Hey!
Itt az új rész!:)
Az előző rész nagyon rövidke lett, alig 2 oldalas Wordbe!
Viszont ez valami nagyon hosszú lett, ha jól emlékszem, mégpedig jól, akkor ez 5, és fél oldalas!^.^
Jó olvasást!:)
xx
"Többé nem vagyok a húgod!"
Nagyokat pislogva nyitottam ki barnás, szinte már feketés íriszeimet,
majd nagyra nyílt szemekkel vettem tudomásul, hogy fejjel lefelé tartottam
Tobyt, így a macska feneke, éppen az arcomban volt. Hevesen fordítottam meg,
majd raktam le a kis állatfigurát a párnámra. Felültem a puha ágyon, és lassan
felálltam. De ezt meg is bántam. Beszédültem, és szinte rögtön, ahogy a
lábaimra helyeztem a súlyomat, a látásom, elsötétült. Minden egyszerre folyt
össze, egy fekete csomóvá, és hangosan találkozott elgyengült testem a
szőnyeggel fedett padlóval.
Kisebb pofozgatások
érték a bal, majd a jobb arcomat. Összeszorítottam a szemeimet ezt észlelve,
bár egyáltalán nem voltak erősek. Kinyitottam a szemeimet, majd a fejem felett,
4 aggódó tekintetet véltem felfedezni. Ashton volt az, aki pofozgatott, közben
a homlokomra, egy nedves, és hideg rongyot tettek. Lassan felkönyököltem az
oldalam mellett, és felültem. Ashton a jobb oldalamon megragadta a karomat, és
segített felülni, ahogy a balomon Luke is.
- Hogy érzed magad?
– kérdezte, az előttem törökülésben ülő, aggódó arckifejezést vágó Michael.
- Fantasztikusan. –
forgattam meg a szemeimet.
- Miért estél össze?
– kérdezte Calum.
- Összeesni? –
vontam össze a szemöldököm. – Mégis… mikor estem össze? – néztem hevesen
mindenkire.
- Ma reggel. –
magyarázott Luke mellettem. – Éppen az ajtód előtt mentem el, amikor hallottam
valami nagy koppanást, gondoltam benézek. – vonta meg a vállát. – Aztán láttam,
hogy a földön fekszel, eszméletlenül. Majd lehoztalak. – fejezte be. Magam elé
meredtem. Fura… mégis miért estem össze?
- Kérsz valamit
enni? – szakította meg gondolkodásomat Ash.
- Igen, az jó lenne.
– mosolyogtam.
- Gyere, ülj le a
kanapéra. – segített fölállni Michael. Igen, eddig a földön feküdtem, a fejem
alatt egy párnával. Leültem a kanapéra, és a kezembe vettem a távirányítót.
Michael, és Calum Ash után mentek a konyhába, Luke pedig mellém ült, és
szorosan magához húzott.
- Biztos, hogy jól
vagy? Ne hívjunk orvost? – kérdezte aggódva.
- Jól vagyok, nyugi.
– kuncogtam. – Csak kicsit fáj a fejem.
- Megértem. Elég
nagyon koppantál. – nevetett, mire mellkasba ütöttem egy kicsit. – Nagyon
aggódtam érted. – komorodott el, majd tűrt ki egy hajtincset a fülem mögé, majd
a szemembe nézve, elmosolyodott.
- Köszönöm. –
viszonoztam, majd átöleltem.
- Na, jó gerlepár,
elég a nyalakodásból. – jött be a nappaliba Ash. – Kész a reggelid, Cat. –
kiabált vissza. Nagy nehezen felálltam, persze Luke segítségével, majd kimentem
a konyhába, és leültem az asztalhoz. Megettem a reggelimet, majd felálltam, és
a szobámba indultam. Bementem, és amint elkezdtem volna készülődni, Ash lépett
be a szobába, előtte pedig 3-at kopogott, én pedig beengedtem.
- Te meg, hová mész?
– nézett rám csodálkozva.
- Ashton, fél óra
múlva kezdődik a műszakom, én viszont úgy nézek ki, mint egy zombi. – forgattam
meg a szemeimet.
- Nem érdekel, hogy
nézel ki, és nem mész be ma dolgozni. – vonta meg a vállát.
- Ezt nem te döntöd
el. – vágtam oda, majd elővettem a szekrényemből egy pólót.
- Még mindig én
vagyok a bátyád, tehát igenis én döntöm el. – vette feljebb a hangját.
- Miért kell neked
folyton beleavatkoznod az életembe? – emeltem fel én is a hangom. Persze ez csak félig ideillő téma, de ez már régóta foglalkoztatott.
