Hey!
Meghoztam az új részt!:)
Kicsit rövid lett, de vígasztaljon: Ma jön még egy rész!:)
Ami már remélhetőleg hosszabb lesz!:) Sőt, biztos...:D:)
Mindegy, szóval nagyon mást nincs hozzáfűznöm...
Jó olvasást!:)
xx
"Pedig már elveszítettél!"
Látszott rajta, hogy
legszívesebben adott volna nekem egy móresre tanító kis pofont, de nem tette.
Ennek több oka van. – Szóval…
Megkérdezzük, ÉS! – nyomta meg az „és” szót, mikor látta, hogy bele
kívánkozom szólni. - Addig az idő alatt,
mi elmegyünk, eszünk valami finomat, és ha még belefér, akkor hazamegyünk… -
mondta tök nyugodtan. Beleegyeztem. Megkérdeztük a dokit, hogy mikorra jöjjünk
vissza, és azt mondta, hogy körülbelül 5 óra körül. Mikor kimondta, idegesen
szívtam be a levegőt, majd fújtam ki, mivel 5 óra? Ez komoly? Hiszen most van…
dél! Nem hiszem el… De kénytelen voltam beletörődni. Remek! Egy újabb izgi
délután… Ennél nem is lehetne rosszabb napom!
Ahogy Calum ígérte, elmentünk egy étterembe. Persze nekem
semmi kedvem nem volt hozzá, hisz legszívesebben füstöt fújtam volna a fülemből
dühömben. Elég vicces lehettem volna…
- Mit kérsz? –
kérdezte Calum miután leültünk, és az étlapot nézegette.
- Egy normális
barátot, és a bátyámat! – mosolyogtam, miközben az ujjaimat összekulcsolva az
asztalra tettem.
- Akkor egy salátát
kérünk! – mondta a pincérnek.
- Nem akarok salátát
enni. – mondtam elég flegmán, miközben hátradőltem a széken, és keresztbe
fontam a kezeimet magam előtt.
- Nem kérdeztem. –
követte a pincér útját. – És inkább légy hálás, hogy foglalkozom veled, és nem
hagytam, hogy megverd szegény dili dokit. – forgatta a szemeit.
- Nem kértem, hogy
törődj velem! – vágtam a fejéhez.
- Akkor boldogulj
egyedül! – állt volna fel. Kicsit habozva kifújtam a levegőt.
- Várj, Calum! –
szólalt meg belőlem a lelkiismeret, mire megfordult. – Nem úgy gondoltam, ne
haragudj. – kerültem a szemkontaktust. Calum visszaült elém.
- Válogasd meg a
szavaidat rendben? – mosolygott, mire jó kislány módjára bólintottam. Egy 10
percet elbeszélgettünk, majd kihozták a salátámat.
- Te nem eszel? –
néztem Calumra.
- Nem vagyok éhes. – mosolygott. Én
nekiálltam az ételemnek, ami csak megjegyzem mennyei volt!
Kicsit később, amikor már végeztem az ételemmel, felálltunk,
és elhagytuk az éttermet. Ránéztem a telefonom kijelzőjére, és még csak 2 órát
mutatott. Maradt még 3 óránk. Úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, bár nekem semmi
kedvem nem volt látni Lukeot. De legalább most számon kérhetem.
- Na, jó,
idefigyelj! – állt elém Calum, mikor az ajtóhoz értünk. Furcsán néztem rá. –
Mikor bemegyünk, nem akarom, hogy rávesd magad Lukera. – mutatott rám
szigorúan. - Világos voltam? – vonta fel
a szemöldökét. Hú! Azt hiszem Calum is elég ideges már. Jó, mondjuk én is
közrejátszottam, a folytonos ellenkezésemmel, és nyafogásommal. Meg tudom
érteni. Beleegyezésképpen felemeltem a kezeimet. Beléptünk az ajtón, és
hatalmas meglepetésünkre, senki nem volt a nappaliban. Hát persze! Biztos szobájukban
kockulnak! Remek! Levettem a cipőmet, a dzsekimet, és bementem a szobámba.
Rávetettem magamat az ágyamra. Ahogy „földet” értem, valami leesett az ágyam
felett lévő polcról. Egy kis levél. Pont a hasamra esett. Onnan felültem, és
elvettem a levelet. Hát persze! Az a levél volt, amiben megírták, hogy
Hollywoodba felvettek.
