17.fejezet. - Szülinapi buli 2/2

Sziasztok!

Meghoztam az új részt!:)

Na, most...

Mondanék 1-2 dolgot!

Igazából nem nagy dolgok, csak gondolom közlöm veletek!

Miközben ezt a részt megírtam, lehet, hogy kicsit egósan hangzik, de volt olyan, hogy elnevettem magam rajta, és volt olyan, hogy bekönnyeztem. 

Furcsa mód, a saját sztorimon. 

Fura...

Mindegy, szóval igazából a másik dolog, amit akartam mondani, az az, hogy mivel ezt a részt ugyanaz nap raktam ki, mint az ezelőttit, (mondjuk, most 4 perc múlva éjfél, tehát nem tudom, hogy mit mondjak...)

Szóval holnap még egy rész jön! Lehet, hogy 2...

Az még eldöntendő!:)

Na, mindegy nem is húznám tovább az időt...

Jó olvasást!:)

xx

Szülinapi buli.

  Ránéztem az órára, és már 2 órája itt dekkoltunk Ashtonnal. Ezt az időt nevetgéléssel, beszélgetéssel, zenehallgatással, TV nézéssel töltöttük el.

  - Na, jó, ahogy látom már jobban vagy! És a lábad se fáj! – mosolygott. – Akkor gyere, mehetünk. – biccentett az ajtó felé. Kicsit beijedtem, ugyanis a fiúk azt mondták, hogy majd írnak, ha készen vannak, de még nem írtak semmit. Na, jó, az út innen hazafelé gyalogolva 15-20 perc, tehát addig csak végeznek. Vagy… nem?

Ezen elmélkedve léptem ki a küszöbön, utánam pedig Ashton. Bezárta a stúdió ajtaját, majd rám mosolygott, és elindultunk egymás mellett némán.

Körülbelül 5 perce sétálgathattunk szó nélkül egymás mellett szorosan.

  - Kitől vársz SMS-t? – mosolygott mellettem a bátyám. Nem értettem.

  - Hogy tessék? – kérdeztem vissza.

  - Másodpercenként megnézed a telefonod. Este 9 van, szerintem ilyenkor már senki nem fog SMS-ezgetni. – forgatta a szemeit mosolyogva. Nem akartam leállni vitatkozni, ugyanis tényleg nézegettem sokszor, hátha küldtek már üzenetet, egy, kettő pedig nem tudtam volna kimagyarázni magam semmivel, így csak kínosan elmosolyodtam. Már az utcakereszteződésben voltunk, és ha ott befordulunk, akkor olyan 5-10 perc és oda is érünk. Inkább 5…

Nagyon izgultam, hisz még mindig nem írtak semmit a fiúk. Éppen befordultunk, és már látni lehetett a házat messziről, így azt is láttuk, hogy ég a villany. Persze, ez nem jelent semmit Ashtonnak, de én tudtam, hogy mi folyik ott. Vészesen közel voltunk, és még mindig semmi.

Már csak pár méterre voltunk a háztól. A lámpák a nappaliban égtek, azonban csak a redőny lyukain keresztül láttuk, ugyanis le voltak húzva. Az ajtó csukva volt. Rápillantottam a telefonom kijelzőjére, és még mindig semmi.

  - Na, itthon vagyunk, gyere! – sóhajtott fel Ash, és megindult az ajtó felé. Bepánikoltam.

  - NE! – mondtam ki hirtelen ezt az egy szót, mire Ash megfordult, és furán nézett rám.

  - Mégis miért ne? – mosolygott.

  - Mert, ömm… - gondolkodtam, hogy mit is mondjak, de semmi nem ugrott be. Hát, persze bezzeg máskor, amikor mondjuk, filmet nézek, és egy csaj pont ugyanilyen helyzetben van, mint én, akkor tudnék neki mondani dolgokat, hogy mit mentegetőzzön, de most? Semmi. Mondjuk, amikor este sétálgatott a lány, és a fiú megfogta a kezét, ezáltal elpirult, és mentegetőznie kellett. És pont akkor látott egy hullócsillagot. Várjunk csak! Ezaz!