- Nem avatkozom bele
én semmibe, de az, hogy 18 lettél, nem azt jelenti, hogy mindent te dönthetsz
el! – kiabált.
- De, de igenis azt
jelenti! – tettem ugyanazt.
- Tudod mit? Nem
érdekel, hogy mit akarsz! A húgom vagy, és én meg a bátyád! Nem kérdeztem a
véleményed. – kiabált tovább.
- Mi az, hogy nem
kérdezted a véleményem? Nem is kell, ugyanis azt csinálok, amit akarok! Igenis
be fogok ma menni, dolgozni, akár tetszik neked, akár nem! – ordibáltam.
- Amíg itt élsz, és
a húgom vagy, azt csinálod, amit mondok, világos? – ordibált tovább.
- Talán akkor
elmegyek, és nem vagyok a húgod! – csúszott ki a számon az, amit nem akartam
kimondani. Ash csak fújtatva, és meglepetten bámult rám, miközben én nagyot
nyeltem.
- Mi folyik itt?
Miért kiabáltok, tőletek zeng az egész ház, az előbb a szomszéd csöngetett be.
– jött be halál higgadtan Michael, majd amikor meglátta az egekben henyélő
feszültséget a bátyám, és köztem, kicsit megriadt. – Mi folyik itt? – vonta
össze a szemöldökét.
- Semmi. – böktem ki
nehezen. – Csak… felejtsük el. – néztem Michaelre.
- Igen. – nézett rám
idegesen, és szomorúan Ash. – Elfelejtjük. – nézett rám szomorúan a bátyám,
majd Michaelt kicsit meglökve ment ki a szobámból. Könnyek gyűltek a szemembe,
bár dühös is voltam a bátyámra, amiért folyton folyvást bele akar avatkozni az
életembe, és abba, amit csinálok. Nem az ő feladata, hogy megmondja, mit
csináljak. Nagykorú vagyok, tehát már saját magam is eldönthetem.
Amíg itt élsz, és a húgom vagy, azt csinálod, amit mondok, világos?
Talán akkor elmegyek, és nem vagyok húgod!
Ez a párbeszéd zajlott le a fejemben újra, és újra. Nem
tudom kiverni a fejemből ezt a 4 mondatot. Az én mondatom az, ami nagyon fájt.
Nekem is, és talán Ashtonnak még jobban. Kit áltatok? Nagyon fájt neki. Láttam
a szemén, és az egész fiún, hogy borzalmasan esett neki az, ami kicsúszott a
számon. Persze nem gondoltam komolyan. De Ashtonnal mostanában kicsit talán
többet veszekszem, és ez megvisel mind a kettőnket. Jó lenne, ha végre nem csak
a kis 16 éves mini húgát látná bennem, akire a nap minden percében vigyázni
kell, hanem egy 18 éves lányra, aki már szeretne kicsit kitörni ebből a
burokból.
- Minden rendben,
Cat? – jött közelebb Michael. Megráztam a fejem, és ebben a pillanatban a
szemeimben megindultak a könnyek. Elsírtam magam. Azon, amit mondtam, és azon,
hogy Ashton most látni sem akar. Valószínűleg. Ahogy Michael meglátta, hogy
sírok, azonnal közelebb jött, és szorosan átölelt. – Ne sírj, kérlek! –
suttogta a fülembe. – Nem bírom nézni, ha sír, az egyik legjobb barátom! –
suttogta tovább, majd kicsit eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. – Mi
az? – kérdezte, mivel csodálkozó arcot vágva néztem a pólójára.
- Azt hiszem, egy
kicsit összekönnyeztem a pólódat. – kezdtem el dörzsölgetni Michael pólójának
vállán lévő foltot.
- Semmi gond. – nevetett.
– Hé! – emelte fel a fejem. – Mi történt? – nézett a szemeimbe.
- Összevesztem
Ashel, ennyi. – legyintettem, majd leültem az ágyamra, és Michael is követett.
- Nem hiszem, hogy
egy egyszerű dolog miatt kiabáltátok végig a lakást, olyannyira, hogy a
szomszéd is átjött. – vonta fel a szemöldökét. – Mi történt igazából?
- Én csak… -
könnyeztem be megint, majd eszembe jutottak megint a történtek, és ismét sírni
kezdtem. – Nem akartam ezt mondani. – próbáltam beszélni sírás közben, de nem
hiszem, hogy annyira érthető volt, de Michael értette. – Én tényleg nem
gondoltam komolyan. – ráztam a fejem.
- Mit csináltál? –
vonta össze a szemöldökét. Sírt szemekkel néztem Michaelre, és végül kiböktem.