„Te pedig! Tudod… Amikor elmondtad, hogy végül nem mész el Hollywoodba,
az rohadt szar hír volt. Nekem. Persze a többiek repestek az örömtől, hogy
maradsz, de… Tudod, nekem sokkal jobb lett volna, ha elhúzol a picsába. És
békén hagysz végre…”
Jutottak eszembe Luke szavai. Tudom, hogy részeg volt, de…
Mégis. Mi lenne, ha? Ha elmennék? Vajon észrevennék a fiúk? Vajon hiányoznék
nekik? Nem tudom. Talán… mégis igaza van Lukenak. Hiszen mióta itt vagyok, csak
a baj van. A bandát is hátráltatom. Igen! Jobb lesz nekik nélkülem. És már
tudom is, hogy mit fogok tenni!
****************************
- Elmegyek
Hollywoodba. – sóhajtottam a bátyámnak, az ágya mellett ülve. Persze már jobban
volt, és már a sebei is begyógyultak, hisz nem volt semmi komolyabb baja. Ma
haza is jöhet. Hazavihetjük.
- Ezt… Miért? –
vágott ijedt arckifejezést. – Cat, ha Luke miatt…
- Nem csak miatta! –
húztam el a számat. – Figyelj, mióta itt vagyok… - meg kell gondolnom, hogy mit
mondok. - … a banda fontosabb. – bólogattam. Ash nem értett semmit. Ezt abból
is szűrtem le, hogy értetlen fejet vágott.
- Cat, a húgom vagy,
nekem semmi sem fontosabb nálad. – rázta a fejét. – Kérlek, gondold át még
egyszer! – ült fel. – Nem akarok, hogy elmenj! Kérlek, Cat! – suttogta már a
szavakat.
- Nem lehet. –
ráztam a fejemet. – Sajnálom. – sütöttem le a tekintetemet. – Mivel… Az ottani
tanítás előbb kezdődik, ezért 2 hét múlva indul a gép. De hamarabb is van vége.
Másfél hónappal.
- Cat! – kereste a
tekintetem, mire felemeltem a fejem. – Csak tudni szeretném… Hogy miért akarsz
elmenni? – mosolygott.
- Azért mert... –
mondtam volna el az igazat, de nem lehet. Csak rávenne, hogy maradjak, és
jobban elhanyagolná a bandát. – Ott több a lehetőség. – nyeltem nagyot. Ash
szerintem erre a válaszra számított, mert mintha egy kicsit megnyugodott volna.
Mosolygott.
- Ugye hazajössz
néha? – nézett félve szemembe. Elmosolyodtam.
- Hát persze! –
öleltem meg.
- Szeretlek! –
suttogta.
- Én is szeretlek! –
halkultam el, és mosolyogtam.
Az ágyamon ülve olvastam egy könyvet, amikor kopogtak. Ma
már Ash is itthon volt.
- Bújj be! – csuktam
be a könyvemet, majd leraktam az asztalra. Abban a pillanatban Luke lépett be
az ajtómon, mire kicsit elnyílt a szám.
- Zavarok? – vonta fel
a szemöldökét.
- Mit akarsz? –
piszkáltam a zsebem, majd belebújtattam a kezemet.
- Én csak… tudom,
hogy elmész Hollywoodba. – motyogta el a végét.
- És? – vontam fel a
szemöldököm.
- Miért? – rázta a
fejét.
- Te javasoltad. –
mosolyogtam gúnyosan.
- Cat, tudod, hogy…
részeg voltam, oké? – kiabálta el magát.
- Ez nem mentség
semmire. – ráztam a fejem, és közben nyugodtan beszéltem vele.
- Cat, figyelj,
tudod, hogy szeretlek! – jött közelebb. Erre az egy szóra teljesen kirázott a hideg.
– Nem akarlak elveszíteni! – rázta a fejét.
Cikáztak a szemeim a
szeme, és a szája között. Ő is ezt tette. Lesütöttem a szemeimet, nem akartam,
hogy lássa, hogy mit akarok. Megcsókolni. Ismét az övé lenni. Luke előrelépett,
ezzel lecsökkentve teljesen a köztük tátongó távolságot, majd felemelte a
fejemet. Tiltakozni akartam, de valahogy mégsem ment. Egyszerűen nem! És ekkor
történt meg az, aminek nem kellett volna. Megcsókolt. És mi a meglepetés?
Visszacsókoltam. Az ajkaink ismét szinkronban mozognak a másikéval. Régóta
faltuk egymás ajkait, amikor elváltunk.
- Pedig már
elveszítettél!
Imádom imádom nagyon jó lett.:D <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen!:)<3 Örülök neki, nagyon!:)<3
Törlés