  - Hullócsillag! – mutattam az égre, majd Ashton felnézett.* Tudom, hogy imádja a hullócsillagokat.*

  - Cat, ha volt is ott valami… Már lehullt. – mosolyogta el a végét, majd kínosan elmosolyodtam. Ebben a pillanatban pityegett a telefonom. Mosolyogva kaptam elő, miközben Ash az eget kémlelte.

„Kész vagyunk, gyertek! Tudjuk, hogy itt vagytok a ház előtt. Mellesleg… Hullócsillag? Ez komoly?:D Jobbat nem tudtál volna?:D Puszi: Luke xx”

Szem forgatva raktam el a mobilom, majd Ashre néztem, aki most már engem bámult.

  - Mi van? – néztem rá furcsán. – Hagyjuk is, gyerünk, mit ácsorgunk idekint, menjünk be! – toltam az ajtó felé mosolyogva, Ash pedig még mindig értetlen képet vágott. Megálltunk az ajtó előtt, amit Ash kinyitott, majd lerakta a kulcsait az egyik szekrényre. Sötét volt, így nem igazán lehetett látni semmit. Én mosolyogva haladtam mögötte.

  - MEGLEPETÉÉS! – kapcsolódott fel a villany, majd emberek tucatjai ugrottak fel a kanapé mögül, a fal mögül. Ashtonon látszott a meglepődés, és az öröm, majd kicsivel később a meghatódottság. Mosolyogva pillantott rám, majd átölelt.

  - Köszönöm! – suttogta.

  - Ne nekem köszönd! – váltam el tőle. – A fiúk szerveztek meg mindent! – húztam oda a három jómadarat.

  - Boldogot haver! – ölelték meg sorjában a fiúk a bátyámat. Utána pedig Ash elvegyült a tömegben, hogy újabb gratulációkat, és kívánságokat kapjon. A fiúk pedig csak bulizni vegyültek el. Nem tudom, hogy mióta tarthatott a buli, de már érezni lehetett, a tömény alkohol szagát. Hirtelen 2 erős kart éreztem meg a derekam körül, amik maga elé fordítottak. Elmosolyodtam az önelégült vigyor láttán.

  - Hullócsillag, mi? – mosolygott Luke, miközben az ujjait a derekamon kulcsolta össze, én pedig a karján pihentettem kezemet.

  - Ne szóld le, jó? – mosolyogtam. – Beválni, bevált, akkor meg mi a probléma? – húztam fel a szemöldököm, arcomon egy levakarhatatlan vigyorral.  

  - Mondott ilyet valaki? – csókolt meg lassan, szenvedélyesen. Az ajkaink szinkronban táncoltak a másikéval, miközben mind a kettőnkben csak gyülekezett a vágy.

  - Hol van Ashton? – néztem körbe, miután elváltunk.

  - Nem tudom. – vonta meg a vállát. – Már egy órája megy a buli, szóval biztos holt részegen fekszik a saját hányásában. – meresztette kis mosolyogva a szemeit.

  - Oh, azt nem szívesen nézném meg. – nevettem, miközben a fejemmel keresgéltem a bátyámat. – Megyek, megkeresem. – toltam el finoman magamtól.

  - Oké, én ugyanezt teszem Calumékkal. – hátrált. – Kicsit aggódom értük. – nevetett, majd elengedtük egymás kezét.