- Azt mondtam, hogy
nem vagyok a húga, és, hogy elmegyek. – mondtam könnyekkel küszködve. Michael
szája kicsit elnyílt, majd átkarolt, és szorosan magához húzott.
*******************
A mai napom borzalmasan kezdődött. Ashtont egész nap nem
láttam, az óta az ügy óta. Végül bementem dolgozni, de igazából semmit nem ért.
Mindent elszúrtam. A lábamra ejtettem a dobozt, és vagy 3-szor kiejtettem a
kezemből a CD- csomagokat.
Éppen a CD-ket pakoltam a betűk szerinti helyére, amikor egy
ismerős hang jött a hátam mögül.
- Rég láttalak. –
szólt a hátam mögött Jay.
- Ja, alig 24 órája.
– mondtam mosolyogva, majd megfordultam.
- Annyi is elég. –
nevetett, de azonnal lefagyott a mosoly az arcáról, amint meglátta kisírt
szemeimet. – Mi a baj? – vágott aggódó arcot.
- Semmi. – próbáltam
őszintén mosolyogni, de nem hiszem, hogy annyira meggyőző volt.
- Látom, ha
valakinek baja van, és neked van. – vonta fel a szemöldökét. – Mi történt? –
nézett rám.
- Nem akarok
beszélni róla, rendben? – fordultam meg hevesen, és a kelleténél, talán
bunkóbban is válaszoltam.
- Oh, akkor bocsánat…
- jött mellém.
- Jay, ne haragudj!
Tudom, hogy te csak segíteni akarsz, de… ezt egyedül kell megoldanom! –
mosolyogtam.
- Megértem. De én,
meghallgatlak! – kereste a tekintetem, mire csak egy halvány mosolyt küldtem
felé. – Az nem megoldás, ha csak elzárkózol a barátaidtól! – jött utánam,
ugyanis újabb CD-kért mentem.
- Tudom. –
sóhajtottam, majd nekikezdtem a pakolásnak.
- Akkor miért
teszed? – tette fel a kérdést, amire én sem tudtam a választ, de most nem ezt
éreztem a legfontosabbnak. Nem válaszoltam. - Kérdeztem valamit!
- Figyelj! Dolgozni
próbálok, ha nem látnád, és már elmondtam! Nem akarok róla beszélni! Tudod mit?
Alig 2 napja ismerjük egymást, tehát nem nevezhetjük magunkat barátoknak,
világos? Csak ismerjük egymást innen, a zeneboltból, de nem vagyunk barátok! –
vettem, komolyabbra a szót, és megint elkezdtem pakolni.
- Hát, jó! –
sóhajtott egyet, és kiment a zeneboltból, aminek az ajtaja, egy nagyobb
csapódással jelezte, hogy Jay elment. Bűntudatom volt, amiért így viselkedtem
vele, de most nem tudok erre összpontosítani.
*********************
Miután végeztem a műszakommal, és kiléptem az ajtón, megcsapott az esti hűs levegő. Mélyen magamba szívtam, majd
megindultam hazafelé. Út közben megláttam egy dohányboltot. Megforgattam a szemeimet, majd tovább mentem, de a 3. lépésnél megtorpantam. Kicsit elgondolkoztam, hogy mit is tegyek. Persze ez semmire sem megoldás, de... csábító. Hiszen én mindig is úgy tartottam, hogy az ember mindennek ellen tud állni, csak a kísértések nem! Visszanéztem a bolt felé, felsóhajtottam, és bementem. Vettem egy csomag cigit, és egy öngyújtót a mellette lévő kisboltban, majd megálltam az út szélén. Előkaptam a dobozból egy szálat, meggyújtottam, és beleszívtam, Életemben először csináltam ilyet. Mélyen megszívtam a szálat, engedtem, hogy a füst bejusson a szervezetembe. Kívül boldogít, belül rombol. Mégis csábít. Nem volt kellemes. Kicsit sem! Felköhögtem, elég erősen. Elszívtam a cigit, elnyomtam, és eldobtam valamerre, az öngyújtót, és a dobozt pedig a kabátzsebembe mélyesztettem. Életemben először rágyújtottam.
Kicsivel 10 után értem haza, munka után. A műszakom 8-kor ér
véget, és általában negyed 9-re itthon vagyok. Most viszont 22:49.kor értem
haza. Sétálgattam egy kicsit, ki kellett szellőztetnem a fejemet. Ja, persze,
kicsivel, mi?
