben megláttam egy dohányboltot. Megforgattam a szemeimet, majd tovább mentem, de a 3. lépésnél megtorpantam. Kicsit elgondolkoztam, hogy mit is tegyek. Persze ez semmire sem megoldás, de... csábító. Hiszen én mindig is úgy tartottam, hogy az ember mindennek ellen tud állni, csak a kísértések nem!  Visszanéztem a bolt felé, felsóhajtottam, és bementem. Vettem egy csomag cigit, és egy öngyújtót a mellette lévő kisboltban, majd megálltam az út szélén. Előkaptam a dobozból egy szálat, meggyújtottam, és beleszívtam, Életemben először csináltam ilyet. Mélyen megszívtam a szálat, engedtem, hogy a füst bejusson a szervezetembe. Kívül boldogít, belül rombol. Mégis csábít. Nem volt kellemes. Kicsit sem! Felköhögtem, elég erősen. Elszívtam a cigit, elnyomtam, és eldobtam valamerre, az öngyújtót, és a dobozt pedig a kabátzsebembe mélyesztettem. Életemben először rágyújtottam.

Kicsivel 10 után értem haza, munka után. A műszakom 8-kor ér véget, és általában negyed 9-re itthon vagyok. Most viszont 22:49.kor értem haza. Sétálgattam egy kicsit, ki kellett szellőztetnem a fejemet. Ja, persze, kicsivel, mi?

Beléptem a bejárati ajtón, és senki nem volt a nappaliban, se konyhában. Miért is lennének, mindenki vagy alszik, vagy pedig csak a szobájában kuksol. Levettem, és felakasztottam egy fogasra a dzsekimet, majd a cipőmet is levettem magamról. A villanyok viszont égtek a nappaliban is, és a konyhában is. Benéztem a nappaliba, és ment a TV. A kanapén pedig az ideges bátyám ült. Tudtam, hogy mi fog következni. Ismét lecseszés, hogy miért is értem haza majdnem 3 órával később, mint szoktam. De nem értem, 18 éves vagyok, nagykorú, akkor miért nem csinálhatom azt, amit szeretnék? Beljebb mentem a szobában, és Ash felfigyelt rám, és felállt.

  - Szia. – motyogtam halkan.

  - Hol voltál? – nem is vette figyelembe az előző mondatomat. Nem kell visszaköszönni, á, dehogy!

  - Nem mindegy? – hunyorítottam, majd meg akartam indulni az emeletre, de Ash a karomnál fogva visszahúzott.

  - Kérdeztem valamit! – nézett idegesen a szemembe.

  - Hagyjál már békén! – rántottam ki kezemet az övéből.

  - Mi bajod van? – kezdett el kiabálni.

  - Én is ugyanezt kérdezhetném tőled! – tettem ugyanazt. – Miért akarsz folyton beleavatkozni az életembe?

  - Mert a bátyád vagyok, én megtehetem! – vette lejjebb a hangját.

  - Igen, igazad van! Amikor 16 voltam, vagy 17 megtehetted! De most, hogy nagykorú vagyok, azaz 18, már semmi közöd nincs az életemhez, vagyis ahhoz, hogy mit teszek, kivel, hol, és mikor! Szállj ki az életemből, és abból, hogy parancsolgatsz nekem! Elegem van a folytonos beleszólásaidból!- És tudod mit? Megmondtam, többé nem vagyok a húgod! - és ezzel felszaladtam az emeletre, magam mögött az erősen becsapott szobám ajtajával. Ash az egyetlen családtag az életemben, akit szeretek, és aki viszont szeret. De most őt is egyre jobban elveszítem. És ezt csak magamnak köszönhetem!

***/Részlet, a következő részből/***

   - Gyűlölöm a napot, amikor megismertelek. – ordítottam Ashnek.

   * Következő képpont*

  - Nem lehetünk együtt. – motyogtam Lukenak.

  * Következő képpont*

  - Elmegyek Hollywoodba. – halkan közöltem Michaellel.