Elindultam megkeresni a bátyám, de semmi. Kimentem a kertbe, és ott valami nem kívánt látvány tárult elém. Nagyon sok ember, nagyon sok mindenkivel smárolt. Ami elég ijesztő volt. Körbe tekintettem az udvarunkon, és azt, amit láttam, azt nem akartam. Nagyon nem! Mac csókolózott Michaellel. Igen, az a kis szerény, visszahúzódó lány. Huh, ez kicsit sok. Még fiúkkal sem tud beszélgetni, nem, hogy smárolni velük. Kicsit ijesztő. Főleg az, hogy… Michaellel? Jesszusom… Na, ezt még számon kérem mind a kettőjükön. Az kicsit viszont megnyugtatott, hogy Sarat csak beszélgetni láttam a srácokkal, akik egyébként számomra teljesen ismeretlenek voltak. Bár, Sarat ismerve, ki tudja, hogy mikor, kivel, és miért fog lelépni… Kínosan félrehúztam a számat, és úgy fordultam meg az átlátszó ajtóban. De ezt azt hiszem ismét nem kellett volna. Hogy, miért nem? Luke miatt. Na, meg egy kis csinibaba miatt. Nem csókolóztak, de Luke előszeretettel dőlt neki a szekrénynek, előtte pedig a kis szépséggel, akinek jólesően tapizta, a megjegyzem elég löttyedt fenekét. Morcos fejet vágva mentem oda, és néztem felhúzott szemöldökkel Lukera a csaj mögött, úgy 1-2 méternyire. Luke észrevett, és elengedte a csajt, de elég nagy habozási idővel. Ebbe meg mi ütött?

  - Aha, persze Calumékat keresed, mi? – vontam össze a szemöldököm.

  - Meg is találtam. – nevetett. Aha, már tudom mi a baja. Részeg, mint állat… Érezni lehet rajta a tömény alkohol szagát… Felköhögtem ezt érezve, és az orrom előtt legyezgettem ezt a szagot. – Na, mi van, nem tetszik? – nevetett tovább. – Te bajod cicám. – vonta meg a vállát. – Mellesleg… Van kedved kicsit szórakozni? – ment oda a kis csinibabához, akinek átkarolta a vállát. Szerintem nem kell mondanom, hogy ez, hogy esett nekem.

  - Veled? Ugyan nem. – tettem keresztbe a kezeimet magam előtt.

  - Nem csak velem. – vonta meg a vállát. – Rebecca is beszállhat. – vezette lejjebb a kezét a lány derekáról, a fenekére. Elfogott az undor ezt hallva, bár, tudtam, hogy részeg, így olyanokat mondd, amiket nem gondol komolyan. De mégis… Ezt nem tudom neki elnézni.

  - Undorító vagy. – vontam össze a szemöldököm.

  - Én vagyok undorító? – mutatott magára, majd elindult felém, ami elég nehezére esett. – Te meg nevetséges vagy! Komolyan azt hitted, hogy egy ilyen lánnyal felérhetsz? – mutatott Rebeccára. – Hát, akkor kurva rosszul hitted babám. Ha egyedül vagy, akkor még dögös vagy, meg szép, de így, hogy egy ilyen van melletted…– tette a kezét a vállamra, de én azonnal lelöktem onnan azt.

  - Menj, melegebb helyekre! – léptem hátrébb.

  - Te pedig! Tudod… Amikor elmondtad, hogy végül nem mész el Hollywoodba, az rohadt szar hír volt. Nekem. – húzta el a száját. – Persze a többiek repestek az örömtől, hogy maradsz, de… Tudod, nekem sokkal jobb lett volna, ha elhúzol a picsába. És békén hagysz végre… - mosolygott. Én pedig megszeppenve álltam ott. Úgy éreztem, ott rögtön darabokra hullok. Én… nem is tudom, hogy mit kellett volna tennem abban a pillanatban. Teljesen lefagytam, és úgy éreztem nyomban meg akarok halni. Ez… ezt most vajon komolyan mondta, vagy csak a részegség hülyesége beszél belőle? 