Beléptem a bejárati ajtón, és senki nem volt a nappaliban,
se konyhában. Miért is lennének, mindenki vagy alszik, vagy pedig csak a
szobájában kuksol. Levettem, és felakasztottam egy fogasra a dzsekimet, majd a
cipőmet is levettem magamról. A villanyok viszont égtek a nappaliban is, és a
konyhában is. Benéztem a nappaliba, és ment a TV. A kanapén pedig az ideges
bátyám ült. Tudtam, hogy mi fog következni. Ismét lecseszés, hogy miért is
értem haza majdnem 3 órával később, mint szoktam. De nem értem, 18 éves vagyok,
nagykorú, akkor miért nem csinálhatom azt, amit szeretnék? Beljebb mentem a
szobában, és Ash felfigyelt rám, és felállt.
- Szia. – motyogtam halkan.
- Hol voltál? – nem is
vette figyelembe az előző mondatomat. Nem kell visszaköszönni, á, dehogy!
- Nem mindegy? –
hunyorítottam, majd meg akartam indulni az emeletre, de Ash a karomnál fogva
visszahúzott.
- Kérdeztem valamit!
– nézett idegesen a szemembe.
- Hagyjál már békén!
– rántottam ki kezemet az övéből.
- Mi bajod van? –
kezdett el kiabálni.
- Én is ugyanezt
kérdezhetném tőled! – tettem ugyanazt. – Miért akarsz folyton beleavatkozni az
életembe?
- Mert a bátyád
vagyok, én megtehetem! – vette lejjebb a hangját.
- Igen, igazad van! Amikor 16 voltam, vagy 17
megtehetted! De most, hogy nagykorú vagyok, azaz 18, már semmi közöd nincs az
életemhez, vagyis ahhoz, hogy mit teszek, kivel, hol, és mikor! Szállj ki az
életemből, és abból, hogy parancsolgatsz nekem! Elegem van a folytonos beleszólásaidból!-
És tudod mit? Megmondtam, többé nem vagyok a húgod! - és ezzel felszaladtam az
emeletre, magam mögött az erősen becsapott szobám ajtajával. Ash az egyetlen
családtag az életemben, akit szeretek, és aki viszont szeret. De most őt is
egyre jobban elveszítem. És ezt csak magamnak köszönhetem!
***/Részlet, a következő részből/***
-
Gyűlölöm a napot, amikor megismertelek. – ordítottam Ashnek.
* Következő képpont*
- Nem lehetünk együtt. – motyogtam Lukenak.
* Következő képpont*
- Elmegyek Hollywoodba. – halkan közöltem
Michaellel.
Hyyy!!
VálaszTörlésWow..mostanába egyere többet használom ezt a kifejezést, de lassan már szavakhoz se jutok. Hát az biztos, hogy eseménydús rész volt. Ashton-t sajnálom és valamiért Luke-ot is! Jay egyáltalán nem szimpatikus. A történet alapján persze barátságos és törődö, viszont nekem nem tetszik. Valamiért olyan érzésem van, hogy még fog kavarni.
Rossz, hogy Cat így kifordúlt magából. Tudom milyen a cigi és jó lenne, ha az kedvenc karakterem nem szokna rá. Mivel még én is szenvedek vele..:/ Na mindegy is. Remélem végül nem megy el Hollywood-ba és kibélük Ashton-al és Luke-al is. Mert attól még, hogy valaki 18 lett nem kell így kifordúlnia. Tudom mivel van egy 18 éves nővérem és egy 21 éves bátyám. Cat a történtek alapján egyáltalán nem viselkedett felnőttként. És ez csak az tanusítja, hogy csak papíron felnőtt agyban pedig még egy gyerek eszável gondolkozik. :/
Egyébként nagyon de nagyon tetszett a rész! Említettem már, hogy az ilyen fajta részek a kedvenceim (lehet UFO vagyok de ez van) és most ez lett a legújabb kedvencem!
Remélem nem baj a hosszú komment (tuti lesz benne helyesírási hiba bocsi értük)!
Puszi Lolo.
Szia!
TörlésHű, egyszerűen nem tudom, hogy mit is mondjak most erre. Egyre többször nem tudok szavakhoz jutni tőletek:D De ez azért van, mert fantasztikusak vagytok!
Igazad van, Cat gyerekként viselkedik, és ez direkt van így!:)
A többit nem lövöm le, ugyanis annak mi értelme lenne?:D
A következő rész nem tudom pontosan, hogy mikorra várható! (Vagy ma, vagy holnap!)
Köszönök szépen mindent!:)<3
Nagyon imádom egyszerűen nagyon szupi rész lett.:D tökéletes *-* kövit gyorsan <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök nagyon nagyon, hogy tetszik!:)<3
Törlés