  - Tudod Luke… Rohadj meg! Légy boldog Rebbecával! De mi itt végeztünk! – mosolyogtam gúnyosan, majd ellöktem magamtól, mire az a kis csitri hátulról megtartotta. Könnyek szöktek a szemembe, miközben felrohantam a lépcsőn, egyenesen be az egyik szobába. Ami a sajátom volt. Benyitottam, és magam mögött becsuktam az ajtót. Bár a villany fel volt kapcsolva, nem tekintettem körbe a szobában. Megfordultam, a szemem még mindig csukva volt. Nekidőltem az ajtónak, és sírva csúsztam le rajta, majd az arcomat a térdembe temettem, úgy sírtam. Hirtelen egy kart éreztem meg az enyémen. Felemeltem a fejemet, és Ash mosolygós arcával találtam szembe magam. Szerencsére ő nem volt részeg.

  - Gyere! – nyújtotta a kezét felém mosolyogva. Elfogadtam, és felsegített a földről.

  - Ash, én… - próbáltam mentegetőzni.

  - Hé, semmi baj! – mosolygott, miközben a szám elé tette a mutatóujját. – Gyere! – ült le az ágyra, és magához húzott, egyenesen az ölébe. A mellkasába temettem az arcomat, majd ott újra elkapott a sírógörcs. De, úgy rendesen.

  - Hé! Shh! Semmi baj! – simogatta a hajam, miközben kedves szavakat súgott a fülembe, miszerint „minden rendben lesz” „ne sírj!” „Én itt vagyok!” és amikor azt mondta, hogy „Szeretlek!” valamiért, abbamaradt a sírásom. Nagyon megnyugtató volt a karjai közt lenni. Úgy éreztem, ott biztonságban vagyok. Teljesen.

  - Miért nem vagy lent a buliban? – suttogtam nagyon halkan, és attól tartottam, hogy nem hallotta meg.

  - Az igazság az, hogy nem akartam ekkora felhajtás. Csak egy baráti kis bulit, 5-en, tudod? De tudod, mit… Nekem ez így nagyon jó. Veled! Csak, a legjobb az lenne, ha nem sírnál. – tolt egy kicsit magától, így a szemembe tudott nézni, amin elkenődött a smink, a szemem alatt vagy 3 centi vastagságban „szépült” a smink, a szemem már piros volt, ahogy a sírógörcs abbamaradt. Nem hiszem, hogy szép látvány voltam, de Ash nem mondta. Miért is tette volna?

  - Sajnálom. – töröltem meg a szemem. – Nem akarom elrontani a szülinapod. – álltam volna, fel, de visszahúzott.

  - Hé! Ezt ne is mondd! Cat, ha velem vagy, akkor már nem lehet rossz semmi! – mosolygott, miközben letörölte a szemem alól a könnycseppet, így kicsit sminket, és nedves lett a keze.

  - De… - kezdtem volna el.

  - Nem! – ráncolta össze a szemöldökét. – Cat… - nézett mélyen a szemeimbe. – Mi történt? – vonta fel a szemöldökét.

Mély levegőt vettem, és mindent elmeséltem neki. Mikor a végére értem a monológomnak, Ash nagyon szorosan átölelt. Tudom, hogy ez most nem a megfelelő pillanat erre, de nagyon hiányzott Luke. Szeretem. És amiket a fejemhez vágott… Jesszusom! Persze, tudom, hogy részeg volt, de… Nem tudom ezt elfelejteni. Értitek? Nagyon rossz érzés fogott el abban a pillanatban Ash karjai közt. De nem lelkileg. Kicsit megborzongtam a karjaiban, amit észre is vett, ezért eltolt magától.

  - Hé, hé, jól vagy? – ráncolta össze a homlokát. – Cat, mi a baj? – kereste a tekintetemet. Igazából nem volt semmi nagydolog, csak egy kicsit kijött belőlem az ebéd, és a reggeli. Miután „elvégeztem a dolgomat,” visszatelepedtem Ashton ölébe, és azt hiszem úgy fogott el az álom. Mellette. A bátyám karjai közt.